A katások alig 8 százaléka maradhat katás – mutatja egy friss felmérés

2022. július 15. – 10:17

frissítve

A katások alig 8 százaléka maradhat katás – mutatja egy friss felmérés
A vállalkozók tanácstalanok, félnek a bürokrácia megnövekedésétől. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kata kritikusai rendre úgy számoltak, mintha mindenki ki tudná meríteni a 12 millió forintos teljes éves limitet. A Billingo felmérése szerint valójában ennek csak a harmada az átlagos forgalom egy katás vállalkozónál.

Több százezer kisvállalkozó keresi a megoldást arra, hogy miként folytathatja majd a működését szeptember 1-je után. Az online számlázó Billingo a katás ügyfelei között készített felmérést. Sárospataki Albert vezérigazgató osztotta meg velünk a pontos adatokat.

Mint mondta, a június 13. és 14. között végzett nagymintás kutatás kérdéseire valamivel több mint 5000 válasz érkezett.

„Minket is megdöbbentett, hogy a megkérdezettek közel 15 százaléka lesz kénytelen lemondani az álmairól, és minden második vállalkozó bevallottan tanácstalan még a jövőjét illetően.”

A statisztikák alapján a válaszadók 86 százaléka volt egyéni vállalkozó, 14 százalék pedig társas vállalkozás.

Közülük kevesebb mint 8 százalék (a megoszlásokat minden esetben egész számokra kerekítettük) számlázik kizárólag magánszemélyeknek, ők lehetnek azok, akik továbbra is a katásként, kedvező feltételekkel számlázhatnak.

A válaszadók 42 százaléka csak cégeknek számláz, számukra az átalányadózás vagy az szja lehet jó megoldás, ha egyéni vállalkozásként működnek tovább. Ha pedig céget alapítanak, akkor a tao és a kiva adónemek közül tudnak választani.

A válaszadók 50 százaléka pedig magánszemélyeknek és cégeknek is számláz, ők ezentúl vagy kizárólag magánszemélyekre szűkítik a vevőkörüket, ami jelentős árbevétel-kiesést eredményezhet, vagy számukra is csak a fenti lehetőségek maradnak meg.

Ami a jövőt illeti, az adónemből kieső vállalkozók fele még bizonytalan volt a kérdőív kitöltésekor. A határozottak közül a legtöbben átalányadózásra térnek át, de azok száma is 10-10 százalék körüli, akik bevallottan szürke megoldást terveznek, céget alapítanak, illetve kénytelenek abbahagyni a vállalkozást. Mindössze 6 százalék válaszolta azt, hogy bejelentett, teljes állású pozícióra váltana.

A szakember szerint aki még bizonytalan, annak a jelenlegi helyzetben mindenképpen ajánlott könyvelő és/vagy adótanácsadó segítségét kérni, mert mindenkinek más lehet a megfelelő megoldás. Az ideális adónemet befolyásolhatja a bevételek és kiadások értéke és aránya, a tevékenységi kör, az alkalmazottak száma, a tervezett beruházások és bővítések, a vevőkör összetétele és persze a vállalkozó céljai is.

Ezt egyébként a katások is egyértelműen érzik, mert a válaszok alapján a közeljövőben

  • 55 százalékuk tervezi megtartani a jelenlegi könyvelőjét;
  • 17 százalék keres új könyvelőt a régi helyett;
  • 8 százalék gondolja úgy, hogy nem lesz szüksége könyvelőre – éppen ők lehetnek azok, akik megszüntetni kényszerülnek a vállalkozásukat;
  • 20 százalék pedig még bizonytalan.

Érdekes információ, hogy a Billingós katások átlagos, éves árbevétele 2021-ben mindössze 4,3 millió forint volt,

ez annak tükrében lehet izgalmas, hogy a kormány mindig a 12 milliós teljes keret kihasználásának adóelőnyeit mutatja be, de mint látható válaszadók messze nem használták ki az adónem kínálta kedvező, teljes lehetőséget.

A válaszadók 1-től 5-ig terjedő skálán mindössze 1,4-es pontot adtak arra a kérdésre, hogy milyen mértékben értenek egyet a katát érintő változtatásokkal. A többségük a korábbi tételes adóhoz képest magasabb adóterhet is elfogadhatónak érzett volna. Minden sávot nem ismertetünk, de érdekes, hogy míg a legtöbben 20 százalékos emelést akceptáltak volna, 15 százaléknyi válaszadó a 100 százalékos, míg 1 százalék akár a 200 százalékos emelést is elfogadhatónak ítélte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!