Nagy Márton: Gazdasági válságra kell készülni

2022. július 5. – 10:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ma már jobban kell félnünk a globális gazdasági visszaeséstől, mint az inflációtól – írja Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy, kedd reggel a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében. A miniszter szerint az Egyesült Államokban „extrém stagfláció” azaz 10 százalék fölötti infláció és recesszió fenyeget, ez pedig az egész világra ki fog hatni.

Nagy Márton cikkében leszögezi: a kedvezőtlen gazdasági helyzet külső okok következménye, Amerikában ugyanis valószínűleg a gazdaság mesterséges válságba döntésével fogják letörni az inflációt, miközben Európa „teljesen felesleges szankciós háborúba sodorta magát”. Nagy szerint ez utóbbi súlyosbítja az energiaválságot és az inflációt.

A miniszter cikkében felsorol néhány, szerinte helytelen külföldi választ az inflációra, az elszállt energiaárakra és a válságra, mint hogy:

  • a holland kormány arra kéri az embereket, ne zuhanyozzanak öt percnél tovább,
  • Olaszországban korlátozzák a fűtést és a légkondicionálást a közhivatalokban,
  • az Egyesült Államokban a jegybanki feladatokat ellátó Fed vezetői eltökéltnek tűnnek: addig kell emelni az alapkamatot, amíg az infláció növekedése meg nem áll. Ez valószínűleg gazdasági válsághoz fog vezetni,
  • az Európai Központi Bank viszont nem tud kamatot emelni, mert a dél-európai országok csődbe mehetnek miatta.

Ezzel szemben a magyar kormány szerinte csupa szép és jó dolgot tesz, így:

  • fenntartják az ársapkákat,
  • a rezsicsökkentést,
  • amely utóbbit az extraprofitadón keresztül a cégekkel fizettetnek meg.

Nagy Márton cikke elég zavaros, de a végkövetkeztetése egyértelmű: szerinte nem szabad az inflációt úgy megfékezni, hogy ezzel a gazdaságot taszítják recesszióba. Ez szép ígéret, de teljesen ellentmond annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank a kamatemelésekkel maga is ezt próbálja megvalósítani. Másrészt ha az inflációt nem fékezik meg, annak hosszú távon is nagyon rossz hatásai lesznek a gazdaságra, sok más mellett abban is, hogy a lakosság megtakarításai egyszerűen elveszítik az értéküket.

Nagy az utolsó mondatában megismétli a kormánypropaganda sokszor megcáfolt üzenetét, miszerint az infláció a háború következménye, és az egyetlen megoldás a béke. Ez csak ott hibádzik, hogy februárban, a háború előtt már 8,3 százalék volt a pénzromlás üteme (most 10,7 százalék), az inflációt tehát nagy mértékben más világpiaci folyamatok befolyásolják.

Nagy Márton néhány napja egyszer felvázolta már, szerinte milyen válság közeledik, arról szóló cikkünk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!