Az MNB szerint 20 százalék fölé gyorsulhat az élelmiszerek drágulása a következő hónapokban

2022. június 30. – 20:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A nyári hónapokban az élelmiszerek inflációjának további gyorsulására számítunk” – mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, miután az MNB csütörtökön ismertette a legfrissebb Inflációs jelentést.

Baksay azt mondta, hogy 20 százalék fölé gyorsulhat az élelmiszerek drágulása a következő hónapokban, miután az RTL Híradója arról kérdezte, hogy az előre jelzett, akár 16 százalékos infláció hány százalékos élelmiszerár-drágulást feltételez.

Arról is kérdezték az MNB elemzőit, miért nőnek Magyarországon jobban az élelmiszerárak, mint a legtöbb uniós tagállamban. Baksay azt mondta, hogy ha szétbontjuk az élelmiszerek árát feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerekre, akkor a feldolgozott élelmiszerek körében van még gyorsabb áremelkedés, mint a régió más országaiban.

Szerinte ezen az segítene, ha a termelékenység magasabb lenne, akár a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozóiparban is. „A magasabb termelékenység alacsonyabb áremelkedéshez vezethetne” – mondta. Az RTL hozzáteszi, hogy az alacsonyabb termelékenység azt jelenti, hogy ugyanannyi üzemben, ugyanannyi idő alatt kevesebb terméket képesek előállítani Magyarországon, mint máshol a régióban.

Az RTL Híradójában az is elhangzott a KSH adataira hivatkozva, a disznóhúsért majdnem 13 százalékkal többet kértek májusban, mint egy évvel korábban.

A Hússzövetség szerint azonban a drágulás java még hátra van. Békés és Csongrád-Csanád megyében évtizedek óta nem tapasztalt aszály tombol, miközben növekszik a takarmány ára az ukrajnai háború miatt is. A feldolgozók 60 százalékkal magasabb áron vásárolják az élősertést.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke szerint a tőkehúspiacon és húskészítmény piacon az árnövekedés még messze elmarad ettől a szinttől, ami további fogyasztói áremelkedést vetít előre.

Arról itt írtunk az inflációs jelentésről szóló cikkünkben, hogy riasztó előrejelzés jött a jegybanktól a következő évekre. A Telex inflációról szóló cikksorozatát itt tudják elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!