Orbán Viktor négy éve éppen 2022-re ígérte meg a leválást az orosz energiáról, de elporladtak a tervei

2022. május 03. – 07:52

Orbán Viktor négy éve éppen 2022-re ígérte meg a leválást az orosz energiáról, de elporladtak a tervei
Orbán Viktor miniszterelnök beszél a magyar–szerb üzleti fórumon, Budapesten, 2018. február 9-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes visszatekinteni arra, hogy Orbán Viktor kormányfő 2018-ban milyen energetikai stratégiát fogalmazott meg. Nem árulunk el nagy titkot, a világ máshogyan alakult. De vajon az aktuális információk alapján miben döntött jól Magyarország és mit nézett be az olaj- és földgázpiacon?

Magyarország kormányáról nem lehet azt mondani, hogy ne foglalkozna az energiával. Sőt, négy miniszter is magáénak érezheti a szektor feladatait.

  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tekinthető a magyar kormányban elsősorban „energiaminiszternek”, a legfontosabb bilaterális kérdésekben (vezetékek, hosszú távú gázszerződés) ő tárgyal;
  • Palkovics László tárcájának, az ITM-nek is sok feladata van (kibocsátáscsökkentés, globális, uniós célok);
  • Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter a gazdája a legfontosabb állami cégcsoportnak, az MVM-nek;
  • Süli János pedig a legnagyobb beruházásért, vagyis Paks II.-ért felel.

Maga Orbán Viktor miniszterelnök békeidőben keveset beszél az energiapiacról. Viszont mivel ez az orosz–ukrán helyzet talán legfontosabb gazdasági aspektusa, mindenkit az foglalkoztat, hogy mit tudnánk tenni orosz olaj-, gáz- vagy nukleáris beszállítás nélkül, ezért mostanában gyakran megnyilvánul.

Minden megmozgatja

Az energiapiac azonban már csak olyan, hogy minden befolyásolja, a világpolitika, a konfliktusok, a háborúk, a technológiai kérdések. Földrajz-, fizika- és kémiatankönyveket kellene leporolni, hogy legalább az alapvető összefüggésekkel tisztában legyünk. Egy ilyen összetett ágazatban olyan sok értelme elvileg nincs is, hogy visszatekintsünk egy ciklusnyit, vagyis megnézzük, hogyan is látta Orbán Viktor négy éve a helyzetet.

Ám akkor, 2018. február 9-én Orbán Viktor egy olyan beszédet mondott a magyar–szerb kormányülés utáni energetikai fórumon, amelyen meglepően hosszan beszélt az energiafüggetlenségről, az orosz leválásról. Mivel a miniszterelnök honlapja mindent rögzít, a beszéd magyarul és angolul is elolvasható.

Ebből idézünk pár gondolatot, és megnézzük, hogy mi is történt azóta.

Az idézetek

Ebben az alfejezetben szó szerint idézzük a 2018-as beszéd minket érdeklő részleteit. Ez nem egy nagy, összefüggő idézet, hanem több kisebb. Íme:

„Amikor a NATO-t létrehozták, akkor született egy bonmot, amit föllelhetünk különböző diplomáciai munkákban, ami a NATO célját és vízióját fogalmazta meg, és az úgy hangzott, hogy tartsuk bent az amerikaiakat, tartsuk kinn az oroszokat és tartsuk lenn a németeket. Keep the Russians out, keep the Americans in, keep the Germans down. Ha ezt a parafrázist veszem most elő, akkor azt tudom mondani, hogy az előttünk álló jövő az úgy néz ki Európa szempontjából, hogy British out, Balkan in, Central Europe up.”

„A gazdaság szempontjából az energia kulcskérdés. A helyzet úgy fest, hogy a világon van néhány ország, amely szerencsés, mert rendelkezik, birtokában van jelentős energia, alapvetően fosszilis energiaforrásnak. Magyarország és a térség nem tartozik ezen országok közé.”

„Ha van is olyan ország, mint most legutóbb hallhattuk a Fekete-tenger révén Romániát, amelynek megnyílnak fosszilis forrásai, még mindig nincsenek megépítve azok az interkonnektorok, amelyek ezt az energiát ide tudnák hozni. 2009-ben, 2010-ben átadtuk a magyar oldalon a beruházást, és a másik oldalon még mindig nincsen kész. Ha kész lenne, pillanatok alatt működhetne már a szállítás Romániából, de így csak 2022-re tudunk megindulni.”

„Horvát oldalról ugyanilyen blokád alatt voltunk az elmúlt időszakban, és talán vagyunk is még. A horvát–magyar interkonnektor ránk eső beruházását megcsináltuk, a másik oldal még nem készült el.”

„Azonban a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy egyre távolabbi pontokról érkezzenek szállítmányok folyós, cseppfolyós gáz formájában Európa partjaihoz. Ismerjük a lengyel beruházást, látjuk a horvátok terveit, és mint mondtam, remek lehetőségek nyíltak ki Romániában is, amelynek a kapacitását egyébként 15 évre évi több mint négymilliárd köbméternyi gáz formájában lekötöttük, illetve le fogjuk kötni.”

„A lényeg az, hogy a Romániából amerikaiak által kitermelt gáz Magyarországra érkezik majd, és ezzel az orosz gázmonopóliumnak Magyarországon egyszer és mindenkorra vége van. A szükséges importnak felét, több mint felét képesek vagyunk nem orosz forrásból behozni Magyarország területére.”

„2010 után az érzékeny infrastruktúrákból Magyarország rendkívül sokat visszavásárolt, kezdve a Mol részvényeinek 20 százalékától folytatva az E.ON tározóján keresztül most legutóbb az RWE-nek a lignitre épülő mátrai erőművével bezárólag, képesek vagyunk ezeket is eszközként használni egy állami energiastratégia részeként.”

„Aztán van még nekünk egy jól működő atomerőművünk, Paks, amelynek a kapacitását most jelentősen bővíteni fogjuk. És ha megépülnek az interkonnektorok, akkor lesz egy kedvező földrajzi elhelyezkedésünk is, mert akkor megszűnik Románia, Horvátország irányából is a mostani blokád.”

„Sőt, a kormány döntött múlt héten arról, hogy a délről jövő vezetékrendszerünket összekötjük az északi vezetékrendszerünkkel, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag délről Lengyelországig, Lengyelországtól délig el lehet majd szállítani a gázt. Ezt a beruházást a magyar állam végre fogja hajtani, erről a szándékról már döntés is született.”

„Biztos vagyok abban, hogy az energetikai rendszer fejlesztése, szélesítése, kapacitásának növelése Szerbia felől Magyarország irányában és Magyarország felől Szerbia irányában kulcskérdés az egész térség versenyképessége szempontjából.”

Mi borult?

Nem ismételjük el Orbán Viktor szavait, mindenesetre ebben a 2018-as időpontban egy Oroszországon kívüli (román) gázforrásban bíztunk, amelyet egy amerikai és egy osztrák cég konzorciuma termelt volna ki.

Aztán pillanatok alatt átalakult minden. Másfél évvel később az Indexen már arról írtunk, hogy

a jövő gázprojektjei közül a drága horvát LNG-terminál, a román politika által meglékelt Neptun mező, a még el sem döntött olasz–szlovén–magyar vezeték és a Török Áramlat leágazása is beléphet.

Végül tudjuk, a válasz igen-nem-nem-igen lett, vagyis

  • mára Horvátországból már kapunk LNG-gázt (most is jön éppen Drávaszerdahely felől gáz Magyarországra);
  • a román kitermelés nem haladt;
  • még nincs szlovén vezeték, ami elérné az olasz LNG-kikötőket (de úgy tudjuk, hogy tervezik);
  • és a Török Áramlatként említett déli vezeték valóban megépült, Szerbia felől (Szeged-Kiskundorozsma belépéssel) már kapunk gázt.
Ferencz I. Szabolcs, a FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója a földgázszállító kompresszorállomásának avatásán, Csanádpalotán, 2019. október 7-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI
Ferencz I. Szabolcs, a FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója a földgázszállító kompresszorállomásának avatásán, Csanádpalotán, 2019. október 7-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Hogy esett ki Románia?

A román Neptun Deep gázmezőtől remélt energiafüggetlenség eleve gyenge lábakon állt, ma sehol sem tart. Ez nem Orbán Viktor hibája, az már inkább, hogy az energiaszakma által komoly fenntartásokkal (kockázatokkal) kezelt jövőbeli szállítást túl magabiztosan mondta be a politika.

Optimista hangok valóban voltak.

„Ha egyszer beindul a termelés, Románia lehet az Európai Unió legnagyobb földgáz-termelője. Hiszen a nagy európai eladók közül Oroszország, Norvégia, Nagy-Britannia egyike sem uniós tag”

– mondta még 2019-ben Franck Neel, az OMV Petrom igazgatója a Portfolio Energy Investment Forum elnevezésű magyarországi konferencián.

A késlekedés miatt mindenesetre a Neptunt „beelőzte” a magyar gondolkodásban a horvát LNG-terminál, aminek nagy előnye, hogy tényleg nem orosz anyag, de hátránya, hogy elég drága beszerzési forrás, mert a horvát fél LNG-visszagázosítási és -szállítási költsége magas.

Végül szinte mindenki örülne egy olasz–szlovén–magyar vezetéknek, ami ott van a magyar tervekben, de eddig csak nem indult el az újabb LNG-gázhoz segítő beruházás.

Nem szankciótól féltünk

Fontos azt is megérteni, hogy a február 24-én kezdődő háborúig ráadásul a magyar gondolkodásban a fő kockázat nem az volt, hogy Oroszország rossz partner lesz (öt évtized után tudtuk, hogy ezen a téren jó partner), hanem az, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt nem lesz-e olyan kockázat, hogy az orosz Gazprom nyersanyaga nem jut el Európába.

Vagyis jellemzően olyan hatásoktól kellett félni, hogy az oroszok el akarják kerülni Ukrajnát (megtették), vagy attól, hogy az ukránok megcsapolják a vezetéket, ezért Oroszország elzárja a csapot. De attól nem, hogy annyira megromlik Oroszország és a Nyugat kapcsolata, hogy valamelyik oldalról a teljes kereskedelmi stop is bejön.

És ne felejtsük el, a gázpiacon mindig azon merengtek a szakemberek, hogy a sokáig nagyon olcsó gáz szállítói (itt most főleg az oroszokra gondolunk) blöffölnek csak, vagyis direkt riogatnak a rossz kapcsolatokkal, hogy végre magasabb árat generáljanak a gázpiacon, de nem vettük igazán komolyan a fenyegetéseket, mert mindig, mindenki elmondta, hogy Oroszország a nyersanyag eladásából, Ukrajna a nyersanyag tranzitjából él, ezt nem veszélyeztetik.

A már idézett Index-cikkben, mi is ezt írtuk:

Az oroszok amúgy megkerülhetetlenek maradnak, bármilyen nemzetközi árszint alatt tudnak értékesíteni, sokkal észszerűbb gázpolitikájuk van, mint a magukat lábon lövő románoknak.

Jött a balkáni vezeték

Aztán megépült a Török Áramlat, sőt megépült (eddig hiába) az Északi Áramlat 2. Az ukrán vezetékek már nem voltak nélkülözhetetlenek Moszkvának, úgy tűnt, hogy a Nyugat-Európába korábban rengeteg gázt szállító Testvériség elnevezésű hosszú vezeték akár kiváltható.

Az orosz földgázt Ukrajna és Lengyelország megkerülésével Németországba szállító Északi Áramlat 2 gázvezeték ellen Ukrajna, Lengyelország és az Egyesült Államok eléggé tiltakozott ugyan, de nagyon úgy tűnt, hogy amennyiben van egy nagy vevő (Németország), egy nagy eladó (Oroszország) és egy tökéletes csatorna (az Északi Áramlat 2), akkor ott megy majd az anyag. De végül csak döcögött az engedélyeztetés, és ez alighanem hatalmas lökést adott Oroszországnak:

  • egyrészt felbőszítette, amerikai „szemétségnek” érezte;
  • másrészt a német Energiawende (energiafordulat) miatt a szenes és a nukleáris kapacitások is elkezdtek kiesni, így Németország nagyon függővé vált a meglevő gázkereskedelemtől;
  • harmadrészt iszonyúan megemelte a földgáz árát.

Vagyis Oroszország szembe találta magát egy olyan Nyugattal, amely paradox módon minél hangosabban ágált ellene, annál jobban segítette. Ha ugyanis például Németországban már nincs atom, nincs szén, de a gázvezetékkel (ismét a második Északi Áramlatra érdemes gondolni) is gondok vannak, nagyon magasra nőhet az ár.

Az Északi Áramlat 2 fogadó állomása a németországi Lubminban – Fotó: Daniel Reinhardt / DPA / AFP
Az Északi Áramlat 2 fogadó állomása a németországi Lubminban – Fotó: Daniel Reinhardt / DPA / AFP

Mi a nagy kép?

Egy pillanatra gondoljunk bele Oroszország és az EU helyzetébe távlatosan! Oroszországnak vannak nagyon értékes nyersanyagkincsei, olaj- és gázmezői. Ha ezek egyre többet érnek, azzal hosszabb távon jól jár az ország. Lehet, hogy nem tud azonnal átállni más piacokra, de egyszer majd úgyis eladja azt, ami egyre értékesebb lesz.

Nyugat-Európa azonban eközben minden erővel azon dolgozott (amúgy érthető okokból, vagyis ez itt nem kritika), hogy még értékesebb legyen ez a kincs:

  • nem finanszírozott újabb infrastrukturális beruházásokat a fosszilis területen,
  • szankciókkal fenyegetett, ami csak tovább emelte az árat és
  • gőzerővel elindult az energiaátmenet irányába, vagyis kivonta a saját erőműveit.

Mindegyik érthető, de a hatás egy irányba mutatott: magasabb árak, erősebb orosz pozíció.

Mindeközben Magyarországon

Közben itthon sok minden történt, a csatornadiverzifikáció révén nemcsak a román–magyar, az osztrák-magyar, a szlovák–magyar, de a horvát–magyar és végül 2021. október 1-jétől a szerb–magyar szállítási útvonal is elindult az ukrán–magyar mellett (már csak Szlovéniával nincs közvetlen vezetékes kapcsolatunk).

Ezekkel már nem voltunk annyira kitéve az orosz–ukrán konfliktusnak, voltak kerülőutak, csak éppen továbbra is megmaradt az orosz függés (a horvát csövet leszámítva, maga a molekula orosz maradt).

Hibáztunk, vagy nem hibáztunk? Erre álljon itt néhány pontban egy olyan értékelés, amit ebben a cikkünkben is már részben felvetettünk, hol látható, hogy a kormánynak igaza volt abban, hogy az oroszok kebelén maradtunk, és hol nyilvánvaló a hiba!

Amiben igazuk lehetett Orbánéknak:

  • Az nem igaz, hogy semmi nem történt, Magyarország beindított egy horvát–magyar LNG-kapcsolatot, a százhalombattai finomító növelte a bekeverhető tengeri olaj arányát, csak éppen ezek marginális hányadok maradtak. De legyünk igazságosak: nem kapott volna akkor is támadásokat a mindenkori kormányzat, ha a legolcsóbb (alacsony kitermelési költségű, közeli és vezetékes) orosz földgáz helyett drágább katari, amerikai, nigériai LNG-t vesz? Vagy a Mol nem kapott volna részvényesi kritikát, ha drágábban hoz be nyersanyagot?
  • Oroszország az energiapiacon korrekt, kiszámítható, a szerződéseit mindig betartó partner volt. A függetlenségi törekvések az orosz–ukrán konfliktusnak szóltak (megszűnik a tranzit), és ebben tényleg történtek lépések (szlovák, osztrák, szerb útvonal). Igen, a Krím után felvethető, hogy már akkor is sok baj volt az oroszokkal, de a véres háború előtt jártunk.
  • Az EU rendre a dekarbonizációról beszélt, az energiaátmenetről, amelyben csak ideig-óráig van kitüntetett szerepe a földgáznak, az olajnak. Ha 2050-re eljön a nettó zéró, joggal gondolhatta a kormányzat, hogy addig már érdemesebb Moszkvával kibírni, mint egy drága, alternatív gázinfrastruktúrát (például LNG, szlovén vezeték) megépíteni.

A kritikák

De vannak persze az egykori Orbán-vízióval kapcsolatban kritikus pontok is, ezeket kérdések formájában gyűjtöttük csokorba:

  • Miért egy olyan lapra (román földgáz) tettünk, amely eleve nem volt biztos?
  • Ha érték volt a Mol 20 százalékának megszerzése, akkor miért ajándékozta el később az állam alapítványoknak?
  • Az olcsó gáz és áram biztosításával (rezsicsökkentés) miért gátolja a kormány az észszerű, a takarékos energiafelhasználást, az energiahatékonysági projekteket? Hiszen ha mesterségesen leszorítja a kormányzat például egy szigetelési munka megtérülését, miért kezdenének ebbe bele az emberek?
  • A Krím után miért nem tettünk határozottabb lépéseket az orosz leválás érdekében? Jó döntés volt újra hosszú távú gázszerződést kötni a kockázatos partnerrel, vagy olyan vezetékes infrastruktúrát fejleszteni, ami az orosz gáz irányában őrzi meg a függőséget? És miért Oroszországgal képzeltük el az áramtermelésünk középtávú jövőjét is (Paks II. révén) is?

Orbán Viktor 2018-as jóslata részben azért nem valósult meg, mert közben minden nagyon megváltozott. A román helyzet, az orosz agresszió, a brutális áremelkedés nem a magyar kormányfő sara, de

utólag az is látszik, hogy az energiafüggetlenség ügyében túl kevés hazai lépésre került sor.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom