Május 9-től emelkednek a fővárosban a taxis tarifák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő – döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, írta az MTI.
A taxirendelet módosítását egyhangúlag fogadta el a testület. Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a 33 százalékos emelést a legutóbbi díjmegállapítások óta bekövetkezett eddig is jelentős üzemanyagár-emelkedés, valamint a megnövekedett infláció és a minimálbér emelkedése együttesen indokolja.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte: a tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.
A GVH nem javasolta
A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a főváros számára – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A hír szerint a nemzeti versenyhatóság a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg az önkormányzatot, mielőtt a fővárosi közgyűlés a héten megtárgyalná a főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról, mondván a versenybarát megoldásokkal jobban járnának a fogyasztók.