A legtöbb bank emelte a hitelei kamatát április elején

2022. április 4. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az MNB kamatemelései lecsapódtak a bankok hitelkínálatában is: áprilistól a legtöbb bank emelte a személyi kölcsönei és/vagy lakáshitelei kamatát – derül ki a Bank360 elemzéséből, amelyben összegyűjtötték, mekkora kamatemeléssel indították az áprilist a bankok.

Azt írják, hogy az UniCredit Bank már március 29-én módosította a kamatkondíciókat: a személyi kölcsönök kamata 0,50-1,25 százalékkal emelkedett, a jelzáloghiteleknél ennél mérsékeltebb volt a változás, 0,30 és 0,59 százalék közötti emelést hajtottak végre. Egy 20 éves kamatperiódussal felvehető fogyasztóbarát lakáskölcsön kamata így már 6,50 százalék.

Április elsején aztán a többi bank is kamatot emelt: a CIB Bank módosította a jelzáloghitelek és a fogyasztási kölcsönök feltételeit is, a jelzáloghiteleknél az alábbi változások történtek: a fix kamatozású jelzáloghitelek kamata 0,40-0,50 százalékkal emelkedett, az 5 éves kamatperiódusú, szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatlába 1 százalékkal lett magasabb, a 10 éves kamatperiódusú, szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatlába 0,40 százalékkal, az 5 éves kamatperiódusú, fogyasztóbarát lakáshitelek kamata 0,97 százalékkal emelkedett, a 10 éves kamatperiódusú, fogyasztóbarát lakáshitelek 0,77 százalékkal emelkedett – olvasható az elemzésben.

Az Erste Bank a fogyasztóbarát személyi kölcsön feltételeit módosította, ami 0,50 és 1,77 százalék közötti kamatemelkedést jelent az igénylő ügyfeleknek. A K&H Banknál a jelzáloghitelek kamata emelkedett április 1-jétől. A K&H Bank 20 évre felvehető, fix kamatozású fogyasztóbarát lakáskölcsöne 8,04 százalékos kamat mellett érhető el.

A Budapest Bankkal való összeolvadása miatt mozgalmas napokat élő MKB Bank április 1-jétől módosított a hitelfeltételeken.

Az OTP Banknál a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatai változtak:

  • a fix 5 éves konstrukció kamata 0,50 százalékkal,
  • a fix 10 éves konstrukció kamata 0,15 százalékkal,
  • a fix 20 éves konstrukció kamata pedig 0,14 százalékkal emelkedett.

Az MNB Monetáris Tanácsa március végén 100 bázisponttal, 4,4 százalékra emelte az alapkamatot, illetve hasonló mértékben tolta feljebb a kamatfolyosót is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!