Négy nappal a választások előtt még gyorsan beígértek egy évközi nyugdíjemelést
2022. március 30. – 21:25
Évközi nyugdíjemelést ígér a kormány arra az esetre, ha a tervezettnél nagyobb lesz az infláció Magyarországon. Ezt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára jelentette be a Magyar Nemzet cikke szerint. Ugyanerről posztolt a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter is.
„A kormánynak most külön is figyelnie kell a nyugdíjasokra, ezért a szaktárca folyamatosan elemzi az infláció alakulását. Ha a folyamatok szükségessé teszik, nyáron évközi nyugdíjemelés következik” – mondta Tállai. Ha az év második felében sem csitul az áremelkedés, novemberben újra kapnak emelést az idősek.
Azt is hozzátette, hogy ha a baloldalon „múlik, már jövőre nem fizet 13. havi nyugdíjat az állam. Eltörlik emellett a rezsicsökkentést, amellyel négyszeresére nőne a nyugdíjasok rezsije.”
A Publicus Intézet friss közvélemény-kutatása szerint a magyar vásárlók a hivatalos adatoknál jóval magasabb, 24 százalékos inflációt érzékelnek. A GKI Gazdaságkutató előrejelzése 9 százalékos átlagos inflációval, de legalább az ingadozások ellenére is összességében stabil forinttal kalkulál az év további részében.