KSH: Januárban 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset

2022. március 28. – 09:36

KSH: Januárban 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset
Bodó Sándor államtitkár Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 310 700 forint volt, 13,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a kedvezmények figyelembevételével számolt 322 100 forint nettó átlagkereset 14,8 százalékkal nőtt (mindez természetesen még a magas infláció mellett is reálbéremelkedést jelent). Ez a növekmény elsősorban a 25 év alattiak számára meghatározott összegig biztosított adómentesség következtében emelkedett 1,1 százalékponttal nagyobb mértékben.

A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez az a kereset, amelyiknél ugyanannyian keresnek többet, illetve kevesebbet (ez kisebb mint az átlagérték, mert az átlagot felhúzzák a magas keresetűek adatai).

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalékos, a költségvetésben 12,8 százalékos, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetésben az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének, valamint egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek köszönhető az emelkedés. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartója ide sorolódott át a költségvetési szektorból.

Virovácz Péter, az ING szenior elemzője megjegyzi, hogy

Átlag feletti keresetnövekedés mutatkozott az építőipar, valamint a szállítás, raktározás területén, ahol már hónapok óta hallani a rendkívüli munkaerőhiányról, valamint vélhetően itt okozott komolyabb átrendeződést a minimálbéremelés okozta bértorlódás. Szintén hasonló okok miatt láthatunk közel 20 százalékos béremelkedést a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban.

A mai adatok tehát egyértelműen alátámasztják azon várakozásunkat, hogy az idei évben bőven kétszámjegyű (15 százalék körüli) bérnövekedést láthatunk majd, köszönhetően a bérrendezéseknek, a minimálbéremelésnek és a munkaerőhiánynak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) maga is közleményben foglalkozott az adatokkal, mint írta

a nagyobb fizetések többletköltségeit a munkát terhelő adók 750 milliárd forint összértékű csökkentése ellentételezi a vállalkozások számára.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte:

„A hazai reálkeresetek a vírusválság dacára 109 hónapja megszakítás nélkül emelkednek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!