Átlátszó: A kormány közbeszerzés nélkül javasolt egy 3 milliárd forintos szerződést a Rothschilddal

2022. március 28. – 12:43

Átlátszó: A kormány közbeszerzés nélkül javasolt egy 3 milliárd forintos szerződést a Rothschilddal
A paksi atomerőmű Fotó: Kiss Dániel / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi központú tanácsadócég a paksi előkészítésben és lobbiban, de más témákban is szokott dolgozni a kormánynak.

Az Átlátszó birtokába került irat szerint Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter 2018-ban egy 8,425 millió euró értékű szerződést készített elő a Rothschild nemzetközi tanácsadó-vállalattal „az energiapolitikára és speciális infrastruktúra projektekre vonatkozó stratégiai tanácsadás” tárgyában.

A szerződés értéke bőven a törvényben foglalt nettó 15 millió forintos értékhatár felett volt, ezt a beszerzést mentesítették a közbeszerzési törvény hatálya alól, így nem kellett közbeszerzési eljárást kiírni a tanácsadásra legalkalmasabb vállalat kiválasztására.

Mint emlékezetes, a Paks II. atomerőmű megépítésére vonatkozó szerződést 2014 januárjában Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor jelenlétében írta alá az akkori nemzeti fejlesztési miniszter és orosz állami energetikai vállalat, a Roszatom képviselője.

A Rothschild már 2015 végén tanulmányt készített, amiben azt hozta ki, hogy a Paks II. projekt gazdaságilag megtérül, azaz nem szükséges a projekthez állami támogatás. A tanulmányt többen kritizálták, de a kormány eljuttatta azt a vizsgálatokat végző versenyjogi biztosnak.

Az uniós vizsgálat 2017-ben zárult le, és bár a Bizottság kimondta, hogy a Paks II. projekt állami támogatást tartalmaz, ennek módját összeegyeztethetőnek találták az uniós jogrenddel, és így jóváhagyták a beruházást. Sajtóértesülések szerint az Unió jóváhagyásában nem kis szerepet játszott a Rothschild tanácsadó vállalat és a köreibe tartozó üzletemberek, lobbisták közreműködése.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága 2018. december 4-én részben zárt ülést tartott. Az Átlátszó szerint ekkor fogadhatták el azt a határozatot, amely mentesítette a közbeszerzési törvény alól az említett beszerzést.

Az Átlátszó értesülése szerint Süli János tárca nélküli miniszter ezután 2018. december végén szerződéskötést kezdeményezett a Miniszterelnökség és a párizsi székhelyű Rothshild & Cie pénzügyi tanácsadócég között.

A szerződést teljes értéke bruttó 7 810 500 euró megbízási díj, plusz 615 000 euró költségtérítés, vagyis összesen 8 425 500 euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 3,2 milliárd forint lett volna.

A Direkt36 2017-es tényfeltáró szerint Klaus Mangold befolyásos német üzletember, a Rothschild befektetési bank német társelnöke közvetítésével került képbe a Rothschild a magyar kormánynál.

A Direkt36 nyomozása szerint Mangoldnak meghatározó szerepe volt abban is, hogy a projekt elfogadhatóvá váljon az Európai Unió és a nyugati üzleti körök számára, a lap szerint Klaus Mangold jó viszonyt ápol Günther Oettingerrel, aki az Európai Bizottság energetikai biztosa volt 2014 őszéig.

Az Átlátszó kérdéseket küldött a Miniszterelnökségnek, a Rotschild & Co sajtóosztályának és Süli János tárca nélküli miniszternek, de nem kapott érdemi választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!