A családi adó-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj dobta meg a költségvetési hiányt

2022. március 24. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere februárban 1585,0 milliárd forint hiánnyal zárt az egy évvel korábbi 738,5 milliárd forinttal szemben. A januári többlettel együtt az első kéthavi deficit 1433,7 milliárd forint volt, ami az idei évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiánycél 45,5 százalékának felel meg – közölte csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A múlt év első két hónapja után 539,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, írja az MTI. Ezt már az előzetes adatokból is lehetett látni.

Január-februárban a központi költségvetés 1440,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 42,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 49,0 milliárd forintos többletet értek el. A központi alrendszer február végéig elért 4630,0 milliárd forint bevétele az előző év azonos időszakához képest 721,2 milliárd forinttal, 18,5 százalékkal emelkedett. A kiadások 1615,2 milliárd forinttal, 36,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A nyugdíjak 5 százalékkal emelkedtek és a 13. havi nyugdíjakat is februárban fizették ki, így a februári kifizetések 667,9 milliárd forintot tettek ki, 70,0 százalékkal többet az egy évvel korábbi 392,9 milliárd forintnál, az első két hónapban pedig 1004,4 milliárd forintot értek el, 296,1 milliárd forinttal, 41,8 százalékkal többet az egy évvel korábbi 708,3 milliárd forintnál. A gyógyító-megelőző ellátásra 347,0 milliárd forintot fizettek ki az év első két hónapjában az egy évvel korábbi 272,5 milliárd forinttal szemben – emelte ki a jelentés.

Február végéig az áfából 964,5 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 209,3 milliárd forinttal, 27,7 százalékkal haladta meg. A jövedéki adóból származó bevétel az év első két hónapjában 180,0 milliárd forintot tett ki, ami 1,4 milliárd forinttal (0,8 százalékkal) alacsonyabb az egy évvel korábbi bevételnél.

A gyermeket nevelő szülők részére történt adóvisszatérítés miatt a személyijövedelemadó-bevételek a bérek növekedése ellenére is 55,3 milliárd forinttal elmaradtak a kiutalásoktól. A kiutalások 620,9 milliárd forintot tettek ki, míg a bevételek 78,8 milliárd forinttal, 16,2 százalékkal emelkedtek. Az egyenleg 538,1 milliárd forinttal romlott az egy évvel korábbival összevetve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!