Az OTP is keményít Oroszországban

2022. március 18. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az OTP is teljes mértékben alkalmazza orosz leánybankjával kapcsolatban a nemzetközi szankciókat, írja a Portfolio, idézve a magyar bank közleményét.

A bankcsoport is fokozatosan leépíti az oroszországi vállalati hitelportfólióját, nem fektet orosz állampapírokba, ezek forgalmazását a teljes nemzetközi OTP Csoportban felfüggesztette. Nem nyújt továbbá finanszírozást oroszországi leánybankja számára.

Az ukrán leánybank tevékenységét viszont továbbra is fenntartja. „Azon dolgozunk, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több százezer euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez” – idézik a bank közleményét.

A lap arra is emlékeztetett, hogy csütörtökön Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította a fogyasztókat, hogy bojkottálják azokat a cégeket, amelyek még nem vonultak ki az orosz piacról. A nyugati cégek között az OTP-t is megemlítette a miniszter.

Kuleba szerint nemcsak erkölcsi, hanem pragmatikus okokból is el kell hagyniuk a háborút kirobbantó országot a nagyobb vállalatoknak, mert szerinte az orosz gazdaság „rohamosan közeledik az összeomláshoz”, az orosz kormány gazdaságpolitikája egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és már az államosítással is fenyegetőznek Putyinék, mondta.

Csányi Sándor korábban, de már a háború kirobbanása után arról beszélt, hogy terveik szerint mind a két országban hosszú távon jelen maradhat az OTP, bár előfordulhat olyan helyzet, amikor „átgondolnánk a kivonulást”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!