Mit jelent a 400 közeli euró a magyaroknak?

A forint újabb és újabb rekordmélységekbe gyengül, március 7-én már 400 forintnál is többet kellett adni egy euróért. Igaz, később azért valamelyest stabilizálódott, 394 forint körül járt, de arra senki nem merne most nagy összegben fogadni, hogy nem lesz újra 400 forint, vagy akár egy kicsit gyengébb is a forint. Mindjárt látni fogjuk, hogy mint a közgazdaságban mindennek, úgy a gyenge forintnak is két oldala van, vagyis a negatív hatások mellett pozitív következményekkel is jár a vacak árfolyam, de azért ne legyenek kétségeink, a hirtelen zuhanás és a pánik biztosan nem tesz jót Magyarországnak.

A legfontosabb hatások

A megvizsgált pályánk legyen az, hogy a háború előtt 360 forint volt az euró, most 400. Tényleg reméljük, hogy nem ez lesz a realitás, de ez a két kerek szám talán jobban segít megérteni a változások lényegét. Ha összehasonlítjuk ezt a „mindössze” 11,1 százalékos változást a földgáz, az olaj vagy az építőanyagok drágulásával, akár kezelhetőnek is gondolhatnánk a módosulást, de azért egy ország fizetőeszköze sokkal érzékenyebb kérdés.

Mi történik egy magyar állampolgár szempontjából ilyenkor?

• A sokkal gyengébb árfolyam megemeli a magyar inflációt. A nyugati cégek, a nyersanyagszállítók, de a hétköznapi vagy ruházati cikket gyártó vállalatok is euróban, dollárban számolnak. Ha egy euróért importált egy bolt egy Milka csokit vagy egy zöldséges egy kiló banánt, akkor az ő forintban mért beszerzési áruk 360 forintról 400 forintra drágult, itthon is árat fognak emelni. És ez csak az árfolyamhatás, gondoljunk az üzemanyagra, ahol egyszerre szállt el háromszorosára maga a jegyzés, és egyszerre gyengült több mint 11 százalékkal a forint.
• Kevesebbet ér a magyar emberek forintmegtakarítása is. Nemzetközi mércével szegényebbek lettünk. Akinek volt 4 millió forint megtakarítása a bankban, most 10 ezer eurója van, pár hete még azt hihette, hogy 11 111 eurója van. Ha például valaki most készül külföldi nyaralásra, a 100 eurós szállás már nem 36 ezer forint lesz a családnak, hanem 40 ezer forint.
• Országosan az sem öröm, hogy nő a devizaadósságunk forintban kimutatva, illetve ennek a törlesztése is nagyobb terhet jelent. Az ÁKK többféle devizanemben adósodik el (a forint a meghatározó, a különböző devizákat pedig euróra „váltja”, szaknyelven valójában swapolja), de ha egy egymilliárd eurós tartozást nézünk, az korábban 360 milliárd forintos tartozás volt, most 400 milliárd forintos. Ha pedig esedékes egy 20 millió eurós törlesztés, az eddig 7,3 milliárd forintos teher volt, most már 8 milliárd forintos.
• És persze kevesebbet ér a magyar emberek fizetése. Aki havi 400 ezer forintos fizetést kap, most ezer eurót keres, két hete még 1111,11 euró volt a fizetése. Ennek ugye mindig van egy olyan negatív hatása is, hogy nőhet a fiatalok, a jó munkaerő elvándorlása, mert a magyar fizetésekhez képest a külföldi bérek versenyképessége javul.
• A hektikusság bizonytalanságot is szül, a magyar gazdaságban egyre többen igyekeznek inkább euróban elszámolni. Már nemcsak az ingatlan-bérbeadók, a szállodák, de már akár egy korábban forintban kalkuláló gazdasági kapcsolat esetén is lehet nyomás az eurós elszámolásra, vagyis, aki rövid italokat szállít a budapesti kocsmáknak, esetleg egy fémalkatrészt egy nagyobb gépgyártónak, ha olyan az alkupozíciója, kérhet euróelszámolást.

Mi lehetne a pozitívum?

Fordítsuk meg a kérdést, és nézzük meg azt, hogy mi az, ami ilyenkor pozitívum. Sajnos a hektikus mozgások idején a devizagyengeség tankönyvi előnyei sem feltétlenül érvényesülnek, de legalább egy kicsit kóstolgassuk a „pozitív hatás” kifejezést is.

• A gyenge forint kedvez a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének, az exportőröknek. Ha valaki egy exportcégnél dolgozik, talán azt is remélheti, hogy majd ő is részesül a sikerekből, jobb bért tud kiharcolni. Annak, aki most nem 360 forintért, hanem már 400 forintért tudja eladni az exportpiacon a termékét, még fontosabb lesz, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű, tapasztalt munkaerő.
• A gyenge forintnak van némi költségvetési pozitív hatása is, többet érnek forintban az uniós források. Ha le tudunk hívni egy 100 millió eurós programot, akkor nem 36 milliárd forintot, hanem 40 milliárdot tudunk a magyar gazdaságba áramoltatni. De többet érnek a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai is, ezek pedig nagyban javíthatják a forintban kimutatott magyar fizetési mérleget.
• A gyenge forint a világpiacon dolgozó magyarok, például a szabadúszók versenyképességét javítja. Ha egy távolról dolgozó grafikai munka a magyar grafikusnak 40 ezer forintért már megéri, akkor ő most 100 eurót kér, korábban 111-et kért, ezzel árelőnyhöz juthat a többiekhez képest.

Zavarok, kiszámíthatatlanság

Sajnos a hatások eredője azért mindenképpen negatív. Korábban a magyar gazdaságpolitikában a fokozatos leértékelődésnek lehettek hívei, a pánikszerű, a menekülést okozó gyengülés csak bizalmatlanságot és zavart okoz. Mit lehet tenni? Természetesen bízhatunk abban, hogy a vihar elül, sokan vesznek egy nagy levegőt, és átgondolják a reális értékeléseket.

Eszközök is mindig vannak, az MNB tud forintot venni a saját devizatartalékainak a terhére, vagy tud alapkamatot emelni, de azért nagyon nem érdemes akkor erőlködnie, amikor nagyon az árral szemben menne. Az angolszász mondás szerint a hulló kést nehéz elkapni, amikor „megörül” a piac, nem segít a finomhangolás, nem biztos, hogy érdemes kilőni a fegyverzetünket.

Az alacsony infláció, a globális pénzbőség, az alacsony kamat és a gyenge forint évekig segítette a magyar gazdaság versenyképességét, a külkereskedelmi aktívumunk magas volt, sajnos ezek a tényezők már mind elromlottak. Volt Covid, megjelent az infláció, most pedig háború robbant ki a közvetlen szomszédságunkban.

Nem szabad úgy csinálni, mintha ezek pusztán magyar tényezők lennének, de azért mindennek vannak magyar aspektusai is, és a jegybanknak, vagyis egy magyar intézménynek kell mégis kezelnie a válságot. Az MNB-t természetesen zavarja a hektikus forint, a jegybank biztosan örülne, ha lecsendesedne a vihar.

A gyenge devizák idején a kormányzatoknak, illetve a jegybankoknak nyugalmat, határozottságot, erőt és stabilitást kell sugározni. A pánikintézkedések, a spekulánsokat fenyegető nyilatkozatok a legveszélyesebbek, mert természetesen a forint árfolyama a piacon alakul ki, vagy ha úgy tetszik, mindenféle spekuláció eredménye, de aki ilyenkor ostorozza a befektetőket, mindenféle korlátozást vezet be (mint korábban Törökország, Argentína rendszeresen, vagy most Oroszország kényszerűen), az gyakorlatilag annyit jelez a világ pénzügyi „dögkeselyűinek”, hogy a csordában én vagyok a gyengébb zsákmányállat.

Igen, természetesen, ahogyan Varga Mihály pénzügyminiszter vagy Nagy Márton volt MNB-alelnök mondja, természetesen a forint is a szankciók (na és persze mindenekelőtt az azokat kiváltó orosz agresszió) áldozata, és igen, spekuláció zajlik a piacon. Csak erre azért kár minden részvényáresésnél vagy forintgyengülésnél rácsodálkozni, mert a tőzsdén és a devizapiacon mindig spekuláció zajlik, különböző befektetők a részvények esésére, vagy emelkedésére spekulálnak, vagy az egyik devizagyengülésére, esetleg erősödésére (olykor szinten maradására) játszanak.

Aki ezt a teljesen természetes folyamatot nagyon kiemeli, sötét összeesküvésként láttatja, mindig azt sugallja, én vagyok a beteg antiloppéldány, engem érdemes a legjobban támadni.