Összeomlás a pesti tőzsdén, az OTP-részvény az értéke egyötödét elvesztette egy nap alatt

2022. március 01. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas mélyrepülést hozott a pesti tőzsdén a hétfői kereskedési nap. A BUX részvényindex 4817,63 pontos csökkenéssel 38 913,62 ponton zárt kedden. Ez 11,02 százalékos zuhanást jelent, és azt, hogy egy hónap alatt 28 százalékot veszítettek értékükből a tőzsdei részvények (a februárt még 53 ezer ponton kezdte az index). Ekkora napi esés 2020 márciusa, a koronavírus-járvány kirobbanása óta nem volt a részvénypiacon.

A tőzsdét az OTP mélyrepülése húzta le, a komoly orosz és ukrán piaci kitettsége miatt a bankrészvény egyetlen nap alatt értéke ötödét elveszítette. Az árfolyam csaknem 60 milliárd forintos forgalom mellett 21,53%-ot esett, és bár napközben 13 000 forinton is járt, végül 10 005 forinton fejezte be a kereskedést a részvényt (zárás előtt nem sokkal a 10 ezres szint alatt is járt, 9860 forintig esett). Ilyen alacsonyan 2020 őszén volt utoljára az OTP-papírok árfolyama. A részvény négy hónapja, november 4-én még történelmi csúcson volt 19 590 forinttal, azóta az értéke lényegében lefeleződött.

Az OTP árfolyamának alakulása az elmúlt egy évben, forrás: BÉT
Az OTP árfolyamának alakulása az elmúlt egy évben, forrás: BÉT

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek arról beszélt, hogy továbbra is csak az ukrajnai háború befolyásolja a kereskedést. Fontos vállalati hírek nem jelentek meg, de ebben a helyzetben úgyse hatottak volna jelentősen az árfolyamokra – véli Török Lajos.

Minél keletebbre van egy európai tőzsde, annál nagyobbat zuhant kedden, bár a BUX esése régiós szinten is kiugró, mivel a legnagyobb forgalmú kibocsátója, az OTP az orosz és ukrán piacon is érdekelt – tette hozzá. Az orosz piacnak szintén kitett Richter-papírok árfolyama 380 forinttal 6585 forintra csökkent, a részvények forgalma 5 milliárd forint volt, az árfolyam 5,46%-kal csökkent.

Vlagyimir Putyin orosz elnök fotózkodik Marius Vizerrel, a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség (IJF) elnökével (j) és Csányi Sándor magyar üzletemberrel és IJF-nagykövettel a szövetség budapesti székházában tartott találkozójuk előtt 2019-ben. – Fotó: Alekszej Nikolszkij / Szputnyik / AFP
Vlagyimir Putyin orosz elnök fotózkodik Marius Vizerrel, a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség (IJF) elnökével (j) és Csányi Sándor magyar üzletemberrel és IJF-nagykövettel a szövetség budapesti székházában tartott találkozójuk előtt 2019-ben. – Fotó: Alekszej Nikolszkij / Szputnyik / AFP

A többi vezető részvényből a Mol 146 forinttal, 5,64 százalékkal 2444 forintra csökkent, a kereskedés értéke elérte a 7,1 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 12,5 forinttal 404 forintra gyengült, a távközlési papír 338,6 millió forintos forgalomban 3%-ot esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3553,22 ponton zárt kedden, ez 211,88 pontos, 5,63%-os csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A forint is mélyrepülésben kezdte a heti kereskedést. Az euró ára 379 forintra is emelkedett, ami negatív értelemben vett történelmi rekord, sosem volt még ilyen gyenge a forint. Mivel a kereskedés reggel még 371 forint körüli szinten volt, egy nap alatt több mint 2 százalékos a gyengülés. A forintpiacról részletesen ebben a cikkünkben olvashat >>>

Kövess minket Facebookon is!