Háborús hatások a tőzsdén: hova meneküljek?

Legfontosabb

2022. február 24. – 09:47

frissítve

Háborús hatások a tőzsdén: hova meneküljek?
Egy moszkvai valutaváltó elektronikus kijelzőjén a dollár és az euró árfolyama rubelben február 24-én – Fotó: Vitaliy Belousov / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A dollár és a pozíciómentesség tűnik most a legjobb menekülőeszköznek. Az arany némileg már elvesztette régi „fényét”, a részvényszektorok között meg legfeljebb annyi a különbség, hogy az egyik majd jobban esik, mint a másik.

Egyik pillanatról a másikra kitört az orosz-ukrán háború (percről percre közvetítésünk itt), és az általunk elért elemzők szerint is sokkal intenzívebb és átfogóbb lett a támadás, mint arra bárki számíthatott volna. Lássunk néhány azonnali reakciót!

  • A forint percek alatt 5 forintot gyengült az euróval szemben, 365-os szinten stabilizálódott.
  • Az olaj ára áttörte a 100 dolláros hordónkénti szintet, és ezúttal határozottan a Brent és nem az „amerikai” WTI állt magasabban.
  • Nekünk talán még fontosabb, hogy a háború hírére a márciusi földgáz ára 85 euró / MWh-ás szintről, 115 MWh-ig drágult – említi Balogh József energiakereskedő, aki éppen Kijevből érkezett meg, amikor elértük.
  • Az áram ára is 215 euró / MWh szintről, 275 eurós szintre ugrott egyetlen nap alatt, igaz ezen a piacon különböző okok miatt már láttunk ilyen volatilitást.
  • A világ devizapiacain a dollár erősödött, de úgyis fogalmazhatnánk, hogy minden más jobban gyengült, így a dollár relatív pozíciója javult.

Halkan hozzátehetjük, hogy Magyarország gázellátásában még mindig fontos a Testvériség földgázvezeték, ilyenkor még az is felmerül, hogy egyáltalán mennyire van biztonságban a fizikai infrastruktúra, ha kitör majd a háború.

Mint Balogh József mesélte, máris akadozik a gázkereskedelem menetrendezése, és aligha tekinthető biztosanak innen a magyar – orosz hosszú távú gázszerződés.

Menekülő instrumentumok

Török Lajos, az Equilor vezető elemzője nem várt ennyire gyors és durva lépéseket, igaz annyit hozzátesz, hogy

az idő Vlagyimir Putyinnak fogyott jobban,

katonailag a hatalmas hadsereg állomásoztatásával a határon, gazdaságilag pedig, ahogy mentünk ki a téli szezonból, úgy romlott a gáznagyhatalom pozíciója.

Teljesen pontos információk még nincsenek, de a támadás nagyon centralizált, gyors és nagyszabású akció volt – vélte Elek Péter, a Dialóg Befektetési Alapkezelő befektetési igazgatója, aki szerint ilyenkor a befektetőknek a „cash” a legjobb menekülés.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a bankoktól, vagy a brókercégektől készpénzben haza kell hordani a megtakarításainkat, de érdemes olyan biztonságos pozíciókat felvenni, amikor nincsenek kitettségeink semmilyen eszközosztály, régió, vagy szektor irányába.

Ilyenkor a legtöbb embernek nem a megtakarításai a legfontosabbak, hanem a döbbenet, hogy ilyet lehet, ki lesz a következő, kinek kell félnie, de a piacokon azt látni, hogy a befektetők is léptek.

Korábban az aranyra mondhattuk azt, hogy klasszikus menekülőeszköz. Mivel olyan értékőrző, amely a pénzügyi rendszertől is független, még a WTC-tornyok lerombolása (2001) és a nagy pénzügyi válság idején (2008) idején is biztonságos piacnak számított. Ám, újabban másképpen viselkedik, mint 50 éven át.

Most, amikor az infláció sokkal magasabb lett világszerte, illetve megjelentek a pénzügyi rendszertől szintén független kriptovaluták, az arany „lemaradt”, az elmúlt év őrült áremelkedései alatt csak 5-7 százalékot drágult, a befektetők körében kicsit már elveszítette a varázsát.

– vélte Elek Péter.

Geopolitikai hatások

Természetesen a hatás szektoronként is eltérő lehet, biztos vannak olyan defenzív ágazatok, a gyógyszeripar, vagy olyan érintett ágazatok a hadiipar, vagy az olaj drágulásából gazdagodó olajcégek, amelyek „nyernek” is a bizonytalanságon, de a szakember szerint a kérdés inkább csak az, hogy egy papír 5 százalékot esik, vagy 20-at.

Az említett kriptodevizák sem számítanak menekülőinstrumentumnak, mert bár eltérően viselkednek, de eléggé korrelálnak az amerikai részvénypiaccal, vagyis mostanában ha az felfelé ment, a kriptók is felfelé mentek, csak gyorsabban. Ha a tőzsde esett, a kriptók is, csak ők intenzívebben.

„A szankciók nagyon fontosak lesznek, úgy kell az uniónak lépnie, hogy nekünk is fáj, de a medvének fájjon jobban.”

véli Török Lajos, aki szerint geopolitikailag ez nagyon összetett helyzet. Hiszen bár most az Egyesült Államoknak sem javul a geopolitikai helyzete, de mivel gyakorlatilag nincsen orosz-amerikai kereskedelem, Washingtonnak kevesebb a közvetlen kára. Ha viszont a helyzet következtében feláll az orosz-kínai tengely, ha a felek túllépnek a közvetlen geopolitikai konfliktusaikon (Szibéria), ami abból fakad, hogy a határ egyik oldala gyéren lakott, a másik oldalán meg alig férnek el az emberek, ráadásul Oroszország jó felvevőpiacra lel Kínában a nyersanyagainak, akkor nagyon erős lehet az a szövetség. Attól pedig nem lenne stabilabb a világbéke.

Elek Péter is úgy látja, hogy az orosz gazdaság – minden szankció ellenére – ma még erősen integrálva van az európai gazdaságba, nyugati bankok hiteleznek orosz cégeket, ha a földgáz ára még jobban elszáll, az az európai, elsősorban a német iparnak lesz tőrdöfés.

Mi következik?

Most mindenki azt elemzi, hogy az ismert nagy lépések mennyire reálisak.

  • Mit szeretne Vlagyimir Putyin, hódítani, vagy valamilyen bábkormányt szeretne felállítani Kijevben?
  • Mennyire marad stabil az orosz olaj- és gázszállítás Nyugat-Európa felé?
  • Milyen gyorsan tud elindulni az EU az európai energetikai önellátás irányába, hiszen az látszik, hogy az EU nem függhet Oroszországtól, de nyilván technológiailag nem függhet csak az időjárástól sem?
  • Leüthetik-e az orosz bankokat a SWIFT-rendszerről?

A támogatóinknak köszönhetően nagy létszámban percről percre és a helyszínről is tudunk tudósítani a háborúról. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a támogatónk!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!