Az MNB 50 bázisponttal megemelte a jegybanki alapkamatot

2022. február 22. – 14:30

Az MNB 50 bázisponttal megemelte a jegybanki alapkamatot
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A „Putyin-híreket” jól állta a forint, talán ez is segített abban, hogy elég volt a várt mértékben emelni a jegybanki alapkamatot.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 3,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is – adta hírül az MTI. A testület legutóbbi kamatmeghatározó ülésén, januárban szintén 50 bázisponttal 2,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

A testület 2021 júniusban jelentette be és kezdte meg kamatemelési ciklusát, amely közlése szerint addig tart, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba. Az alapkamat a mostani emelési ciklus megkezdéséig 2020 július óta állt 0,6 százalékon. A magas inflációs adatok és az éleződő keleti válság miatt a kamatdöntő ülés előtt az általunk elért elemzők 50–70 pontos emelést valószínűsítettek. Végül elég volt a kisebb mértékű emelés.

Az MNB 15 órakor sajtóbeszélgetést is tart, ott megismerhetjük a motivációit. Csütörtökön pedig irányadó kamatemelés várható. Mint arról korábban is írtunk, a jegybank igyekszik hitelesebbé tenni a monetáris politikát, ennek jegyében a két kamatszintet közelíti egymáshoz, csütörtökön ennek jegyében olyan 30 pont körüli emelés tűnik esélyesnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!