Budapestre érkezett a legtöbb szja-visszatérítés, fejenként átlagosan több mint félmillió

2022. február 17. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Országos összevetésben a Budapesten élők kapták a legnagyobb összegű szja-visszatérítést, a fővárost Pest megye, majd – már jóval kisebb átlaggal – Borsod-Abaúj-Zemplén követi. Országosan összesen 610 milliárd forintot utaltak vissza.

Az adatokat a gárdonyi polgármester osztotta meg a Facebook-oldalán, Tóth István bejegyzését a Portfolio szúrta ki. Eszerint a megyei ranglistát Budapest vezeti, ahol 222 ezer ember összesen 113,6 milliárd forintnyi visszatérítést kapott. Pest megyében 223 ezren 105,4 milliárdot, a harmadik legtöbbet pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 32,6 milliárd volt a teljes kiutalt szja-visszatérítés.

Nem meglepetés, hogy az egy főre jutó szja-visszatérítés összege a legmagasabb Budapesten volt, ahol átlagosan 512 ezer forintot utaltak vissza. Országosan összesen 610 milliárd forintnyi szja-t utaltak vissza a napokban a jogosultaknak. Családi visszatérítést 835 ezren kértek, a kedvezményre többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák voltak jogosultak. Mint Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elárulta, összesen 1000 milliárd forintba került a választás előtti osztogatás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!