Mától érkezik a családi adó-visszatérítés azoknak, akik utalással kérték. Vannak, akik továbbadásra buzdítanak

2022. február 10. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

Mától érkezik a bankszámlára a családi adó-visszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést, közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, ezt minden jogosult család legkésőbb hétfőig megkapja. A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott kézhez közel 50 milliárd forintot.

A miniszter szerint a családok megerősítésére a magyar gazdaság teljesítménye ad lehetőséget: a tavalyi volt az elmúlt harminc év legnagyobb gazdasági növekedése (alacsony volt a bázis az eggyel korábbi év koronavírus-válsága miatt), és 2022-ben is jóval 5 százalék feletti bővülésre számít a tárcavezető. „2009-ben a családi adókedvezmény összege 12 milliárd forint volt” – hangsúlyozta Varga Mihály.

A szerényebb büdzsével rendelkező családoknak ez nyilván nem opció, de a tehetősebbek számára érdekes lehet egy új mozgalom, a Továbbadó, melyről itt írtunk. A kezdeményezést pár nappal ezelőtt indította útjára Váradi Luca szociológus, kétgyerekes anya és Fernezelyi Márton informatikus, háromgyerekes apa.

„A befizetett adónk mindannyiunk közös pénze. Ha gyereket nevelő szülőkként idén visszakapjuk az egész éves szja-t, olyan helyről fog hiányozni a pénzünk, ahol nagy szükség lett volna rá. Ha megteheted, legyél te is továbbadó! Támogasd a visszakapott szja-dból a szívedhez közel álló szervezeteket, sajtótermékeket, mozgalmakat” – erre buzdítanak a mozgalom ötletgazdái. A Facebook-oldalukon bárki létrehozhat nyilvános bejegyzést, így tett már jó pár értelmiségi is.

Ha fontos önnek a szabad sajtó, támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!