A tavalyi áremelkedés duplájával is drágulhatnak az építőanyagok
2022. január 24. – 09:56
Tovább erősödhet az építőipar 2022-ben, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) 5-6 százalékos bővülésre számít – közölte a szövetség az MTI-vel. A bővülés alapját ebben az évben is lakásépítések és -felújítások biztosítják majd. Ennek egyik oka a választási év: ez az időszak a beruházási ciklus végét is jelenti egyben, így kevesebb állami és önkormányzati megrendelés érkezhet majd a vállalkozókhoz. Az infrastrukturális fejlesztések háttérbe szorulása mellett ugyanakkor továbbra is erős marad az igény az ipari és a logisztika szektor részére készülő létesítményekre.
Ez örömhír lehet a magánszektor számára, az ÉVOSZ szerint ugyanis az év végére
valamelyest csökkenhet, sőt akár egyensúlyba is kerülhet a kereslet-kínálat, azaz valamivel könnyebb lesz majd szabad munkaerőt találni a piacon.
A már élő szerződésekből kiindulva csak az idén 25 ezer új lakás készülhet el Magyarországon, és csaknem 250 ezer lakásra várhat felújítás 2022-ben. A felújítási és építkezési kedvet segítik az MTI híre szerint az állam által nyújtott otthonteremtési támogatások vagy akár a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programja.
Továbbra is gondot okoz ugyanakkor az ágazatnak a járványhelyzet, ami lassítja a kivitelezéseket, emellett továbbra is jelentős a hiány a képzett munkaerőből, és ez várhatóan a közeljövőben nem változik majd. Az említett kereslet-kínálat rendeződés tehát nem jelenti a szakmunkás- és mérnökhiány teljes megoldását. Ezen munkaerő hiánya továbbra is kihívások elé állítja az ipart, igaz, a 2013-ban tapasztalt mélyponthoz képest 125 ezerrel több embert foglalkoztat az ágazat, de ők többnyire a betanított munkások és segédmunkások táborát erősítik.
A szövetség szerint továbbra is jellemző lesz a munkaerő keletről nyugati irányba való áramlása, ezért szerintük nagy figyelmet kell fordítani az unión kívüli, harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökök foglalkoztatására.
Nem segít az ágazat helyzetén, illetve a magyar lakosság lehetőségein az sem, hogy még tovább drágulhatnak az építőanyagok:
2022 első negyedévében 10–15 százalékos áremelkedés is elképzelhető, ami duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5–9 százalékos emelkedésnek.
Ennek oka, hogy akadoznak az ellátási láncok, mivel nemcsak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségű import-építőanyag érkezik hazánkba.