Áruhiány alakulhat ki baromfihúsból, és ezt csak súlyosbítja a csirke far-hát hatósági ára

2022. január 21. – 22:50

Másolás

Vágólapra másolva

Áruhiány alakulhat ki baromfihúsból, és 25-30 százalékos drágulás várható – írja az Rtl.hu a Baromfi Termék Tanácsra hivatkozva. A szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy a takarmánydrágulás miatt az állattartók költségei nőttek jelentősen, az energiaárak miatt pedig a keltetőké, ráadásul a madárinfluenza miatt már most 15 százalékkal kevesebb a baromfi.

A csirkemell és a csirke far-hát árstopja ugyan olcsón fogja tartani ezt a két terméket, de a kereskedőknek mindenképpen be kell majd hozniuk a kiesést a többi termékükön. Ha pedig a kereskedők nem hajlandóak többet fizetni azoknak a termelőknek, akiknek akár harminc százalékkal is növekedtek a költségeik, nagyon hamar áruhiány alakulhat ki baromfihúsból.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke kiemelte, hogy a két lehetőség az áruhiány és a jelentős drágulás. Az még nem világos, hogy az árstop után a kereskedők továbbra is vásárolni fognak-e csirkehúst akár olyan áron, hogy azon mindenképpen veszteséget termelnek, de ha nem tesznek így, akkor jelentősen csökkenhet a magyarországi csirkehústermelés. Az árstopról szóló rendelet alapján ugyanakkor az a kereskedő, aki nem forgalmaz a 2021. október 15. napján forgalmazott termékekből naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi mennyiséget, büntetésre számíthat.

Orbán Viktor január 13-án jelentette be, hogy hat termék árát, közte a csirkemellét is az október 15-i szinten rögzítik a kiskereskedelemben. Gulyás Gergely egy nappal később egészítette ki a listát a csirke far-háttal, ami Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a tizenkét éves kormányzás csődjének beismerése volt. Az árkorlátozásokról részletesebben ebben a cikkben írtunk, a részletszabályok pedig itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!