Három vezető is távozott a cégtől, ahol az igazgató Zoomon rúgott ki 900 embert

2021. december 8. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 14:00: Vishal Garg bocsánatot kért a tömeges Zoom-kirúgásért. (Guardian)

A marketingosztályt vezető Melanie Hahn, a PR-igazgató Hayre Gillogley és a kommunikációs igazgatóhelyettes Patrick Lenihan mind távoztak, miután a jelzálogkölcsönökkel foglalkozó Better.com azzal került be a hírekbe, hogy az igazgató egy Zoom-beszélgetés keretében, egyszerre kilencszáz dolgozóval közölte, ki vannak rúgva.

A Business Insider úgy tudja, hogy a távozások az egyenes következményei az ominózus Zoom-hívásnak, amit Vishal Garg vezérigazgató vezényelt le.

Garg így vezette fel a hírt a megbeszélésen: „Nincsenek túl jó híreim. Mint azt önök is tudják, a piac megváltozott, a túlélés érdekében nekünk is lépnünk kell. Nem épp olyan hírt fogok közölni, amit hallani szeretnének. De végtére is ez az én döntésem volt, azt akartam, hogy tőlem hallják. Nagyon-nagyon nehéz döntés volt.”

„Ha ezen a híváson részt vesz, akkor ön is azon szerencsétlen csoport tagja, akiket elbocsátanak. Az önök munkaviszonya itt azonnali hatállyal megszűnik”

– mondja a beszélgetésen Garg, akiről később kiderült, hogy a Blind nevű közösségi oldalon egy névtelen blogot vezetett a saját beosztottjairól, és arról panaszkodott, hogy 8 órás munkanapokat jelentenek le, de látszik minden statisztikán, hogy maximum 2 órát dolgoznak.

A csoportos leépítésre állítólag a megváltozott piaci szokások miatt volt szükség, de Garg nem említette, hogy a Better.com múlt héten egy 750 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a befektetőitől.

Egy azóta kiszivárgott céges emailben a lassúságuk miatt ostoba delfineknek nevezte a dolgozókat, akik majd fenn fognak akadni a hálón, és felfalják őket a cápák.

(NY Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!