A Zoomon rúgta ki 900 dolgozóját az igazgató

2021. december 6. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva


A Better.com ingatlanos cég vezérigazgatója, Vishal Garg 900 alkalmazottat bocsátott el egy Zoom-hívás keretében, írja az India Today. A karácsonyi ünnepeket nem sokkal megelőző bejelentést telefonjával rögzítette a beszélgetésen részt vevő egyik érintett, a videót pedig felkapta a közösségi média. A beszélgetésen a cég alkalmazottjainak 15 százaléka, mintegy 900 ember vett részt, indiai és amerikai dolgozók vegyesen.


Garg így vezette fel a hírt a megbeszélésen: „Nincsenek túl jó híreim. Mint azt önök is tudják, a piac megváltozott, a túlélés érdekében nekünk is lépnünk kell. Nem épp olyan hírt fogok közölni, amit hallani szeretnének. De végtére is ez az én döntésem volt, azt akartam, hogy tőlem hallják. Nagyon-nagyon nehéz döntés volt.”


„Ez a második alkalom a karrierem során, hogy ilyet teszek, bár nem akarok. A legutóbbi alkalommal sírtam is, ezúttal remélem, hogy erősebb leszek. Szóval több ok miatt – a piac, a hatékonyság, a teljesítmények és a termelékenység – elbocsátjuk a vállalat mintegy 15 százalékát” – bökte ki az igazgató, majd így folytatta:

„Ha ezen a híváson részt vesz, akkor ön is azon szerencsétlen csoport tagja, akiket elbocsátanak. Az önök munkaviszonya itt azonnali hatállyal megszűnik.”

A vezérigazgató a folytatásban részletezte, hogy miképp történik majd az elbocsátottak végkielégítése. Az egész hívás, a sírásra való elérzékenyült visszaemlékezéssel együtt sem tartott tovább két és fél percnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!