Gattyán György cége is szerepel a NAV negyedéves adóslistáján

2021. december 7. – 16:58

Másolás

Vágólapra másolva

Többnyire vállalkozók vezetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nagy összegű adóhiányosokat felsoroló, harmadik negyedéves listáját, amin Gattyán György egyik cége is szerepel – derül ki a Napi.hu cikkéből.

A lista élbolyában sok a székhelyszolgáltatós, határon túli vagy hazai kistelepülésen élő személy nevére bejegyzett vállalkozás, akiknek feltételezhetően nincs sok közük a céghez és annak tevékenységéhez. Az első helyen a One Step in Europe Kft. áll, 6,5 milliárd forint adóssággal.

A listán ott van a politikai karriert építgető Gattyán György milliárdos vállalkozó egyik cége is. A DoclerWeb Informatikai Kft.-vel szemben a NAV 2,2 milliárd forint adóhiányt állapított meg, bírsággal és késedelmi kamattal 4,4 milliárd forint a tartozás. A NAV 2020 decemberében indított végrehajtást, az adóslistára az előző negyedévben került fel a kft. A cég korábban azt közölte a portállal, hogy a folyamatban lévő adóvitáról nem kíván nyilatkozni. Gattyánról, a NAV-val való kapcsolatáról és politikai indíttatásairól itt és itt írtunk bővebben.

Másik érdekesség, hogy a XVI. kerületben, egy Irha utcában lévő családi ház tulajdonképpen ázsiai nevű magánszemélyek cégeinek gyűjtőhelyévé nőtte ki magát. Ezen a címen a Céginfo.hu adatai szerint 35 működő vagy már törlés, kényszertörlés, felszámolás alatt álló vállalkozás van bejegyezve, többségük ruha- és cipőkereskedelemmel foglalkozik. Erről a székhelyről a Comfort Üzlet Kft. került fel az új negyedéves adóslistára.

Ehhez hasonló a tatabányai, Komáromi utca 31. szám alatti ingatlan története is, amit a Napi.hu „cégtemetőnek” nevez. A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők listáján jelenleg 15 tatabányai, Komáromi utca 31. alatti székhelyű cég szerepel. Ezek – már több száz, ha nem is mind adótartozó vállalkozáshoz hasonlóan – végső állomásként kötnek itt ki.

A tízes lista utolsó helyére egy magánszemély is felkerült: egy szolnoki férfi 270 millió forint adóhiányt csinált, emellett 553 millió forint bírságot és késedelmi pótlékot is kiszabott vele szemben a hivatal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!