Gyorsan vagyonosodtak a leggazdagabb magyarok

2021. október 14. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei évben már 15 százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok privátbankoknál kezelt vagyona.

A Portfolio.hu számolta meg a hazai privátbanki ügyfeleket. Szeptember végén a hazai szolgáltatók által kezelt vagyon ímmár 7500 milliárd forint, pedig június végén még csak 7000 milliárd forint volt, az idei növekedés pedig már 15 százalékos.

Mint a lap írja, az egyik nagy szolgáltató, a K&H limitet módosított, és a kisebb vagyonnal rendelkezőket is beemelte a privátbanki ügyfelei közé, vagyis a 100 millió forintos belépési limit mellett meghatározott egy újabb, 30 milliós összeghatárt. Ez is növelte a számokat, de természetesen nemcsak ez, hanem a piacok jó teljesítménye és a magyarok gazdagodása is.

Mindez egybevág azzal a trenddel, amelyet a Blochamps Capital számai alapján egy hónappal korábban itt bemutatunk. A legnagyobb privátbanki szolgáltató továbbra is az OTP, de a módosítással K&H ment idén eddig a legnagyobbat a szolgáltatók között.

A lap októberi felmérésében 15 privátbanki szolgáltató vett részt. Az MKB Bank nem közölt ügyfélszámla és kezelt vagyon adatot, így itt a lap csak becsülni tudta a bank részesedését.

Míg 2013-ban még csak alig több mint 62 millió forint volt egy számlán átlagosan, addig szeptemberrel bezárólag az egy számlára eső átlagvagyon már 144,5 millió forintot tett ki

A K&H tehát lefelé nyitott, de egyre több az olyan privátbanki szolgáltató a magyar piacon, amely folyamatosan emeli a belépési limitet. Tavaly az OTP és a Budapest Bank növelte a küszöböt, idén pedig az Equilor a korábbi 50 milliós küszöböt 75 millióra emelte.

A legmagasabbra továbbra is a Bank Gutmann lő, nála 360 millió forint (vagyis 1 millió euró kell a belépéshez). A kereskedelmi banki csapatból az Erste 120 millió forinttól, az UniCredit, az MKB, a Raiffeisen és a Concorde Értékpapír pedig 100 millió forinttól várja a klienseket.

Ettől nem függetlenül az egy ügyfélszámlára eső vagyonban a Bank Gutmann büszkélkedhet a legmagasabb, egymilliárd forintot meghaladó átlagvagyonnal, mögötte vélhetően az MKB Private Banking állhat, csak ugye ez volt az a cég, amelyik nem árulta el az adatait a Portfoliónak. Ami pedig a legvagyonosabbak összesített számosságát illeti, szeptember végén 52,2 ezer ügyfélszámla volt a hazai privátbanki szolgáltatóknál.

Az OTP 23 863 számlát vezet, a követők, így a K&H, a Budapest Bank, a CIB és az Erste pár ezret. Mivel a piacok is jól teljesítettek, talán nem meglepő, de egy olyan szolgáltató sem volt a felmérésben résztvevők között, amelyiknek csökkent volna az elmúlt negyedévben vagy idén a kezelt vagyona.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.