Orbán Balázs szerint nem túlárazott Mészáros Lőrinc vasútfejlesztése, a bírálók sok költségelemmel nem számolnak

2021. október 13. – 14:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva



A Déli Körvasút Mészáros Lőrinc cége által végzett 337 milliárd forintos fejlesztése nem túlárazott, mivel a városi környezetben nemcsak a vágányokat bővítik, hanem átépítik a meglévő vágányokat, műtárgyakat, hidakat, zajvédő falakat építenek és kicserélnek 2 ezer ablakot is – írta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára Arató Gergely (DK) és Kocsis-Cake Olivió (Párbeszéd) kérdésére – számolt be róla a 24.hu.

A két ellenzéki képviselő azt szerette volna megtudni, miért végez el Mészáros Lőrinc cége csaknem 338 milliárd forintért egy olyan vasúti fejlesztést, ami a szakértők becslése szerint 30-50 milliárdból megoldható lenne. A képviselők szerint a Déli Körvasút fejlesztése egyes nyugati beruházások, például a bécsi főpályaudvar árával összevetve is irreálisan drágának, túlárazottnak tűnik.


Orbán Balázs válaszában azt írta: a sajtóban megjelent, hivatkozási alapul szolgáló „szakértői” számítások felszínesek, a beruházás számos aspektusát figyelmen kívül hagyják. A városi környezetben ugyanis számos egyéb költségelemmel kell számolni:

  • átépítik a meglévő vágányokat és műtárgyakat
  • a fejlesztésnél összesen hét vasúti híd épül több mint 5 kilométer hosszú új vasbeton támfallal
  • a projekt része a hidak kiépítéséhez szükséges közmű-, közút- és hídfőépítési feladatok is és a vonalszakaszon két új akadálymentes megállóhely is lesz
  • 35 ezer négyzetméter zajvédő falat építenek
  • a környező lakóházakban legalább 2 000 ablakot cserélnek ki jobban szigetelő nyílászáróra.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!