Mészáros Lőrinc érdekeltségei 337 milliárdért dolgoznak Budapest egyik legfontosabb vasúti fejlesztésén

2021. szeptember 06. – 15:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. nettó 337 milliárd 904 millió forintos ajánlattal nyerte el a budapesti Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési pályázatát – írja a 24.hu.

Az ajánlatban alvállalkozóként jelölték még meg a Híd-Tám Kft.-t, Mészáros Lőrinc testvérének, Mészáros Jánosnak a cégét, valamint az ugyancsak Mészáros-érdekeltség V-Híd Vagyonkezelőt is. Szintén alvállalkozó a Lánchíd felújításán dolgozó A-Híd Zrt. és a MÁV-leányvállalata, a MÁV FKG Kft. is. Egyetlen másik ajánlattevő volt, a Dömper Kft. 345 milliárd 21,8 millió forintért vállalta volna a munkát.

Forgalom a Rákóczi hídon – Fotó: Róka László / MTVA / Bizományosi
Forgalom a Rákóczi hídon – Fotó: Róka László / MTVA / Bizományosi

A Ferencváros és Kelenföld közötti vasútvonal kapacitásbővítést Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztésének nevezte egy korábbi Facebook-bejegyzésében. A kivitelezés keretében Ferencváros és Kelenföld állomások között egy harmadik (és helyeként egy negyedik) vágányt építenek ki, a meglévő vágányokat pedig felújítják.

A Közvágóhídnál és Újbudán új megállóhelyek épülnek, valamint zajvédő falakat húznak fel. Összesen csaknem 13 kilométer új vágányt és 16 új vasúti kitérőt fektetnek le, hat új vasúti hídrendszert építenek ki: a Gubacsi út felett, a Soroksári út felett, a Budafoki út felett, a Szerémi út felett, a Fehérvári út felett és a Bartók Béla út felett. A kivitelezés záró dátumaként 2027. december 31-ét jelölték meg.

„A munkák a vasúti forgalom folyamatos fenntartása mellett és a városi közúti forgalom akadályozásának korlátai miatt rengeteg ütemben valósulhatnak csak meg, összesen kiviteli tervezéssel együtt várhatóan 5 évet vesznek majd igénybe” – írta Vitézy tavaly októberben, a tender kiírásakor a Facebook-oldalán.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!