Mészáros Lőrinc 338 milliárdos dél-pesti vasútfejlesztése drágább a TGV-nél, a malmői alagútnál és a bécsi főpályaudvarnál is

2021. szeptember 24. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd kilométerenként 62 milliárd forintért fejlesztheti a Kelenföld és Ferencvárosi közötti vasúti szakaszt. Hét kilométer 338 milliárd forintért, ez drágább, mint amennyibe a francia TGV vagy a Malmö alatti svéd alagút kerül, és itt Dél-Pestről van szó.

Mi is megírtuk, hogy nettó 337,9 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. a budapesti Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési pályázatát. Az alvállalkozók között szintén Mészáros-cégek jelennek meg. A Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti felújítás és vágánybővítés egy összesen hét kilométeres szakaszról szól, igaz, két új vasútállomás is épül itt Nádorkert és Közvágóhíd néven.

A G7 most utánaszámolt a költségeknek, amit név nélküli szakértők a cikkben elképesztően túlárazottnak neveznek, szerintük egy ilyen munka ára valahol 30-50 milliárd forint lehet legfeljebb, amihez képest nagyjából tízszeres, egy nagyságrendnyi a Mészáros-féle győztes ajánlat.

A nagyságrendet mutatja, hogy 2019-ben a teljes magyar vasúti rendszer fenntartására 346 milliárd forintot költött a magyar állam, lényegében annyit, amennyit most egy hét kilométeres szakaszra akarnak kifizetni. A dél-pesti vasúti fejlesztés persze fontos (Vitézy Dávid az évszázad beruházásának is nevezte), a városi környezet is komoly drágító tényező, de a Duna feletti hídépítés ebben nincs is benne, az nem ennek a projektnek a része.

A projekt a BFK térképén. Forrás: BFK
A projekt a BFK térképén. Forrás: BFK

A fejlesztés kilométerenként így is több mint 62 milliárd forintba kerül, ami akkora fajlagos költséget jelent, hogy a Mészáros-féle fejlesztés sokkal drágább, mint a francia TGV-építések, többe kerül, mint a malmői vasúti alagút, vagy Európa egyik legnagyobb kortárs vasúti beruházása, a bécsi főpályaudvar 2015-ben. A Budapest–Belgrád vasútvonal szintén Mészáros-féle fejlesztése, ami idáig a túlárazott közbeszerzések egyik legerősebb szimbóluma volt, durván másfélszer ennyibe, 590 milliárd forintba kerül, de az egy több mint 150 kilométeres vonalon történik, vagyis a fajlagos, egy kilométerre jutó költsége csak a tizenötöd része a mostani Mészáros-projektnek – írja a G7.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!