Peking még mindig nem nyújtott mentőövet az Evergrande-nek, elemzők találgatják, bedöntené-e az ingatlanszektort a cég csődje

2021. szeptember 21. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

Peking hétfőn és kedden (délutánig) sem avatkozott be a csődközelbe jutott ingatlanfejlesztő-óriás Evergrande vergődésébe, így a világ pénzpiacain kedden sem várható megnyugvás, bár az ázsiai tőzsdéken hétfőhöz képest csitult az eladási hullám.

Hétfőn mi is írtunk róla, hogy globálisan esnek a tőzsdék, ennek oka elsősorban az Evergrande csődjének látóhatárra kerülése (bár emellett néhány fajsúlyos amerikai esemény is aggaszthatta a befektetőket).

Hétfőn világszerte zuhant szinte minden, az S&P 500 index 1,7%-ot esett, ami a legnagyobb zuhanás május óta. A helyzetet jól illusztrálja, hogy a világ milliárdosai (akiknek vagyonmérete nagyrészt cégük részvényárfolyamától függ) jelentős veszteségeket szenvedtek el. Elon Musk például például 7,2 milliárdot bukott, bár sajnálni azért nem kell, így is 198 milliárdra taksálja a vagyonát a Bloomberg. Jeff Bezos, az Amazon feje is 5,6 milliárd dollárral lett szegényebb tegnap, így most 194,2 milliárd dolláron áll.

A borús hangulatot kiváltó Evergrande szorult helyzetéről a hétvégén írtunk: a gigantikus, két magyar államadósságnyi hitelállománnyal rendelkező vállalat nem tud megbirkózni a kínai állampárt által újonnan támasztott követelményekkel, és hacsak nem kap utolsó pillanatos mentőövet, rengeteg befektetőt, alvállalkozót és lakásvásárlót bajba juttatva csődbe megy. Ha ez megtörténik, az egyes elemzők szerint Lehman Brothers-csődhöz mérhető jelentőségű esemény lehet az ázsiai gazdaságban, az esélyek pedig hétfőn tovább romlottak, és a részvényárfolyam 11 éves mélypontra süllyedt.

Mások szerint ugyanakkor az Evergrande-csőd önmagában nem lenne ekkora probléma. Az S&P hétfői jelentése a témában azt írja, Peking csak akkor lenne kénytelen közbelépni, ha a csőd dominóhatást indítana el, és több nagy fejlesztő csődjét okozná, de szerintük az Evergrande fizetésképtelensége önmagában nem valószínű, hogy ilyen forgatókönyvhöz vezetne.

A Reuters cikke szerint az Evergrande csütörtökön kerülhet még rosszabb helyzetbe, ha nem történik állami beavatkozás, ekkor ugyanis 83,5 millió dollárnyi kamatot kellene fizetnie kötvényei után a befektetőknek. Ha ez nem sikerül, a cég papírjai nem teljesítővé válnak.

A Bloomberg további elemzőket kérdezett arról, mire számítanak a céggel és a világgazdasággal kapcsolatban. A Citigroup szerint Peking mindenképpen lépni fog, hogy megakadályozza a kínai „Lehman-pillanatot”, de néhány bank ettől függetlenül áldozatául eshet az eseményeknek. A Barclays elemzői az S&P-hez hasonlóan derűlátóbbak, szerintük még az Evergrande esetleges csődje sem lenne feltétlenül a 2008-as válság kirobbanásakor csődbe ment Lehman Brothers elbukásához mérhető esemény, és a kínai ingatlanszektor, amire a csőd elsősorban hatással lehet, alapvetően sokkal jobb állapotban van, mint a kérdéses cég. Az Oxford Economicsnál úgy látják, a kínai kormány azért titkolózik, mert nem akarja, hogy kívülről az látsszon, mentőakciót tervez, de a kritikus pillanatban közbe fog lépni, hogy csökkentse a rendszerszintű kockázatokat.

Az állam részéről elsősorban adósság-átstrukturálási segítség jöhet szóba, az Evergrande fő problémája ugyanis a 305 milliárd dollárnyi adóssághalom, ami miatt nem képes megfelelni az ingatlanpiaci szereplőkkel szemben tavaly óta támasztott elvárásoknak, és ami a befektetői bizalom megingását okozta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!