Egy kép, ami tökéletesen összefoglalja a globális szállítmányozás jelenlegi válságát

2021. szeptember 21. – 20:39

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén rekordmennyiségű, összesen 73 konténerhajó várakozott a Los Angeles-i kikötő körüli vizeken azért, hogy végre bejusson a kikötőbe, hogy lepakolják róluk a szállítmányokat – írja a BBC. A mostani rekord egy elég friss rekordot ír felül. Augusztusban még feleennyi hajó is elég volt ahhoz, hogy rekordnagy sorról szóljanak a hírek.

A dolog azért nagyon érdekes, mert a Los Angeles és a Long Beach kikötőkön keresztül érkezik az USA-ba az országba áramló összes konténer közel fele, vagyis hatalmas forgalmat lebonyolító kikötőkről van szó. Ideális esetben olajozottan is működik a logisztikai gépezet, és már az is ritkaságszámba szokott menni, ha egynél több hajónak kell várakoznia a kirakodás előtt.

A koronavírus-járvány viszont teljesen felborította a globális ellátási láncot, ezért olyan piaci folyamatokat láthatunk, amilyenekre hosszú évek óta nem volt példa. A járvány és a lezárások alatt a fogyasztás esett vissza szinte a nullára, az újranyitás alatt – ez történik most – pedig olyannyira megnőtt a globális kereslet, hogy azzal képtelen lépést tartani a szállítmányozási ipar.

Rekordmennyiségű hajó várakozik a Los Angeles kikötőnél 2021. szeptember 20-án – fotó: Mari Tama / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Rekordmennyiségű hajó várakozik a Los Angeles kikötőnél 2021. szeptember 20-án – fotó: Mari Tama / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Mindenből rengeteg kell, és lehetőleg azonnal. Ez a hatalmas keresletnövekedés szépen felverte az energiaárakat is, de azt is láthatjuk, hogy a kereskedelem is turbó fokozatra kapcsolt. Gyakorlatilag minden szektorban áremelkedést okozott az, hogy a járvány legsúlyosabb hónapjai alatt takarékon működő szereplők a nyitáskor azonnal elkezdték feltölteni a leapadt raktárkészleteiket.

A nemzetközi árufuvarozás pedig egyelőre nem tudja felvenni a versenyt az igényekkel, ráadásul már a koronavírus-járvány nélkül is voltak problémái. A nemzetközi kereskedelem kaotikus helyzetéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Az USA logisztikai problémáit az is fokozza, hogy a két hatalmas kikötőből nem is igazán tudják máshova terelni a forgalmat, mert a közeli kikötők nem elég nagyok ahhoz, hogy érdemben fel tudják gyorsítani a folyamatokat. A Los Angeles kikötő vezetője arra számít, hogy a megnövekedett forgalom idén, de még 2022-ben is velünk maradhat annak minden problémájával együtt.

A BBC cikke szerint amerikai játékkereskedők már most arra számítanak, hogy a karácsonyi bevásárlások idején súlyos készlethiányok lesznek mindenhol, mert a kereskedők nem tudják időben feltölteni a készleteiket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!