A Népszavának maga a cég is megerősítette, hogy elindul a 35 éves koncesszióért zajló küzdelemben.
A Népszava információi szerint a Mol Nyrt. elindult a hulladékkoncesszióért. Mint a lap írja, az eddig is a legnagyobb esélyesének tartott olajcsoport maga is megerősítette, hogy valóban adott be jelentkezést a hazai szemétkezelést 35 évre meghatározó pályázat első fordulójának csütörtöki határidejéig. Társakat is bevonhattak, amelyek között állami cégek is lehetnek.
Mint arról korábban a Telex is részletesen írt, reform vár a hazai hulladékgazdálkodás nagyon összetett feladatára. Ennek része a lakossági, illetve az ipari hulladék elszállítása, szétválogatása, újrahasznosítása, vagy éppen elégetése, elásása, de vannak közben nagyon értékes alapanyagként azonosítható hulladékelemek is, emellett veszélyes hulladékok, sőt atomhulladék is.
A kormányzat hatalmas átalakításnak, központosításnak futott neki, részben, de nem kizárólag uniós narratívák alapján. Az elsietett, eredeti javaslat aztán gellert kapott, a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult, amely visszadobta, de másodjára, kis módosításokkal átment a törvény. Állítólag majd a végrehajtási rendeletekben megjelenhetnek Áder János szakmai észrevételei is.
A fő klímapolitikai cél az, hogy kevesebb legyen a gazdaságban az anyagkibocsátás, a hulladék legyen érték, minél több hulladék kerüljön vissza a körforgásos gazdaságba. Az elég hamar nyílt titokká vált, hogy amennyiben az állam a jövőben tényleg egyetlen piaci cégre, „koncesszorra” bízza a komplex feladatot, akkor a következő évtizedekben jelentős transzformációra készülő Mol Nyrt. lehet a legesélyesebb.
Ugyanakkor sok szakmai terület körül alakult ki konfliktusos helyzet:
- Ha a lakosság kiteszi a hulladékot a gyűjtőkbe, azzal lemond a hulladék mint hasznos termék tulajdonjogáról. De hogyan néz ki ez az iparban? Elvehető-e a hulladék, mint termék, mint alapanyag tulajdonjoga a vállalatoktól?
- Mi van a betétdíjas rendszerbe bekerülő műanyaghulladékkal, az hogyan kerül át a központi szereplőtől az iparági szereplőkhöz? Milyen áron, milyen allokációs mechanizmusokkal?
- A lakossági szereplők számára fenntartott rezsicsökkentett árak veszteséget okoznak, ki fizeti ezt a 40 – 50 – 60 milliárdos összeget a központi hulladékgazdálkodónak?
- Hogyan lehetne a hazai hulladék-gazdálkodási rendszert úgy megreformálni, hogy az jobban ösztönözze a szereplőket a megtermelt hulladékmennyiség csökkentésére, illetve a hulladékok szétválasztására? (2020. december 31-ig a háztartási hulladék részét képező papír-, fém-, műanyag- és üveghulladék újrahasznosítását a képződött mennyiséghez viszonyítva 50 százalékra kellett volna növelni, de ez az arány nálunk még csak 37 százalék.)
- Miként lehet csökkenteni a rendszerben a potyautasok számát?
- Hogyan kerül át az iparág eszközállománya, az összetett feladat a jelenlegi közel ezer vállalkozástól a központi, piaci szereplőhöz?
A Mol indulása sok szempontból természetes, hiszen a cég a stratégiája szerint készül az új időkre, az olajon túli üzletekre. A társaság a hulladékgazdálkodásban már ma is viszonylag nagy szereplő, sok hulladékot is termel, ugyanakkor maga is importál olykor Olaszországból és Németországból szemetet, mert a tiszaújvárosi petrolkémiai feladataihoz, vagy a gumibitumen-gyártáshoz nincs elég újrahasznosítható alapanyaga (pedig a megrendelők ezt kikötik).
A nagy koncessziót ugyanakkor sok kritika is éri, a legtöbb azért, mert a központi rendszerben nem látszik a verseny, ez egy monopólium lesz, és a piac nem tudja, hogy a hatósági ár miképpen lehetne piaci, természetesen ez az ügy éppen emiatt a Mol szempontjából is reputációs kockázat.
A szakmát ma űzők körében pedig sok kérdés visszatérően előkerül: mi lesz velünk? Az eddigi cégek alvállalkozók lesznek, vagy halálra vannak ítélve? Mindent megvesz majd tőlünk piaci áron az állam vagy a koncesszor? Vagy bagóért államosítják az eszközeinket, és ennek a kisajátításnak törvényi alapja is lesz? Ezek a kérdések egyelőre még nyitottak.