Jön az új klímavédelmi eszköz: karbonvám fékezheti meg a piszkos áramot

A karbonvám alapvetően tisztábbá és igazságosabbá teheti a világot. Fontos hangsúlyozni, hogy még egyáltalán nem lehet tudni, hogy pontosan milyen lesz, de érdemes megismerni az elképzeléseket. Az unió szennyező gyártói, legyen az egy acélipari cég, mint az ISD Dunaferr, vagy valamelyik nagy cementgyártó, mint a Duna–Dráva Cement, vagy a Lafarge Cement, amelyekről itt olvashat, esetleg egy műtrágyacég vagy egy fosszilis erőmű joggal gondolhatta azt eddig, hogy az unió rendre lábon lövi magát.

Hiszen micsoda önsorsrontás az, hogy egy globálisan nagyon kicsi lakosságú és még kisebb területű régió, vagyis az EU a környezetvédelem és a bolygó megmentésének valóban nemes célja miatt korlátozza a szennyező tevékenységét, de az eredményeink korlátozottak és a környezetünk ezt csak kihasználja.

Gondoljunk például az áramtermelésre. A hazai fosszilis áramtermelőknek lefőtt a kávé, bezárják a szenes erőműveket, de amíg még működnek (például Németországban, Lengyelországban és itt, Magyarországon is), addig is súlyos versenyhátrányba kerülnek. A kvóta ára elszállt, de a közeli nem uniós államok, így Ukrajna, Törökország, Egyiptom, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, de még Izrael és Moldova is röhög a markába, hiszen sokkal olcsóbban állítanak elő piszkos áramot, és egyiknek sincs kvótarendszere.

Jön a karbonvám

Bart István és Muth Dániel energetikai szakemberek most a Másfélfok című portálon írtak egy részletes elemzést arról, hogy jó eséllyel hamarosan vége ennek a potyautas-stratégiának, elindulhat az európai karbonvámrendszer.

Bár természetesen a szennyező tevékenységük miatt megvámolandó országok már előre nagyon hangoskodnak, protekcionizmusról beszélnek (a példátlan szabályozással kapcsolatban Kína fokozódó feszültségekről beszél), olyan vámról, amit ellentételezni kell. Ez pedig az uniót hozhatja versenyhátrányba, de mégis úgy tűnik, hogy az unió ezt a megoldást választja.

Mi lenne a rendszer legfontosabb következménye?

• Az áram drágulhat.
• A magyar ipar (a felsorolt ágazatokban) versenyképesebbé válhat.
• A kereskedelmi háború felizzhat.

A karbonvám az EU-n kívülről importált, jelentős szén-dioxid-kibocsátással előállított termékeket érintené, és nem titkolt célja, hogy az unión kívüli lazább környezetvédelmi előírásoknak köszönhetően olcsóbban, de jóval szennyezőbb módon előállított termékeket ne érje meg behozni. (Magyarország például jelentős mennyiségű olcsó, de a legszennyezőbb módon előállított áramot importál ukrán és szerb szenes erőművekből.)

Fit for 55

Július 14-e nagyon fontos dátum a klímavédelemben, mert fordulatot hozott az európai zöld szabályozásokban. Előtte sokan kivártak, érezhetően kicsit megtorpant a klímavédelem jogi szabályozása, de miután ekkor bemutatta az Európai Bizottság azt, hogy az 55 százalékos kibocsátáscsökkentési cél hogyan érhető el, felpöröghetnek az események.

Az úgynevezett Fit for 55 csomag elemeiről itt olvashat, a három legfontosabb:

• a kvótakereskedelem (EU ETS) reformja,
• az iparon kívüli (közlekedés, mezőgazdaság, lakosság) szektorokra vonatkozó szabályozás (Effort Sharing Regulation – ESR) megújítása,
• illetve a karbonvámok (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM) bevezetése.

Cikkünk most az utóbbival, ezzel a vadonatúj intézkedéssel foglalkozik.

A szénszivárgás

Az EU már korábban felismerte a „szénszivárgás” jelenségét, vagyis azt, hogy amennyiben az uniós szén-dioxid-kvóták miatt túl drágává válna az acélipar vagy a cementipar uniós termelése, akkor a gyártók inkább áthelyezik a termelést az EU-n kívülre, hogy versenyképesek maradjanak. Ez pedig senkinek sem jó: számos európai munkahely veszne el, a kibocsátások viszont globálisan nem csökkennének.

Ezt a veszélyt előzi meg az ingyenes kvótakiosztás az ETS-ben, ami azonban azzal a kínos mellékhatással jár, hogy az ingyenkvótákkal kibélelt ágazatok esetében a kvóta alig ösztönöz a kibocsátások csökkentésére.

Ezt a problémát orvosolná a CBAM azzal, hogy karbonvám fizetésére kötelezné egyes termékcsoportok importőreit, amivel kiegyenlítődnének az EU-n belüli és EU-n kívüli szén-dioxid-kibocsátási költségek, és így lehetővé válna az ingyenkvóták megszüntetése az ETS-ben. Várhatóan a CBAM – legalábbis eleinte – a magas szén-dioxid-kibocsátással járó, viszonylag homogén termékcsoportokra (acél, cement, áram) vonatkozik majd.

Hogy lehet kiszámítani?

Ez fontos kérdés, nem is olyan egyszerű megválaszolni. A vám összegét ideális esetben a behozott termék előállítása során keletkező kibocsátások alapján kellene kiszámítani.

Mivel azonban ez nem minden esetben állapítható meg, illetve ellenőrizhető, lehetséges az is, hogy a vámot egy adott országra vagy termékcsoportra vonatkozó általános referenciaérték alapján állapítják majd meg. Nem kell vámot fizetni majd az olyan országokból érkező termékek után, amelyekben az EU-éhoz hasonló szigorú kibocsátási korlátok vannak érvényben.

A tiltakozások azért még befolyásolhatják a rendszert. Kína már januárban jelezte, hogy a CBAM bevezetéséhez további kétoldalú konzultációkra lesz szükség, és kereskedelmi konfliktusoktól tart. Áprilisban pedig a BASIC-csoport (Brazília, Dél-Afrika, India, Kína) is jelezte „súlyos aggodalmait” a karbonvámokkal kapcsolatban.

Korábban egyébként a top fejlődő országok rövidítése a BRIC volt, ebben Oroszország még benne volt, Dél-Afrika viszont még nem, ez a változó mozaikszó jelzi, hogy Oroszország – politikai alapon – eléggé kiírta magát a szankciók révén a fontos piacok közül.

Mindenesetre az EU-ba exportáló országok attól tartanak, hogy a CBAM igazából csak egyfajta „zöld protekcionizmus”, arra szolgál, hogy előnyt adjon az európai iparnak. Ezt a kérdést várhatóan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretein belül kell majd eldönteni. Ahhoz, hogy a WTO áldását adja a CBAM bevezetésére, két feltételnek kell minimum teljesülnie, az egyenlő feltételrendszernek és annak, hogy ez valóban környezetvédelmi és ne piacvédelmi eszköz legyen.

Még olyan ötlet is felmerült, hogy a karbonvámból befolyó összegek csak környezetvédelmi célokat szolgáljanak, akár az unióban, akár a megvámolandó országban. Ez ugyan szép elv, de visszaélésekre is lehetőséget ad, ha nemzeti szinten valaki „integrálja” az érdekeket.

Belső kritikák

Az EU-n belül is sokan aggodalommal szemlélik a CBAM előkészületeit. Az európai ipar képviselői amiatt aggódnak, hogy a CBAM nem reflektálna megfelelően az összes emissziócsökkentési költségre, amivel az európai szereplők szembesülnek (az ETS melletti egyéb környezetvédelmi előírások miatt), így a CBAM bevezetésével és az ingyenes kvóták megszűnésével romlana a versenyképességük.

Ennek megfelelően az európai ipar azért lobbizik, hogy az ingyenkvóták jelenlegi rendszere maradjon meg, és a CBAM csak az importőrök helyzetét változtassa meg, de ez alapvetően összeegyeztethetetlen lenne a WTO-követelményekkel, és egy Kínával való kereskedelmi háború kezdetét is jelenthetné.

A gyakorlatban

Hogyan néz majd ki a karbonvám? Röviden nem tudjuk, de lehet a megoldás az importtermékek vámtarifája, vagyis a karbonintenzitás alapján kivetett vám eszköze, vagy lehet a kvótarendszer kibővítése az európai importőr vállalatokra.

Ahhoz azonban, hogy ez ne vezessen jelentős áremelkedéshez a kvótapiacon, megfelelően növelni kell a forgalomban levő kvóták számát. Várhatóan egy külön alap jönne létre, ahonnan csak az importőrök vásárolnának kvótát.

Bármelyik lehetőséget is választják a döntéshozók, az EU emissziókereskedelmi rendszerét mindenképp át kell alakítani a CBAM elfogadásához, hiszen meg kell szüntetni a szénszivárgásnak kitett ágazatok ingyenes kvótakiosztását. Erre egyrészt a WTO-szabályokkal összhangban, a diszkrimináció elkerülése végett szükség is van, másrészt pedig éppen ez a CBAM egyik fő célja.

Emellett az ördög itt is a részletekben rejlik, komoly feladat lehet annak kiszámítása, hogy mondjuk egy tonna kínai acélhoz mennyi szén-dioxid-kibocsátást rendeljünk hozzá. Számos exportáló országban ugyanis nincs auditált emissziómonitoring rendszer, és így nincsenek megbízható adatok sem.

Hazai következmények

A részletek ismerete előtt nehéz megtippelni, hogy a karbonvámnak milyen hazai hatásai lehetnek. Magyarországon viszonylag kicsi a nehézipar, a nemzetgazdasági hatások valószínűleg marginálisak lesznek. Kivételt az árampiac jelent, mert Magyarország az egyik legnagyobb áramimportőr az EU-ban, és ennek az áramnak a nagy része elavult széntüzelésű erőművekből érkezik Ukrajnából és Szerbiából, ezért a CBAM kiterjesztése növelné az importáram árát, ami a hazai áramtermelés – és így a hazai szén-dioxid-kibocsátások – növekedéséhez vezetne.

Ahogy korábban az Indexben is írtuk, Magyarország és Ukrajna összehasonlításában egyetlen MWh villamos energia előállításánál 50 euró árelőnnyel indul az unión kívüli erőmű. Ez üzletileg észszerű, környezetvédelmi szempontból tragikus. Magyarország közelében van egy hatalmas szennyező erőmű, a burstini hőerőmű, amely elavult, és nagyon rossz hatásfokkal működik, a lvovi Zakhidenergo cég által működtetett Burstyn TES nevű cég részben a kelet-közép-európai piacra, részben Ukrajnára fókuszál.

Pontosítás: Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy az erőmű az ukrán villamosenergia-rendszerbe nincs is bekötve, szigetszerűen működik, több olvasónk is jelezte, hogy ez nem igaz, az erőmű az ukrán rendszerrel is összeköttetésben áll.

A szennyezők a kvótaárnak csak örülnek

Az ukránok, a szerbek, a bosnyákok, az albánok úgynevezett szintetikus hosszú kvótapozícióban vannak. Ők nem fizetnek kvótát, de amikor az uniós kvóta drágul, mindenki, akit az nem érint, sokkal jobb helyzetbe kerül, nagyobb lesz a termelésének az árelőnye. Az Európai Unió merő jószándékból és klímavédő hozzáállással, mégiscsak a saját gazdaságait és vállalatait szívatja.

Egy korábbi uniós tanulmány alapján az unióba importált villamos energia előállítása évente 26 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járt, ez több, mint a teljes olasz kibocsátás. A bruttó uniós villamosenergia-import körülbelül 1,5 milliárd eurót tett ki, ha erre a volumenre kifizették volna az unión kívüli erőművek is a kvótát, az közel 1 milliárd euró bevétellel járt volna.

Mások is vásárolnak

A mi importunk mellett fontos megemlíteni azt, hogy a görögök (bármennyire rossz is a viszonyuk) sok török piszkos áramot használnak, a finnek orosz áramot, a horvátok bosnyákot, a spanyolok pedig marokkóit. Újabban Románia is nagy importőr lett, az ország sokszor tőlünk is vesz áramot, de az unión kívül Ukrajnából, Törökországból és Moldovából is.

Az EU ezekben a kereskedelmi kapcsolatokban jelentős részben nem megszüntette a szén-dioxid-kibocsátást, csak exportálta azt. A helyzet egyre súlyosabb lehetne, mert újabb és újabb hálózati kapcsolatok épülnek ki, a Balkánon és Törökországban. az európai kibocsátáscsökkentési törekvéseket az segíti, ha az EU-ba irányuló áramimportba is bekerül a szén-dioxid-kibocsátás költsége.

A megoldás a karbonvám, amiről említettük, hogy vagy vám, vagy a kvótarendszer kiterjesztése lehet. Amikor mindez megvalósul, alighanem jelentősen csökkenhetne a Magyarországra irányuló áramimport, igaz, az ár egyelőre tovább emelkedhet.