A Körszállóban foglalt szobát, majd a Telex cikkéből tudta meg, hogy a szálloda nem is lesz nyitva akkor

2021. július 12. – 15:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk a Körszállóban foglalt szobát, majd a Telexen értesült arról, hogy a szálloda nem is lesz nyitva a megadott időpontban. Megkerestük a szállodát üzemeltető Danubius Hotels sajtóosztályát, akik közölték, többletköltség nélkül áthelyezik a foglalást egy magasabb kategóriájú szálláshelyre.

„Foglaltam szobát a Körszállóban a jövő hétre, amit vissza is igazoltak. A Telexről értesültem róla tegnap, hogy a szálloda nincs is nyitva, nem is lesz. A Danubius Hotels központi szobafoglalása a telefont nem veszi fel, a tegnap délután küldött emailre nem válaszoltak. A Körszálló telefonszámán egy nagyon kedves biztonsági őrrel tudtam beszélni, de sajnos ő is csak a központi szobafoglaláshoz tudott irányítani. Jelenleg így nincs szállásunk a jövő heti utunkhoz” – írta vasárnapi levelében olvasónk, aki szombati cikkünkben olvashatta, hogy tizenöt hónapnyi üzemszünet után újranyit a Danubius Hotel Budapest, de az egykori Körszálló jellegzetes, Szilágyi Erzsébet fasori épülete a következő három évben nem szállodai vendégeket, hanem munkásokat és diákokat fog elszállásolni.

Az olvasói levél után megkérdeztük a Danubius Hotels sajtóosztályától, hogy hány ilyen függőben lévő foglalásuk van jelenleg a zárva lévő Körszállóba, valamint, hogy kárpótolják-e valahogy azokat a vendégeket, akik a sajtóból értesültek arról, hogy zárva van a szálloda, így nem tudnak ott megszállni, és erről a hír megjelenése előtt értesítést sem kaptak.

A hotel sajtóosztálya válaszában arról írt, hogy a Hotel Budapest foglalási csatornái már zárva vannak, a szálloda nem fogad vendégeket. „A jelenleg a rendszerben lévő, nagyságrendileg 130 foglalás esetén vendégeink számára alternatív megoldásként a Danubius Hotels egyik nyitva tartó budapesti szállodájában, változatlan kondíciókkal magasabb kategóriájú szálláshelyet ajánlunk fel kompenzációként. Erről a közleményünk kiküldését követően, időrendi sorrendben azonnal megkezdtük a vendégeink kiértesítését, az eddigi visszajelzések alapján a vendégeink legnagyobb megelégedettségére” – írták.

Így olvasónk története is happy enddel zárult, őt az egyik fővárosi luxusszállodába helyezték át többletköltség nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!