Munkásszálló és kollégium költözik a Hotel Budapest ikonikus épületébe

2021. július 10. – 12:43

Munkásszálló és kollégium költözik a Hotel Budapest ikonikus épületébe
Az egykori Körszálló ikonikus épülete – Fotó: Danubius Hotels

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenöt hónapnyi üzemszünet után újranyit a Danubius Hotel Budapest, de az egykori Körszálló jellegzetes, Szilágyi Erzsébet fasori épülete a következő három évben nem szállodai vendégeket, hanem munkásokat és diákokat fog elszállásolni – írja a Turizmus.com.

A hotel a világjárvány miatt zárt be még tavaly áprilisban, és azóta sem nyitott újra. Az üzemeltető Danubius Hotels, látva a turizmus lassú poszt-Covid-regenerálódását, nem is bízott a rövid távú újranyitásban, ezért úgy döntött, hogy hosszú távra bérbe adják az épületet. A bérbe vevő Hotel & More Szállodák Zrt. pedig hibrid működést tervez: részben kollégiumként, részben nagyvállalati dolgozói szálláshelyként fogják hasznosítani.

Az épületet a bérlő szeptember 1-jén veszi át, Klemm Balázs vezérigazgató szerint úgy tervezik, hogy az ősz folyamán nyitják meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!