Az Opus, Richter, Mol hármas történelmi csúcsra lőtte a BUX-indexet

2021. június 11. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,77 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 48 845,84 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, jelentette az MTI. Leginkább három óriáscég, a Mol, a Richter és a Mészáros Lőrinchez köthető Opus szárnyalása hozta magával a csúcsot – az Opus részvényei nagyban a Mészáros Lőrinccel közölt pénteki Index-interjú hatására 357 millió forintos forgalom mellett 7,46%-ot erősödtek. Az Opus részvényeire 548 üzletet kötöttek pénteken, az árfolyam járt 255 forintnál is, végül 245 forinton zárt, ami 17 forinttal magasabb a csütörtöki záróárnál.

Az MTI Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője nyomán inkább a Mol és a Richter kiemelkedő teljesítményét emelte ki. Az olajipari vállalat elsősorban az olaj árának elmúlt napokban tapasztalt emelkedése és a gazdasági kilábalással összefüggő optimizmus miatt erősödött, míg a gyógyszeripari cég esetében csütörtökön egy régóta tartó csökkenő trendvonal tört át, mindez pedig pénteken is lendületet adott a papírnak.

  • A Mol 50 forinttal, 2,09 százalékkal 2438 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban,
  • a Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,03 százalékkal 8275 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el,
  • csökkent viszont az OTP (-0,72%) és a Magyar Telekom (-0,12%) árfolyama is.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!