Közel 16 milliárdos osztalékot fizetett Mészáros Lőrinc cége

2021. június 02. – 16:49

Másolás

Vágólapra másolva

Jól sikerült a tavalyi év Mészáros Lőrincnek: az építőipari Mészáros és Mészáros Kft. 2020-ban ugyanis 113 milliárd forintos árbevételt könyvelt el, 26 milliárddal többet, mint 2019-ben.

Ezt még az eredménytartalékból is megtoldják, így összesen 15,7 milliárd forint osztalékot fizetnek ki a tagoknak, írja a 24.hu.

A Fejér B.Á.L. építőipari vállalat, amiben Mészáros gyerekeinek is részesedése van, 2 milliárd forintos osztalék kifizetéséről döntött. A vállalkozásnak tavaly 4,3 milliárd forintos adózott eredménye volt, a nettó árbevétele pedig 44,5 milliárd forint volt, ami közel 27 milliárd forintos növekedés 2019-hez képest, írja a lap.

Mészáros agrárcégeit egy cég fogja össze, ez a Talentis Agro Zrt.: neki 1,2 milliárdos nettó árbevétele volt 2020-ban, 461 millióval több, mint egy évvel korábban. A cég nem fizetett osztalékot, annak ellenére, hogy 1,2 milliárdos nettó árbevétele 461 millióval volt több a 2019-es adatnál. Így az 542 millió forintos adózott eredményt egy az egyben betették az eredménytartalékba.

A vasútépítő cége, az R-Kord 2020-ban 3,3 milliárd forintos adózott eredményt csinált, 35,4 milliárd forint árbevétel mellett. A cég 3 és fél milliárd forintot fizetett ki osztalékként, írja a lap.

Mészáros Lőrinc menyasszonya, Várkonyi Andrea 35 milliót vehet ki a pár hónapja alapított cégéből, Mészáros öccse pedig több százmilliós osztalékot tudott kivenni cégeiből.