Somlai Bálint, a 31 éves vállalkozó, aki 54 milliárdért építheti újjá az MNB székházát

Legfontosabb

2021. június 1. – 08:25

frissítve

Somlai Bálint, a 31 éves vállalkozó, aki 54 milliárdért építheti újjá az MNB székházát
A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székháza 2020 szeptemberében – Fotó: Rostás Bianka / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Raw Development Kft. nevű cég újíthatja fel, a hamarosan 100 éves Magyar Nemzeti Bank székházát. Egy 54 milliárd forintos műemléki rekonstrukciós munkát laikusként nehéz értékelni, ami biztos: Somlai Bálint ugyanannak a szűk baráti körnek a tagja, mint Matolcsy Ádám (Matolcsy György jegybankelnök fia), és ahol sokan találják magukat remek MNB-közeli üzletekben. Az üzletembertől is megkérdeztük, hogy a méretes megbízásnak inkább baráti vagy inkább szakmai alapjai vannak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentette, hogy felújítja a székházát. A pletykákban már régóta hallható megbízást, és így a vélhetően már hónapok óta érlelt bejelentést itt lehet elolvasni. Kiderül belőle, hogy

„a műemléki épület teljes külső és belső felújításának költsége 54 milliárd forint, amit a jegybank az évek óta nyereséges gazdálkodásából fedez. A munkálatok az önálló magyar jegybank 1924. június 24-i alapításának centenáriumához igazodva, a Raw Development Kft.-vel kötött generálkivitelezői szerződés értelmében 2024-ben fejeződnek be.”

Cikkünkben a Raw Development Kft. és annak százszázalékos tulajdonosa, vagyis Somlai Bálint Fülöp bemutatására teszünk kísérletet.

Raw Development

Kerestük az MNB kommunikációs osztályát, illetve próbáltuk az interneten is ellenőrizni a céget, illetve referenciáit. Előbbi intézmény kommunikációs munkatársa segítséget ígért, de végül érdemben nem válaszolt. A cégnek nem találtuk meg a honlapját, de elértük a társaság tulajdonosát, Somlai Bálint Fülöpöt, aki elmondta, hogy

„cégünk honlapja jelenleg fejlesztés alatt áll, mert az előző honlapunk már nagyon elavult volt, ahogy elkészül, elküldöm a linket”.

Beszéltünk néhány szakmabelivel is, úgy tűnt, hogy az építőipar képviselői csalódottak, mert nem a Raw Development Kft. jutott volna elsőre eszükbe (másodikra sem), amely alkalmas lehet a következő évek legkomplexebb magasépítő-ipari feladatának végrehajtására (természetesen a Paks 2 vagy a Fudan is kiemelkedő feladata lesz a szektornak.)

Felsejlett bennünk, hogy esetleg a piacon kevésbé ismert, igaz, az MNB-nek és alapítványainak már régóta dolgozó cég inkább baráti és nem szakmai alapon jutott megbízásokhoz. Ilyen azért elképzelhető. Emlékezetes eset volt itthon, amikor a hazai külpolitikát ellepték a futsalos szakemberek, de annak azért csak milliós és nem milliárdos tétje volt.

Az MNB szerepe

Az MNB fontos, nagy tekintélyű szervezet, amelynek az árstabilitás megőrzése mellett a pénzügyi rendszer tisztasága feletti őrködés is kiemelten fontos feladata. Sehol sem jó, de itt talán különösen fájó, ha egy fiatal baráti társaság, ezer szálon kötődve az intézményhez és az elnök családjához, folyamatosan növeli üzleti befolyását, súlyát az MNB költéseiben.

„Ez azért elég hardcore, annyiféle verzió lehet egy építőipari szerepnél, konzorcium, több cég bejelentése, alvállalkozás, de ez annyira direkt, hogy meglepett”

– mondta egy építőipari vállalkozó.

Ezért is vettük fel a kapcsolatot Somlai Bálinttal, akit arra kértünk, hogy tegye tisztába a kapcsolatát az építőiparral. Rákérdeztünk a Raw Development történetére, méretére, referenciáira, kvalitásaira. Somlai Bálint írásban válaszolt a kérdéseinkre, elmondta, hogy

„a cégemnek jelenleg körülbelül 60 alkalmazottja van, főleg mérnökök és szakmai bonyolítók, működési modellünk pedig megbízásonként változik, van, ahol csak néhány alvállalkozóval dolgozunk, de van olyan megbízásunk ahol több mint száz alvállalkozói szerződést menedzselünk.”

Mindez azért lehet fontos, mert az építőipari érdeklődésünk nyomán, mi inkább a következő cégeket hallottuk emlegetni úgy, mint amelyek a mai hazai kínálatból képesek a komplex munka elvégzésére:

  • Market Építő,
  • Laki,
  • WHB,
  • Magyar Építő.

A szakma így inkább azt várja, hogy a generálkivitelező alatt majd ennek a körnek a munkatársai jelenhetnek meg az MNB-nél.

A baráti kör

Hagyjuk most egy pillanatra a szakmai szempontokat (mindjárt visszatérünk azokra) és mutassuk be a fiatal budai baráti társaságot! Egy baráti társaság sohasem zárt közösség, sokféle csápja lehet, de ahogy a barátaik elmesélték, leginkább Matolcsy Ádám, Száraz István, Pintér Máté, Somlai Bálint, illetve Dévényi Dániel tartoznak össze. Dévényi Dánielről, Dévényi Tibor tévés műsorvezető fiáról a későbbiekben már nem lesz szó, ő kisebbrészt, inkább csak vendéglátóipari résztulajdonosként kapcsolódik a csapathoz.

Mi most főleg Somlai Bálintra fókuszáltunk, de valamennyiükre jellemző, hogy

  • szinte kivétel nélkül rendkívül hirtelen robbantak be az üzleti életbe,
  • több cégük kapott uniós forrást,
  • több cégük a később csődbe ment bank, az NHB hitelével indult (ennek Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás volt a tulajdonosa), de szerencsére a vállalkozók idejében elhagyták a fizetésképtelenség felé sodródó minibankot,
  • és több cég kapcsolódik az MNB-hez és annak alapítványaihoz.

A Telex legutóbb a Culinaris megvétele és átalakítási tervei kapcsán említette őket.

A 4 fiú

Akinek így elsőre, név alapján nem ismerősek, a hazai üzletben itt lehet velük találkozni:

Matolcsy Ádám, a jegybankelnök fia elsősorban az Origo (vagyis a New Wave Media Group) és a Balaton Bútor tulajdonosaként ismert.

Száraz István többféle iparágban is megfordult. Korábban az MNB-alapítványok által intenzíven támogatott Vs.hu, illetve az Origo.hu tulajdonosaként médiapiaci szereplő is volt, utóbbi ugye már Matolcsy Ádámé. Nagyon sok szórakozóhelyben és étteremben is érdekelt, vagy volt érdekelt. Az MNB-vel ma is jó kapcsolatban van, mert a Frank Digital nevű cége jelentős összegért végez kommunikációs és pr-feladatokat a jegybanknak. De van italnagykereskedése és a társaság több tagjával övék a Hübris kézműves sörcég is.

Pintér Máté neve talán kevésbé forgott eddig, ő ingatlanokkal, apartmanokkal, gasztronómiával is foglalkozik, feleségével bárokban, éttermekben tulajdonos. Az Ybl Miklós tér 9.-ben, az egykor Vízházban működő Felix Étterem működtetése is a nevéhez kapcsolódik, az ingatlant az MNB-alapítványi pénzeket kezelő Optima Befektetés Zrt. tulajdonolja és újította fel.

Somlai Bálint Fülöp szintén Matolcsy Ádám barátja, korábban közvetlenül neki is dolgozott, mert Matolcsy Ádám médiacsoportjánál, az Origo-NWM TV üzletág-igazgatójaként nyilatkozott az Origónak. Az Opten találatai alapján más cégekben is volt érdekelt, az MT Beauty céget például ő adta el Matolcsy Tímeának, akinek ugyanaz a címe, mint Matolcsy Ádámnak (Budapest, 1011, Corvin tér 6.). De volt tulajdonos a kényszertörölt ESAG Hungaryban, illetve a Safe Depo nevű társaságban is, egy tihanyi (Kopaszhegyi Ház Projekt) történetről az Átlátszó is írt.

Érdekesség, hogy a Suhanj Alapítvány akcióján 100 ezer forintot futott össze, a környezete szerint valóban jószívű fiú, ekkor tíz százalékot, vagyis 10 ezer forintot éppen Matolcsy Ádám adományozott.

A munka

Mi is ez a hatalmas feladat? Az MNB közleménye arról tudósít, hogy a Magyar Nemzeti Bank megkezdte a Szabadság téri székház teljes rekonstrukcióját. Az 1905-ben átadott épület az azóta eltelt évtizedek során elhasználódott és elavulttá vált.

„A rekonstrukció – amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy – folyamán az MNB zavartalanul ellátja feladatait, a Szabadság téri épület teljes állománya az átmeneti időszakban a Krisztina körút 55. szám alatti irodaházban folytatja munkáját.”

Na de akkor vissza az eredeti kérdésünkhöz: baráti vagy szakmai alapon lehet ilyen megbízást elnyerni?

Egymást inspirálta ez a sok tehetséges fiatal, és olyan remek vállalkozóvá avanzsáltak, hogy az MNB és alapítványai mindenféle feladattal, kommunikációval, étterem-üzemeltetéssel, műemlék-rekonstrukcióval rendre beléjük ütköznek, őket találják meg, vagy a logika fordított: a személyes ismeretség vezeti őket egyre méretesebb megbízásokhoz?

Talán nem túl meglepő módon, maga az érintett inkább az előbbire tippel, a versenytársak, a szűkebb és tágabb környezet inkább az utóbbira.

Az átépítés látványtervei – Forrás: MNB Az átépítés látványtervei – Forrás: MNB
Az átépítés látványtervei – Forrás: MNB

Somlai Tibor, az inspiráló édesapa

Somlai Bálint (akinek négy nővére van) maga mindenesetre így mesélte el számunkra az építőipari kötődését:

„Egészen fiatal koromban már mindenhol körülvett az építés, fejlesztés és értékteremtés. Édesapámnak köszönhetően nagyon sok műemléki és egyéb felújításba láttam bele, és ezért nem is volt sose kérdés számomra, hogy mivel fogok foglalkozni felnőttkoromban.”

Ide annyi magyarázat tartozik, hogy Somlai Bálint édesapja, Somlai Tibor maga is ismert és neves belsőépítész, szakkönyvek szerzője, akinek vélhetően nagy öröm lehet, hogy fia már fiatalon túlnőtt rajta szakmailag, és az ország egyik legnagyobb műemlék-rekonstrukciós munkáját bízták rá.

Maga a fiatal üzletember erről szerényen így nyilatkozott:

„Nem célom édesapám túlnövése, sőt azt gondolom, hogy megtiszteltetés, hogy családunk hagyományát – az értékteremtést – tovább tudom vinni és ebben a szakmában dolgozhatok.”

Szakmai út

A tulajdonos több barátját, ismerősét is próbáltuk elérni, megkérdeztük, hogy mennyire követték Somlai Bálint korábbi üzleti pályáját.

Volt, aki felidézte, hogy

  • Bálint jó bulikat szervezett az Átrium moziban,
  • más valamilyen autós szolgáltatóra emlékezett,
  • volt, aki emlékezett az Origóhoz kapcsolódó tévére is.
  • volt, aki a menő tihanyi Plage 18 körként emlegette a fiatalokat, felidézve, hogy Somlai Bálint az esküvői buliját is itt tartotta.

Építőipari szakemberként nem emlegették.

Arra azonban a szakmabeliek sem vállalkoztak, hogy egy ilyen összetett munka műszaki igényeinek ismerete, valós körülményeinek megtekintése nélkül megbecsüljék a feladat piaci értékét.

„Egy műemléki munkánál nem lehet azt mondani, hogy drága vagy olcsó, bármennyit el lehet költeni. A dolog ott kezdődik, hogy a szakma 80 százaléka nem is vállal ilyet, rossz helyen van, Belváros, nehéz körülmények között kell dolgozni, a nap végén ide azért valami nagyon profinak is meg kell érkeznie”

– mondta az egyik versenytárs.

Maga az MNB a közleményében azért írt a kihívásról:

„Napjainkra a közel százéves épületen szemmel láthatóvá váltak az idő vasfoga által mart sebek, az épületgépészeti rendszerek üzembiztonsági szintje pedig az idő előrehaladtával sajnálatos módon egyre csökkent, dacára a folyamatos állapotfenntartó munkálatoknak. Mind az elektromos energiát, mind a vízellátást, hűtés-fűtést és a szennyvízelvezetést biztosító rendszerek elavultak, így az épület műszaki állapota egy átfogó felújítás nélkül az elkövetkező öt éven belül már komoly működési kockázatokat jelentene.”

Somlai és a Raw

Maga az üzletember éppen építőipari emlékeket mesélt el nekünk:

„Pályafutásomat a Wis Holdingnál kezdtem a Széll Kálmán téri felújítás egyik projektmenedzsereként, ekkor döntöttem el, hogy saját vállalkozást szeretnék indítani, de alapítás helyett egy már működő kis vállalatot tudtam megvásárolni kevés megbízással ugyan, de rendkívül értékes és tapasztalt csapattal.”

Az Optent segítségül híva, a következők látszanak erről a a már működő kis vállalkozásról:

A Raw Development céget 2014-ben alapították.

Mint a HVG egykori cikke írta, ez a cég mindig is az MNB alapítványaitól, illetve az MNB-től kapott munkákat.

Az alapító tulajdonos a Lakásépítő T.2-Invest Kft., amely korábban sokáig Szemerey Tamás, vagyis Matolcsy György MNB-elnök unokatestvérének a tulajdonában állt, majd Szemerey közeli munkatársai, tulajdonostársai vitték a céget. A Raw tulajdonosa később a Faberco Bt. lett, amelynek kültagja Schiff György, a Raw Development ügyvezetője, a BLASZ-bajnokságok aktív labdarúgója lett. Tőle vette át a céget Somlai, aki a Somlai Property Kft, majd a Somlai Invest Zrt. révén volt tulajdonos.

A társaság szépen gyarapodott, bár a megbízói kör nem volt igazán széles, ott mindig visszaköszönt az MNB és az említett baráti kör.

A cég forgalma évente duplázódott

  • 2015: 99 millió forint
  • 2016: 275 millió forint
  • 2017: 497 millió forint
  • 2018: 684 millió forint
  • 2019: 1787 millió forint

Ki a cégvezető?

Mivel a társaságnak a képviselője is a tulajdonos, azt feltételeztük, hogy nincsen meghatározó cégvezető a társaságban, úgy tűnik, hogy nem tévedtünk. Somlai Bálint erről így nyilatkozott:

„A Raw Development Kft.-t én vezetem teljes munkaidőben. Mára az iparági tapasztalataink és az eddigi munkáink sikere meghozta a gyümölcsét, és már széles megrendelői körrel rendelkezünk, stabil növekedési pálya mellett. Ezeknek, illetve az egyedülálló műemlék-felújítási tapasztalatunknak is köszönhető, hogy a most elnyert Magyar Nemzeti Bank székházfelújítási megbízása cégünk történetének legnagyobb megbízatása lehet.”

Alpári örökség

A szakember így folytatta:

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy a rendkívül értékes és ikonikus épület műemléki felújítását elnyertük, és bár egy nagyon komplex feladatról van szó, ahol sok alvállalkozó munkáját kell majd összefognunk, azt gondolom, hogy a kor kihívásaink megfelelő, Alpár Ignác eredeti terveit is tiszteletben tartó felújítás eredményeképp a jegybank székháza a következő jó pár évtizedben Budapest büszkeségé lesz majd. A székházfelújítási projekt azért is összetett, mert összefügg a Széll Kálmán téren levő Buda Palota munkáival, hiszen egy rendkívül kritikus műemléki felújítást kell összehangolni egy nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségi intézmény által támasztott technikai és biztonsági szempontokkal, ezért azt gondolom, hogy racionális döntés, ha mindkét projekt egy kézben fut össze.”

Annyit azért hozzátennénk, hogy a Buda Palota, akárcsak a Raw Development korábban ismertté vált megbízásai, így például a balatonakarattyai MÁV-üdülő helyére épülő MNB-konferenciaközpont vagy az Ybl–Hatvany villa a budai Várban szintén MNB-s megbízásnak tekinthető. Erről a 444.hu és a Népszabadság is cikkezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!