Portfolio: A törlesztési moratórium június helyett augusztus végéig marad

Legfontosabb

2021. május 14. – 09:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Portfolio cikke szerint a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig fennmarad. „Politikailag erősen motiváltnak tűnik a másik fontos döntés: aki nyár végéig külön jelzi igényét (opt-in), az a jövő évi választások utánig, 2022 közepéig veheti igénybe a törlesztés szüneteltetésének lehetőségét” – fogalmaz a lap.

A kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség az elmúlt hetekben tárgyalt arról, mi legyen a jelen állás szerint 2020. március 19-étől 2021. június 30-áig tartó, így is már Európa legnagyvonalúbb és leghosszabb ideig élő, központilag szabályozott hiteladós-segítő rendszerével.

A Portfolio értesülései szerint a tárgyalások alapján ezek a dolgok valósulnak majd meg:

  • A jelenlegihez hasonló formájában a moratórium nem 2021. június 30-áig, hanem 2021. augusztus 31-áig marad fenn.
  • Később is lesz lehetőség a moratórium igénybevételére, csak már nem automatikusan, vagyis csak azok vehetik majd igénybe, akik jelentkeznek a bankjuknál, és belépnek vagy visszalépnek.
  • Utóbbi lehetőségre idén augusztus 31-ig lehet jelentkezni, és a jövő tavaszi választások után, 2022. június 30-án ér majd véget.
  • Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lehet majd ki-be lépkedni: aki igénybe veszi augusztus 31-ig a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszalépni nem tud majd.

A moratórium eddigi paramétereiről, ügyfelek, bankok, követeléskezelők, szabályozók szempontjairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!