Tanteremfejlesztésekre néhány százmillió forintot, a Groupama Arénára újabb hárommilliárdot csoportosított át a kormány

2021. május 6. – 09:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több, nagyobb összegű átcsoportosítás is történt az idei költségvetésben az elmúlt nap, melynek köszönhetően több terület jelentős forráshoz jutott – derül ki a Magyar Közlöny egyik határozatából.

  • A Központi Maradványelszámolási Alapból 55,1 milliárd forintot,
  • a Gazdaságvédelmi Alapból 6,5 milliárd forintot vonnak el,
  • 8,3 milliárd forinttal pedig a beruházási tartalékot csökkentették.
  • A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től 5,7 milliárd forintot,
  • a Liget-projekttől pedig 1,8 milliárd forintot vontak el.

A Központi Maradványelszámolási Alapból elvont összegből csak 16 milliárd forintot kormányzati kommunikációra költenek majd, írja az Mfor.hu.

  • 2,5 milliárd forint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálathoz,
  • közel 8,1 milliárd pedig a Magyar Honvédséghez kerül.
  • 10,1 milliárdból a művészeti tevékenységeket és egyéb feladatokat támogatja a kormány,
  • 4,8 milliárddal segítik a nonprofit és civil szervezetek működését.
  • 1,5 milliárd forint a hazai bölcsőde-, családi bölcsődefejlesztési programot szolgálja nem állami fenntartók esetében.

A szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét ezeknél jóval szerényebb összeggel, 404 millió forinttal segítik, és mindössze 335 millió forint jut a gyermek, ifjúsági és családpolitikai programokra.

A beruházási tartalék sorról elvont 8,3 milliárd forintból egy részéből, pontosan 1,2 milliárd forintból 77 településen építene a kormány sportparkot. 50 millió a gazdagréti tanuszoda építésére menne, és mindössze 662 millió forintot szánnak tanteremfejlesztésekre,

Az összes nagyobb része, egészen pontosan 3 milliárd forint viszont a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított Groupama Aréna felújítására megy majd.

A stadiont hét éve adták át, 14,7 milliárd forintba került a beruházás, amit teljes mértékben az állam finanszírozott.

Tavaly karácsonykor a kormány már adott hárommilliárd forintot a stadion fejlesztésére.

Akkor se jelölték meg a rendeletben, hogy pontosan miért van szükség erre a tetemes összegre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!