Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Groupama Aréna korszerűsítése

2021. május 5. – 08:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították a Groupama Aréna fejlesztését – derült ki a kedd este megjelent kormányrendeletből.

Ezzel jelentősen egyszerűsödik a különböző hatósági engedélyek beszerzése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása is. Nem kell például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásra sincs szükség.

Bár a stadion nevét valamilyen oknál fogva nem nevezik meg a rendeletben, a helyrajzi szám alapján (38293/78) egyértelműen azonosítható, hogy a Fradi stadionjáról, a Groupama Arénáról van szó. Az új stadiont hét éve adták át, 14,7 milliárd forintba került a beruházás, amit teljes mértékben az állam finanszírozott.

Tavaly karácsonykor a kormány már adott hárommilliárd forintot a stadion fejlesztésére.

Akkor se jelölték meg a rendeletben, hogy pontosan miért van szükség erre tetemes összegre.

Informatikai fejlesztésekre, pályafelújításra költik a pénzt

Frissítés 9:30-kor: December végén aztán a Ferencváros sajtóosztálya azt válaszolta a 24.hu kérdésére, hogy „ez a pénz nem állami támogatás a Ferencvárosnak, hanem azt az állam a saját ingatlanjának karbantartására és fejlesztésére költi, ennek az összberuházásnak az értéke nettó 2.362.204.650 forint.”

Azt is írták, hogy a Ferencváros vagyonkezelője és használója a stadionnak, amiért az elmúlt évben 660 millió forint vagyonkezelési díjat fizetettek az államnak. Válaszuk szerint tavalyi BL- és a tavalyelőtti EL-csoportkör szereplésük járulékaiból másfél-két milliárd forint folyt be az államkasszába, így szerintük kijelenthető, hogy a stadionra költött pénzt az FTC meg is kereste vagy befizette más csatornákon az államnak. A klub szerint a nemzetközi kupaszereplés miatt magasabb infrastrukturális elvárások vonatkoznak rájuk, bizonyos esetben az UEFA is előír ilyen kötelezettségeket.

A 3 milliárd forintos fejlesztési projekt tartalmazza a komplex pályafelújítást és gépbeszerzést, a kamerarendszer bővítését, a raktár, iroda, catering, múzeum felületbővítés, az informatikai és megjelenítő eszközök és a pályavilágítás fejlesztését.

Az FTC az írta, a gyep kezelése nem csak felületi gondozást jelent, a felső réteg lecserélése a mediterrán országokban évente egyszer, az északi országokban kétszer-háromszor is megtörténik egy szezon alatt. A rétegrend, talajszerkezet felfrissítésére 4-5 évente szükség van.

A legköltségesebb rész a válaszuk szerint az informatikai és megjelenítő eszközök fejlesztése lesz, az indoklás szerint a nyolc évvel korábban elérhető technológiák elavultak, fejlesztésre és bővítésre szorulnak. „Ahogy egy nyolc évvel ezelőtti mobiltelefon ma már képtelen lenne futtatni új operációs rendszereket és appokat, úgy a stadion rendszerszintű informatikához köthető szolgáltatásainak is követniük kell a kor követelményeit. A stadionban lévő megjelenítő eszközök pixel távolsága például már nem éri el az UEFA által előírt szabályokat, így a több mint hatéves eszközök lecserélése nemcsak indokolt, hanem követelmény, ha a stadion továbbra is nemzetközi mérkőzések szervezését akarja hatékonyan lebonyolítani” – fogalmaztak a 24.hu-nak.

Írásban kerestük a Fradi és a fővárosi kormányhivatal sajtóosztályát, hogy miért van szükség a mostani rendeletre. Utóbbinak azért van szerepe, mert a rendelet szerint a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Sára Botond látja el a beruházással összefüggő kiemelt jelentőségű ügyek koordinációját. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!