Hernádi Zsolt: A Mol nem politizál, csak az állammal együtt építkezik

2021. május 06. – 07:18

frissítve

Hernádi Zsolt: A Mol nem politizál, csak az állammal együtt építkezik
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Mol elnök-vezérigazgatója a Telexnek adott interjújában azt mondta, szerinte nincs abban semmi kivetnivaló, hogy a cég és a magyar állam is egy alapítványba pakolta a Mol-részvényeit. A büntetőügye júliusban folytatódik, abban bízik, hogy szüksége lesz még az útlevelére. Kérdeztük arról is, nem összeférhetetlen-e, hogy a Mol a Kopaszi-gátra költözött, miközben ő a területet fejlesztő cég magánbefektetője, és hogy az elmúlt hónapokban ultizott-e a miniszterelnökkel.

Április 28-án beszélgetünk, az Országgyűlés éppen tegnap fogadta el 16 új alapítvány létrehozását, a vagyongazdálkodási törvény módosítását. Az „alapítványosdi” a Mol Nyrt.-t is érinti, amely eladósodott vállalatként…

Eladósodott vállalatként? Teljesen egészséges pénzügyi helyzettel rendelkező cég vagyunk, amely optimálisan ötvözi a saját tőke és az idegen tőke előnyeit. Nézze csak meg más nagyvállalatok mérlegszerkezetét, a világtörténelem egyik legalacsonyabb hitelkamattal bíró időszakában kifejezetten erőssé tesz minket a jelenlegi mértékű eladósodottság. Mindez a tavalyi nehéz év és az azerbajdzsáni óriási bevásárlás ellenére.

Nem pejoratív értelemben akartam az adósságot említeni, hanem arra gondoltam, hogy a Mol Nyrt.-nek vannak adósságai, mégis mintegy 100 milliárd forintos vagyonelemet, 5,4 százaléknyi Mol-részvényt adott át ingyen egy alapítványnak. Ennek mi volt az üzleti racionalitása?

Ingyen nem adunk semmit. Az új alapítványi struktúrát ennél komplexebb megközelítésben értékelném: ennek egyik része a részvénytranszfer, de figyelembe kell venni a várható előnyöket is, többek között, hogy az évek során jelentősen csökkenteni fogjuk a közvetlen támogatási és szponzorációs kiadásainkat, ezáltal pedig javítjuk az eredményességünket is. Ezek a részvények jelenleg a Mol birtokában vannak, be lehetne például őket vonni, de attól semmit sem csökkenne sem a hitelállományunk, sem a kiadásaink.

Ez igaz, de ha eladják a piacon a részvényeket, akkor a befolyt vételárat hiteltörlesztésre fordíthatták volna.

Annak sok részvényes egyáltalán nem örült volna. Mert ha akár mi, akár a magyar állam 5,4 százaléknyi papírt kidob a piacra, annak érdemi részvényárcsökkentő hatása lett volna. Az állam is dönthetett volna úgy, hogy eladja a papírokat és egy adott célra fordítja a bevételeket, vagy ehhez képest mondhatta azt, hogy közérdekű alapítványoknak rendeli a vagyont magát, hogy mostantól éljenek a pakett hozamából hosszabb távon.

Utóbbit választotta.

Jelenleg két ilyen alapítvány van a tulajdonosaink között, az MCC és a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartására szolgáló alapítványok. Az alapítványi részvényesek osztalékelvárásai érdemben nem különböznek az intézményi vagy kisrészvényesektől. A legtöbb szereplő osztalékot remél majd, és folyamatosan arra ösztönzi a Mol vezetését, hogy minél jobban teljesítsen és minél több pénzt juttasson vissza nekik, hiszen ők majd ebből élnek. Ettől függetlenül természetesen továbbra is az igazgatóság fog osztalékjavaslatot tenni, ő látja, hogy mi fizethető ki, mit érdemes tartalékolni a beruházásokra.

Hernádi Zsolt

  • 61 éves, Esztergomban nőtt fel.
  • 1986-ban diplomázott a mai Corvinus Egyetemen.
  • Dolgozott az Unicbanknál, a K&H Banknál, majd hét éven át, 2001-ig vezette a Takarékbankot.
  • 2001-től a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Akkor akár nekem is adhatták volna a 100 milliárd forintnyi papírt, és megígérem, hogy majd én is verem az asztalt a magas osztalékért. Üzleti oldalról nézve az alapítvány annyival tud többet nálam, hogy a jövőben levesz némi szponzorálási, támogatási terhet a Molról. De ez mindenképpen egy szokatlan konstrukció. Nem kellett volna ezt jobban bemutatni a tulajdonosoknak? Például pontosan megmondani, hogy az alapítvány mitől mentesíti a jövőben a Molt?

Be fogjuk mutatni, de mindent a maga idejében. A törvényeket is csak most fogadta el az Országgyűlés, a következő lépések pedig az új alapítvány létrehozása, a kuratórium megalakulása és működési program megírása. Mindig is transzparensen kommunikáltunk a befektetők felé, ezen nem változtatunk.

Akkor nem a jövőről, hanem a múltról kérdezem. Kinek az ötlete volt az alapítvány? Hernádi Zsolt felhívta Orbán Viktort, hogy hasznos lenne egy ilyen alapítvány, vagy Orbán Viktor hívta fel Hernádi Zsoltot, hogy adjátok már ide a részvényeiteket?

Sok beszélgetés volt erről, úgy általában az alapítványi működésről. A Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó alapítvány volt az első olyan struktúra, ami átvett egy funkciót az államtól. Korai még az értékelés, de az szerintem sikeres volt. A számok legalábbis ezt mutatják: 30 százalékkal több felvételiző jelölte meg az első helyen az egyetemet. Egyébként nem csak miniszterelnök úrral, de miniszterekkel és akadémiai emberekkel is beszélgettünk arról, hogy mi az előnye és mi a hátránya egy ilyen struktúrának.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

A „sokat beszélgettünk” jó válasz, de azért persze meg is kerüli a kérdést. Nem definiálható ennél konkrétabban, hogy honnan indult az ötlet? Az államtól vagy a Moltól?

Közös ötlet volt. Az állam gondolkodásában ott voltak az alapítványok, a miénkben pedig az, hogy az új stratégiánkkal együtt meg kell újítani támogatási politikánkat is, hogy hosszú távon fenntartható pályára tegyük. A kettő találkozott. Egyébként stratégia modelljeink és döntéseink során 10-15 éves beruházási programokban és trendekben számolunk, ahogy azt az iparág is megköveteli tőlünk. Ezt kell jól összhangba hozni a jogos, de rövid távú osztalékelvárásokkal.

Folytatnám a rövid táv és a hosszú táv megkülönböztetésének fontosságát. Rövid távon Magyarországon most csak a Fidesz van meg a NER, de hosszú távon lehet, hogy már nem csak ők vannak. Az nem okoz hosszabb távon súrlódást, ha a mostani kurzus emberei bekerülnek mindenfajta kuratóriumba és pozícióba, majd jön egy váltás és egy másik rezsim, és a Molnak továbbra is olyan tulajdonosai vannak, amelyek a regnáló politikai oldalnak már ellenfelei?

Hiszek abban, hogy vannak jó dolgok, amiért harcolni érdemes, és vannak olyanok, amik ellen küzdeni kell. A Mol nem politizál, kormányoktól függetlenül teljesítünk – szerintem jól. A saját utunkat megtalálva megyünk. Ha nem így tennénk és kurzusok vélt vagy valós elvárásainak akarnánk megfelelni, már rég elvesztünk volna. A politikamentesség nem egyenlő azonban az értékmentességgel. És ha a saját értékrendünket követjük, előbb-utóbb mindenki belátja, hogy hosszú távon a helyes úton járunk. Saját magamra lefordítva: 1992 óta vagyok folyamatosan vezető, nekem akkor ki felé kell elszámolnom? Antall József idején lettem a K&H vezérhelyettese, majd Boross Péter alatt a Takarékbank vezetője, jött a Horn-kormány, a Takarékbank állami tulajdonban volt, de én maradtam a helyemen, majd jött egy privatizáció és a német tulajdonos, de én továbbra is vezérigazgató maradtam. 21 éve vezetem a Molt, ezalatt is sokféle kormány volt. De úgy gondolom, én ugyanazon értékrend szerint éltem végig.

A személye folytonosságot jelent, de a változó összetételű felügyelőbizottság gyakran igazodott, kötődött a politikai oldalakhoz, nem sorolom a neveket, de a Mol mindvégig kooperált a mindenkori hatalommal.

Nemcsak kooperált, többet is tett annál, együtt építette velük a mi közös gazdaságunkat. Az ország GDP-jének a 2 százalékát mi adjuk, ellátás-biztonsági szerepünk is van, nem tehettük meg, hogy ne keressük az együttműködés lehetőségeit, különben nem tudtunk volna olyan stratégiai projektekben részt venni, mint egy nagy gáztároló vagy egy fontos gázvezeték. A jövőben pedig az együttműködés talán még fontosabb lesz, hiszen a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a dekarbonizáció közös céljaink, legyen szó államról, nagyvállalatról vagy helyi közösségekről. Ez külön-külön egyszerűen nem kivitelezhető. Szerintem felelősen csak így szabad gondolkodni.

Én ezt értem, és teljesen el is fogadom. Viszont éppen ezért kérdezem, hogy amennyiben a Mol közgyűlését majd három „jobbos” alapítvány dominálja, akkor ez a közgyűlés meg fogja majd választani azokat a képviselőket, akik a baloldali hatalommal segítenek együttműködni? Vagy pont hogy blokkolják a kooperációt?

Én sokkal jobban bíznék az emberi rációban. Az említett alapítványok azért dolgoznak, hogy fenntartsanak valamit. Ezt akkor tudják megtenni, ha van bevételük, és az az érdekük, hogy a Mol vagy a Richter Gedeon jól működjön. Komoly emberekről lesz szó. Az igazgatóságban nem ideológiai döntéseket fognak hozni, hanem azt nézik, mi a jó a cégnek.

Nem kétlem, hogy komoly emberekről beszélünk, de amikor a magyar állam IMF-hitelből visszavette a Mol ötödét az oroszoktól, akkor úgy tűnt, hogy stratégiai szempontból az a fontos, hogy az állam tulajdonos legyen. Az állam már nem tulajdonos, elég garancia a „komoly emberek”?

Az állami tulajdonszerzés fő mozgatórugója az volt, hogy megvédje a céget az ellenséges felvásárlástól, s ezzel helyi kézben tartsa az ország és a régió ellátásbiztonságát. Akkor még elevenen éltek az OMV, majd a Szurgut támadásai. És miért volt ez fontos? Két szót mondok: ellátásbiztonság, szuverenitás. Az új tulajdonosi struktúra ebben nem hozott változást.

A felvásárlás elleni harcban talán valóban erős a jelenlegi pozíció, mert van egy 30 százalékos blokk, ami véd az ellenséges felvásárlás ellen. De mi van, ha egyszer jön egy nagyon gáláns vevő és ajánlatot tesz az alapítványoknak. Akkor ezek az alapítványok akár el is adhatják a papírokat.

A Mol – Új Európa Alapítvány működési szabályai szerint hosszú távú szemlélet alapján köteles a kuratórium a rá bízott részvényvagyon értékét megőrizni. Azaz csak akkor adhat el belőle, ha céljainak végrehajtásához egyszerűen nincs más pénzügyi fedezete. Ebbe tehát nem fér bele az, hogy kizárólag üzleti alapon kereskedjen a rá bízott részvényekkel.

Említette, hogy sok minden kialakulóban van még. De azért arról már van döntés, hogy kikből áll a kuratórium? Hány tagot delegál a Mol, hányat az állam?

Induláskor kettőt-kettőt, az ötödiket pedig ez a négy fő választja.

Milyen támogatásokat vesz át a Moltól a Mol – Új Európa Alapítvány? A Vidi focistáinak a mezén most az van, hogy Mol, jövőre az lesz, hogy „Új Európa”?

Ezt azért nem tartom valószínűnek, de bizonyos és jelentős élsportot támogató tevékenységet biztos át fog venni.

Akkor a Vidi támogatása marad a Molnál?

A józan ész szabályai lesznek érvényesek. A focicsapat például egy brandet is visz, itt tehát más megfontolásokat is figyelembe kell venni.

Nemrég kellő öniróniával azt hallottam öntől, hogy a Mol tevékenysége nem ismer határokat, csak az elnöknek a tevékenysége szorul határok közé. Egy nemzetközi csoportnak bőven van külföldi CSR-tevékenysége is, például a szlovák Slovnaft vagy a horvát INA támogatásai. De megint felmerül a kérdés, hogy mi köze a magyar államnak a szlovák vagy horvát CSR-hoz, ez nagyon távolinak tűnik a magyar céloktól, erre miért adta oda a részvényeit?

Azt fontos hangsúlyozni, hogy az új alapítvány nemcsak a Mol tevékenységét veszi át. Pályázatok lesznek, és a támogatásokról az öt kuratóriumi tag fog dönteni. Ráadásul az új alapítványnak potenciálian több forrás áll majd a rendelkezésére, hogy a Mol céljaival összhangban lévő tevékenységeket támogasson. Korainak érzem még a részletek tisztázását. A magyar államnak amúgy lehet külföldi kulturális missziója, például ha a Muzsikás együttes külföldi iskolai programba fog, de akár a sepsiszentgyörgyi Sepsi vagy a dunaszerdahelyi DAC focicsapatának, utánpótlásképzésének a támogatása is ilyen lehet. Itt találkozik a Mol és a magyar nemzetpolitika célja. És ez így helyes.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Igen, de ezeknek van magyar vonatkozása, de ha az INA például támogatta a horvát fociválogatottat, majd ezt a tevékenységet átveszi a magyar állam által alapított alapítvány, akkor majd nem csak Luka Modrićékra, de az államra is dühösek lehetünk, ha Horvátország 2-0-ra elveri Magyarországot.

Biztosan marad saját támogatása a Molnak, a Slovnaftnak, az INA-nak, ami nem az alapítványon keresztül fog zajlani, de még Pakisztánban is fogunk iskolát építeni, ezekben vélhetően nem lesz szerepe az alapítványnak.

Miként látja ezt az egész nagy alapítványi rohamot? Értelmes feladat-kiszervezés, vagy állami vagyonkimentés? Ennél a folyamatnál szerintem most nincs nagyobb és fontosabb történés a gazdaságban.

Szerintem a zöld program, a karbonmentesítés vagy a hulladékgazdálkodásról szóló törvénycsomag sokkal nagyobb lépés. Életünk és jövőnk alapjait határozza majd meg. Óriási erőfeszítést tesz ebben most az ország, és mindenki átérzi a felelősség súlyát. Egyelőre ezt még kevesen értik, és kisebb is a hangzavar. Az alapítványok megítélésénél azonban a hangerő is számít, az összes érintett felsőoktatási intézmény közül éppen a legkisebbnél, az SZFE-nél volt a legnagyobb a hangzavar. Nemzetgazdasági hatását tekintve egyébként kiemelten fontos a Budapesti Műszaki Egyetem és az ELTE is, ezek most nem kerültek alapítványi tulajdonba. A Corvinuson is volt eleinte értetlenkedés, de mára teljesen elfogadottá vált a modellváltás szükségessége és az új irány, amit az egyetem követ. Ez pedig leegyszerűsítve az értékekről, diákokról és a versenyképességről szól.

Összevetette a Corvinust és az SZFE-t. Nem tartom magam a téma szakértőjének, de erős érzéseim vannak erről. Úgy gondolom, hogy a gazdasági képzésnél egy jobb finanszírozás, a több lehetőség mindenkinek vonzó lehet. Ugyanakkor az SZFE történeténél én végig azt éreztem, hogy egy szabad művészeti közösségre és műhelyre az állam erőszakosan ráerőltetett egy kurzusszemléletű, kellemetlen akciót, amit én egy nagyon szomorú történetnek gondolok. Az SZFE új vezetésében is szerepet kaptak molos vezetők, Bacsa György és Világi Oszkár. Nem bánták meg, hogy ebben a nagyon kínos történetben molosok is részt vettek?

Javaslom, hogy beszéljen velük, ezt ők tudják.

De ez a Mol egészére kihat.

Minden vezetőnek minden pozícióban úgy kell felelősen eljárnia, hogy az ottani kihívásoknak feleljen meg. Az SZFE-vel kapcsolatban a Molnak tényleg semmilyen érdeke nincsen, azt hiszem, ez nyilvánvaló. Ha azért volt rájuk szükség, mert felkészült menedzserek, akkor arra kell figyelniük, ami ott volt a feladatuk. És biztos vagyok benne, hogy ebben legitimációjuk megkérdőjelezhetetlen. Egy kuratóriumi tagnak kötelessége az alapítvány céljainak és csak annak alárendelni tevékenységét. Nincs ez másképp a Corvinusnál sem. Ezt kell tanulmányozni, és ez alapján kell megítélni cselekvésüket.

Azért egy ilyen szerepvállalást előzetesen egyeztetni kell önnel?

Igen, ez egy jóváhagyásos szerepvállalás volt. Az SZFE-ről pró és kontra is van véleményem, de mivel tényleg nagyon korlátozott a tudásom, ehhez tényleg az érintettek megkérdezését ajánlom, akik biztosan szívesen leülnek átbeszélni a történteket. Mi menedzserek vagyunk, a vezetéshez értünk. Amikor a Corvinus vezetésébe mentem, én sem azért vállaltam, mert az ország legjobb közgazdászának tartom magam, valójában 30 éve elhagytam a szakmát, azóta nem közgazdász, hanem vezető vagyok, embereket, stratégiákat hangolok össze.

Ugorjunk vissza a támogatások kapcsán már említett Horvátországba! Hogy állnak a bírósági ügyei?

2019. december 29-én született meg az elsőfokú döntés. A bíróság Ivo Sanadert és engem is elmarasztalt, ami ellen természetesen azonnal részletes fellebbezést nyújtottunk be a Horvát Legfelsőbb Bírósághoz. Éppen ma reggel tűzte ki a bíróság a tárgyalási napokat, július 6-án és 7-én lesz másodfokon az ügy. Ennyi történt, zajlik a jogi folyamat.

Ha ez a bíróság is elmarasztalja, egész életében Magyarországon marad?

Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb az igazság győz. Ha nem Horvátországban, akkor majd a nemzetközi színtereken, ahol egyébként minden jogi ütközetet megnyertünk. Szóval nem kell engem félteni, és az útlevelem sem fog porosodni,

Olyat is hallottam, hogy Európába egy európai elfogatóparancs miatt most nehezebb utaznia, mint a tengerentúlra. Akkor, gondolom, most ön a legnagyobb hazai szurkolója annak, hogy minél több légijárat induljon Budapestről távoli országokba.

Az utazás számomra nem létfontosságú. A Duna, az Alföld és a hazai hegyek nekem bőven elég élményt nyújtanak. A kedvenc biciklizőhelyem most a Bereg, gyönyörű utak, templomok találhatók ott, a törökök nem foglalták el, ahogy egyébként Dunaszerdahely is érintetlen maradt, mert a mocsaras helyeket elkerülték.

Horvátország már elég régen jelezte, hogy szeretné visszavenni az INA-t a Moltól, van erre reális esély?

Azt csak ők tudnák megmondani, milyen árat tudnak adni, és az egyezik-e a mi elvárásunkkal.

Akkor még nem is adtak ajánlatot?

Adtak egy ajánlatot, ami alapján elindult a párbeszéd. Én tényleg elfogadom azt, hogy ez egy stratégiai iparág, az állam dönthet úgy, hogy eladja a meghatározó cégét, és dönthet úgy, hogy visszaveszi. A horvát állam 2003-ban az eladás mellett döntött, és felvázolt egy privatizációs térképet. Elindultunk, megnyertük a pályázatot, elkezdtünk dolgozni. Ebben az időszakban a horvát kormány irányított, nekünk amolyan passzív kontrollunk volt, vagyis bizonyos kérdésekben vétózni tudtunk. Amikor 2008-ban jött a nagy válság, pénzügyileg ellehetetlenült az INA, mi azt ajánlottuk, hogy segítünk, hozunk még pénzt, menedzsmentkapacitást, de csak akkor, ha átvehetjük az irányítást. Ezt a horvátok elfogadták, miénk lett az irányítás, és a horvát államé a passzív kontroll.

Igen, de ezt látványosan megbánta a horvát állam.

Utólag lehet azt mondani, hogy később milyen jó lett a cég, de minden döntést csak abban a feltételrendszerben érdemes értelmezni, ahogyan és amikor született. Most ugye úgy döntött Horvátország, hogy megint államosítana, vagy szebb kifejezéssel, nacionalizálna, de minket nem érhet kár abból, hogy egy egyáltalán nem ellenséges akció keretében elmentünk a meghívásos pályázatra. Most nem beszélek a ráfordított menedzsmentidőről vagy az én személyes fájdalmaimról, csak a betett pénzről, azt vissza szeretnénk kapni, azt ki kell nekünk fizetni.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Az INA működtetésére mennyire nyomja rá ez a helyzet a bélyegét? Lehet úgy fejleszteni, hogy közben mindig ott az esély, hogy egy év múlva már úgysem a miénk a cég?

Abszolút. Akár 25, 50, vagy 100 százalékos tulajdonosok vagyunk, akkor sem lehet azt mondani az embereinknek, hogy most ne figyelj oda annyira, hozzál kevésbé jó döntéseket. Mindig, mindenkinek úgy kell dolgoznia, mintha örökre a Molé maradna a cég.

Azt szokták mondani, hogy akkor kell eladni egy cég részvényeit, amikor új székházba költözik. A Mol erre készül, és lám, soha nem látott alacsony olajár és gyenge olajkereslet köszöntött be tavaly. Természetesen nem a Mol tehet a Covidról, de azért alapvetően is változik a fosszilis cégek megítélése. Az európai policy bankok, a befektetők, a civilek is kezdenek úgy nézni a szektorra, mint a gyilkosokra. Mi az a víziójuk, amellyel a Molnál ilyen körülmények mellett is fennmaradhat a növekedés?

Persze, és csak csendben mondom, hogy az olajár közben visszamászott, és a nekünk legalább olyan fontos petrolkémiai marzsok rekordmagasan vannak. Van az a mondás: akinek a halálhírék keltik, az örökké él. Az olajipar a jelenlegi formában talán nem él örökké, de a megfelelő transzformáció után még sok növekedési évtized van benne. A következő 10-15 évben még a fosszilis tevékenységünk, beleértve a műanyagot is, fogja hozni a növekedést. De persze át kell alakulni, újra meg újra. Ugye egyelőre a jelenlegi tevékenységünk a meghatározó, de folyamatosan készülünk a hosszú távú kihívásokra, ahogy ezt tettük az elmúlt 20 évben mindig.

Hogyan?

61 éves vagyok, 21 éve vezetem a Molt, de nekem úgy kell dolgoznom, mintha örökké én vezetném a céget. A székházdöntés és a stratégiafrissítés is ilyen szemléletben született. Komolyan veszem a jövőt és a Mol karbonsemlegességi céljait. És nem csak azért, hogy 30 év múlva is legyen egy ilyen erős vállalata Magyarországnak. A szabályozási környezet és az üzleti kilátások is a zöld fordulatot irányozzák elő, de a számok mögött ott a felelősségtudat is. Mi mindig előre gondolkodunk. Évekkel ezelőtt kiléptünk a hagyományos olajipari keretek közül, a stratégiafrissítéssel pedig nagyobb sebességre kapcsoltunk. Átalakítjuk a működésünket, és új területeket hódítunk meg. Ehhez mindenféle apró alkotóelemet kell egymásra pakolni, ilyen a Mol Bubi, a Mol Limo, természetesen nem ezek a Mol-sztori központi elemei, de fontos alkotóelemek. A kis, de látványos lépések hihetővé teszik, hogy komolyan dolgozunk a nagy változtatásokon.

És mik a nagyobbak?

Például a körforgásos gazdaság. Ez az egész úgy indult, hogy jöttek a műanyagipari ügyfeleink, és ezt kérdezték, hogy mennyi recirkulált anyagot hasznosítunk. Megkövetelték tőlünk az újrahasznosított anyagokat. De azt nehéz elérni, mert Magyarországon rossz a hulladékgazdálkodás, egy évtizede nem volt érdemi kampány a szelektív hulladékhasznosítás mellett, és sorolhatnánk a múltból örökölt problémákat. Aztán technológiára is szükségünk volt, megvettünk két kisebb német céget. Ez így fejlődik, épül fel elemenként. Az is fontos eleme a körforgásos gazdaságnak, hogy ne gyártsunk annyi hulladékot, ehhez tartós műanyagok kellenek. Mert a műanyagot szeretjük, mindenhol használjuk, csak akkor nem, amikor hulladék lesz belőle. Ha előre nézünk, látjuk, hogy az új jogszabályi feltételek gyökeresen átalakítják a teljes hulladékfeldolgozási piacot. És így van esélyünk, hogy az ország és azon belül a Mol ne csak felzárkózzon, hanem piacvezető legyen. A poliolüzemünk, vagyis az egyik legnagyobb most zajló fejlesztésünk ezt a célozza meg. Fontos, hogy a finomítóink mindenkinél hatékonyabbak legyenek. 2030-ra 1,8 millió tonnával kevesebb üzemanyagot szeretnénk gyártani, de a cél az, hogy a petrolkémiai igényeknek megfelelően mégis teljes kapacitással menjenek a finomítók.

Akkor 10 év múlva a Mol leginkább a finomítói alapú petrolkémiára fókuszál?

Sok lábon fogunk állni. Az egyik ez lesz, a másik a fogyasztói szolgáltatások, vagyis az, hogy mindenhol ott vagyunk. Hatalmas töltőállomás-hálózatunk van, három országban mi vagyunk a piacvezetők, de további öt országban is dobogósak vagyunk, ezt kell kihasználni. Tavaly már félmilliárd euró volt a nyeresége a különböző lakossági szolgáltatásoknak, amikor a Molhoz érkeztem, a retail még nyűg és veszteség volt. Most másodpercenként két kávét adunk el, ezzel elmondhatjuk, hogy a miénk a legnagyobb kávézólánc a régióban.

Egy többé-kevésbé már megerősített pletyka szerint a Mol a budapesti reptér potenciális vevői közé is bekerült. Elsőre talán nem tűnik annyira kapcsolódó üzletágnak a reptér-üzemeltetés, igaz, azt is értem, hogy a légi közlekedésben lehet eladni a kerozint.

Tavaly azért nem annyira. Ritkán látok olyan jelentéseket, hogy egy üzletágunk teljesítménye a bázishoz képest 95 százalékkal csökkent, tavaly a kerozinértékesítésnél volt ilyen.

Szóval, tényleg vizsgálják a repteret?

Nézzük. Jó nagy befektetés lenne, de mindent meg kell vizsgálni, ami a fosszilis lábunkat majd helyettesíteni tudja.

Említette, hogy a Kopaszi-gáton épülő székház már nem feltétlenül a saját vezetői időszakára készül. Ugyanakkor a Kopaszi-gát, mint terület, fejlesztésébe személyesen is beszállt. Amikor ezt olvastam, elsőre azt gondoltam, hogy ez egy erősen összeférhetetlen helyzet, de aztán hallottam, hogy a Mol nem ettől a cégtől bérel, hanem a Mol fejlesztési területe már a Molé. Azért nincs ebben mégis egyfajta szerepkeveredés? Hiszen a terület értékét azért a jövőben is meghatározza, hogy mit csinál a szomszédban a Mol.

A Mol 2017-ben vette meg a saját területét. Mindenkinek, aki azóta bármit vásárol a területen, annak érték, hogy a Mol ott lesz, ezzel mindenki kalkulálhatott. Nekem is van már ott egy lakásom, aminek folyamatosan nő az értéke. Aki az elsők között hisz egy területben, az általában még olcsón vesz, a későbbi belépők már drágábban.

Miért vette a lakást? Közel legyen a céghez?

Hittem a fejlesztésben. Vettem egy lakást, és azóta is verem a fejemet a falba, miért nem vettem többet.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Ilyenkor saját forrásból vásárol, vagy hitelt vett fel rá?

Vegyesen, volt benne saját pénzem is, de ezen azért bőven van hitel.

Több, jelentős állami forrásokkal megtámogatott szállodai projektbe is belefogott, a fővárosban az Andrássy úton, Tihanyban, Esztergomban.

Azokon is van hitel. Esztergomban éveken át néztem egy torzót, egy betonvas vázat, ami nagyon zavart.

Több olyan befektető kellene, aki ha meglát valahol egy ronda grundot vagy egy kátyút, rögtön rá tud fejleszteni egy szállodát.

Remélem, mások is gondolkodnak így, de azért ez a szülővárosom közepén volt. Én a mai napig, ha azt mondom, megyek haza, akkor Esztergomra gondolok. Ami a támogatásokat illeti, meghirdették a Kisfaludy programot, éltem a szabályok által megengedett lehetőségekkel. A vidéki szállodaprojektek egyébként még a támogatással együtt sem aranybányák, 12-13 éves megtérüléssel lehet csak kalkulálni. A vidéki szállodákról azt szokták mondani, hogy mindig csak a második körös befektetőnek térülnek meg, az elsőnek még nem.

Magyarul piaci alapon nincs értelme az ilyen befektetéseknek?

Működtetni már lehet őket piaci alapon, de támogatás nélkül a befektetés tőkeköltsége általában nem tud megtérülni, Magyarországon legfeljebb 2-3 szerencsés helyen, De ez máshol is így van, Ausztriában is tartományi és állami támogatás van az ilyen projektekre, mert ha elkészül az infrastruktúra, az mindenkinek jó, mert majd vonzza a vendégeket.

És a fővárosban jobb a megtérülés?

Budapest más, alapesetben sokkal jobb, csak éppen a Covid idején szörnyű volt. Tavaly nyáron a vidéki szállodák szinte telt házzal mentek folyamatosan, a főváros pedig kongott az ürességtől. A főváros nem vonzotta a belföldi turistákat, nem voltak attrakciók, és azért Budapest nem olcsó.

Fociidényben sokat látni a különböző meccsek páholyaiban a gazdasági elit tagjait Orbán Viktor miniszterelnökkel. A Covid idején hogyan tartották egymással a kapcsolatot?

A Covid mindenkinek ugyanolyan korlátozó volt, vagyis mi leginkább digitálisan tartottunk kapcsolatot.

Orbán Viktorral lehet videochatelni?

Vele inkább telefonon lehet beszélni. A miniszterelnököt és minket is gyakran teszteltek, így óvatosan már voltak személyes találkozóink is, többnyire szabadtéren vagy nyitott ablakok mellett.

Szabadtéri ultipartik?

Ilyenek most nem voltak, laza, beszélgetős programom nem nagyon volt az elmúlt négy hónapban. És ezek, mint mindenkinek, nekem is nagyon hiányoznak.