A NAV a Pentele Solar-ügyről: Húsz évvel büntethető, egymilliárdos áfacsalás

2021. május 6. – 10:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az adóhatóság cégnevet nem említő közleménye szerint a csalást napelemes rendszerekkel követték el. Nem kétséges, hogy a Telex.hu által két napja megírt dunaújvárosi intézkedésről lehet szó.

A Pentele Solar esetéről két napja írtunk. Cikkünk nyomán záporoztak a levelek, több olvasónk is jelezte, hogy az esetet nemcsak úgy érdemes nézni, hogy az adócsalás miatt 170-200 család elvesztette a megélhetését, hanem úgy is, hogy végre tisztességesebb viszonyok alakulnak ki a hazai napelemes piacon, mert a dunaújvárosi cég csalás révén tudott a versenytársak ára alá menni. Többen írtak a cég tulajdonosainak feltűnő életmódjáról, Dunaújvárosban furikázó luxusautókról, értékes jachtokról, ingatlanokról és dubaji utakról. Ezekből a javarészt anonim levelekből nem idéznénk, de most az adóhatóság is beszámolt az esetről.

A NAV is megszólalt

2021. május 6-án egy MTI-nek eljuttatott közlemény révén a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) is beszámolt az esetről. Mint a közlemény írja,

egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak.

A NAV tájékoztatása konkrét társaságnevet nem említ, de a Fejér megye, a napelem és az általunk bemutatott április 20-i razzia alapján nem lehetnek kétségeink, hogy a Pentele Solar esetéről van szó.

Húsz év

A tájékoztatás szerint az ügyben bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak, tizenegy gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, közülük négy ember letartóztatását a bíróság elrendelte. Amennyiben bűnösségük bebizonyosodik, az elkövetők akár húsz évet is kaphatnak – írták.

Húsz év és megújuló energia, nem tudom nem idézni Vajda János csodálatos versének (Húsz év múlva) a kezdősorait:

„Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.”

Ha minden igaz, itt azért ártott a nap, mert a bűnszervezet tagjai uniós napelemes rendszerek és alkatrészek behozatalára építettek ki színlelt számlázási láncolatot:

Az áru első magyarországi vásárlói strómanok irányította bukó cégek voltak, amelyek a belföldi értékesítés után nem fizettek áfát, majd a következő szinten megjelenő társaságok a fiktív számlákkal beszerzett eszközöket minimális haszonnal számlázták tovább a haszonhúzó cégcsoportnak, ezáltal a továbbértékesítéskor jelentős árelőnyhöz jutottak.

Háttérből

A bűnszervezet vezetője a háttérből irányította a haszonhúzó cégek ügyvezetőit, ebben segítségére volt könyvelője, aki ismerte a számlázási lánc elemeit, célját, és aktívan részt vett annak működtetésében.

A három megyét és harminc helyszínt érintő összehangolt akcióban több száz nyomozó, járőr, informatikus és kommandós vett részt. A bizonyítékok mellett nagy értékű autókat, érméket, árukészletet és készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat, követeléseket és bankszámlákat zároltak a bűnszervezet vezetőjénél, könyvelőjénél és tagjainál, így a jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintos kár megtérül – írta a NAV.

Hogyan tovább?

Mint emlékezetes, cikkünkben arról írtunk, hogy április 20-án csapott le a NAV Dunaújvárosban, ahol számlákat zárolták, az anyagokat lefoglalták (ezek azonban nem a Pentele Solar tulajdonában voltak), a munkavállalók zöme pedig azóta távozott.

Első híradásunkban (tévesen) arról írtunk, hogy a cég 20 százalékos hazai részesedéssel működött, ezt azóta forrásunk, illetve a versenytársak is korrigálták, a Pentele Solar nagy szereplő volt, de a mintegy 1800 telepítéssel csak a piac 6-7 százaléka lehetett az övé.

A Pentele Solar főleg lakossági projekteket vitt, de kkv-s pályázatokat, nagyobb napelemes rendszereket is épített. Azóta hivatalos kommunikációban próbálják az ügyfélszolgálatosok támogatni az ügyfeleket. Úgy tudjuk, hogy a cég egykori szakmai munkatársai, akik a csalásban nem érintettek, igyekeznek új cégbe rendeződni, vannak kivitelezőik, árukészleteik, ha az ügyfeleknek van nem lefoglalt áruja, akkor hamarosan segítséget kaphatnak. A cégjegyzések böngészve mindenesetre úgy tűnik, hogy a Pentele Solar szakmai vezetői egy korábbi cég átalakításával ST Solar Kft. néven próbálnak újraindulni, a társaság adatai az e-cégjegyzéken lelhetők fel.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után elértük Szabó Lászlót, a bejegyzés alatt álló ST Solar Kft. egyik ügyvezetőjét, aki elmondta, hogy őket is derült égből villámcsapásként érte az adóügy, most a Pentele Solar egy korábbi alvállalkozójával közösen indítanak új céget a hozzájuk csatlakozó munkatársakkal. Jelenleg a társaság még csak bejegyzés alatt áll, így akik felmondtak, most munkanélküliek, de az alvállalkozónak van megfelelő járműve, így reményeik szerint a bejegyzés után hamarosan ki tudják szolgálni az őket megkeresőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!