A Mercedes és a Mol után a Suzuki is céges oltópontot hozott létre

2021. április 27. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mercedes és a Mol után a Suzuki lett a harmadik magyar nagyvállalat, amely céges oltópontot alakított ki dolgozói számára.

A Magyar Suzuki Zrt. az esztergomi üzemében alakított ki oltópontot, ahol a gyár munkarendjéhez igazodva a héten kezdik meg az oltást a magyar kormány által rendelkezésre bocsátott oltóanyagokkal. Az oltás önkéntes alapú. Az idén 30 éves Magyar Suzuki Zrt. 2019-ben 2800 főnek adott munkát.

A kecskeméti Mercedes-gyárban az alkatrészhiány miatti kényszerű leállást használják ki részben az oltásra, amelyre önként jelentkezhetnek a cég alkalmazottai. A gyárnak több mint 4400 foglalkoztatottja van.

A Mol hétfőn közölte, hogy minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Sinopharm-vakcinát. A cég már az oltások megindulásakor kezdeményezte, hogy részt vehessen a kiosztásukban, és az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát. A jelentkezés önkéntes alapú, erre egy regisztrációs felületet hoztak létre a 26 ezer alkalmazottat foglalkoztató cégnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!