Mende polgármestere vezeti a helyi uniós pénzosztó szervet, családja szépen kapja is a támogatásokat

2021. április 16. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A LEADER-program vidékfejlesztési támogatásainak elosztásában is szerepe van Mende polgármesterének, akinek családja több tízmillió forintban részesült ebből a keretből – tudta meg a 24.hu.

Kaszanyi József néhány napja lett téma a sajtóban, amikor Hadházy Ákos megszellőztette, hogy a független polgármester lánya feltűnően drágán hirdet egy a vendégházában található apartmant. A képviselő azt gyanította, hogy az irreális árszabás célja a vendégek távoltartása lehet, amire azért van szükség, mert valójában más célra használhatják az 59 millió EU-s támogatásból épült apartmanokat, papíron viszont 3 évig üzemeltetni kell őket a támogatás fejében. Kaszanyi Vivien korábban azzal is felkeltette Hadházy érdeklődését, hogy Zanzibáron nyaralt, miközben Orbán Viktor épp arra kérte az elitet, hogy az egzotikus nyaralásaikat ne most ejtsék meg.

A 24.hu most arról ír, hogy Kaszanyi József vezeti a Hajt-a Csapat Egyesületet, ami a Tápió-vidék egyik LEADER-szervezete. Az egyesület bírálóbizottságának (melyet szintén ő vezet) egyik feladata, hogy rangsorolja a 670 millió forintos keretből támogatható helyi vállalkozás-, illetve településfejlesztési, turisztikai és egyéb projekteket.

A lap összesítése szerint Kaszanyi József és testvére, Kaszanyi István, valamint Kaszanyi Vivien összesen 35,5 millió forinthoz jutott a vállalkozásfejlesztésre szánt 248 millió forintos LEADER-keretből, vagyis ők hárman megszerezték a 26 településre jutó pénz 15 százalékát. Megkeresték Kaszanyi Józsefet azzal, korrektnek tartja-e, hogy családjával ekkora arányban részesült a vállalkozásfejlesztési támogatásból, de a polgármester nem válaszolt a cikk megjelenésééig.

A Hajt-a Csapat Egyesülettől állítólag a belterjes pénzosztások miatt távozott egy pályázati munkatárs is, akinek felmondás miatt jelenleg is folyamatban van egy munkaügyi per a Budapest Környéki Törvényszéken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!