MFB: A 2019-es alapítású cégek is igényelhetik a kamatmentes hitelt

2021. április 13. – 09:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos változásokat jelentett be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön egy hónappal a start után immár megnyílik a 2019-es alapítású cégeknek is.

Van olyan helyzet, amikor az állam nem ragaszkodik az első ötletéhez, hanem gyorsan és rugalmasan reagál egy indokolatlan szabályozási feltétel megváltoztatásával. Kevesebb mint egy hónapja mutattuk be a Telexen azt a vállalkozót, akinek sikeres gasztrovállalkozása volt, és akinek nagyon jól jött volna a 0 százalékos kamatozású és a törlesztésben hároméves türelmi idővel nyújtott Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön (KÚGY).

Az egyetlen probléma csak az volt, hogy az évtizedes üzleti múlttal rendelkező vállalkozó új cégét 2019-ben alapította, amikor még természetesen nem tudhatta, hogy egy évvel később elindul a pandémia, és a cégek megsegítésére állami programok készülnek. A fiatal (2019-es) vállalkozások azonban eleinte ki voltak zárva a programból, nem vehettek fel ilyen kölcsönt.

Április 12-én aztán azt jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), hogy a kínai koronavírus-járványt követő újraindítási célokhoz rendelt hitel felvételi paramétereit kiszélesítette.

Az MFB-hez beérkezett vállalkozói igények alapján április 12-től már a 2019-es alapítású, pozitív üzemi eredményű cégeknek is elérhetővé tette a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.

Emellett a kkv-kon és egyesületeken túl már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos kölcsönt. Fontos változás továbbá, hogy a 2021. március 8. előtti időszakban történt 50 százalékos vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás már nem kizáró ok a hitel felvételénél, az ilyen jellegű tranzakciók csak ezen dátumot követően nem engedélyezettek a hitelfelvétel szempontjából.

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön kamatmentes, a vállalkozásoknak csak akkora összeget kell visszafizetniük, amekkorát igényeltek. Járulékos banki költség nincs, csak a szerződéskötéshez kapcsolódó közjegyzői díjra kell számítaniuk az igénylőknek.

Március 8-i indulása óta a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt már több mint 3200 vállalkozás igényelte, 25 milliárd forintot meghaladó összértékben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!