Lex Aegon: most mindenki bután néz, hogy mit lehetne tenni

Kormányzati csapatmunka volt, Varga Judit igazságügyi miniszter segített megteremteni a jogi lehetőséget, Pintér Sándor belügyminiszter élt vele, és persze egy közel 200 milliárd forintos kérdésről van szó, ezért Orbán Viktor miniszterelnök tudta nélkül sem ment volna.

A kormányfőről párhuzamosan él az a két legenda, hogy

• magánpiaci üzleti ügyekkel nem foglalkozik;
• illetve az a mondás is, hogy az egymilliárd forintnál nagyobb állami üzleti ügyeket mindig szorosan követi.

Az Aegon–VIG biztosítói deal bőven ez a nagyságrend (150 milliárd forint körüli érték), és bár lehetett volna tisztán magánpiaci sztori, úgy tűnik, a magyar állam ezt nem engedte.

Az Aegon–VIG-vétó jogi háttere

Az Aegon és a VIG elhasalt tranzakciójának története már részben ismert, de annyit a jogi háttérről mindenképpen érdemes tudni, hogy a magyar kormány többféle jogszabállyal is szigorította a külföldiek tulajdonszerzését, elsősorban a pandémiára hivatkozva.

Nem fogunk hosszasan jogszabályokat citálni, de a linkeket idemásoljuk, hogy akit érdekel, utánanézhessen. Magyarországon már a vírus előtt is létezett a 2018. LVII. törvény a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről. Ez egy EU-konform szabályozás volt, sok ország vezetett be ilyet például a kínai befolyás kontrollálására. Nálunk a Belügyminisztérium ellenőrizte ezt a fajta nemzetbiztonsági kockázatot.

Aztán a pandémia idején, tavaly május 25-vel megjelent a már sokkal meglepőbb 227/2020-as kormányrendelet, a korábbi Indexes cikkünket linkelem ide, ez volt a hírhedt Palkovics-kontroll, amely már az unióból érkező vásárlókat is szigorú engedélyeztetéshez kötötte. Végül tavaly november 28-án aztán robbant a bomba, a kormány módosította a „BM-es” törvényt egy kormányrendelettel. Itt olvasható az 532/2020-as kormányrendelet.

Unió is, biztosító is

A kis változtatás megdöbbentően célzott volt, az Aegon–VIG-esetre két szempontból is ráillett. A kormány ugyanis a belügyi kontrollt az unión kívüli államok mellett kiterjesztette az EU, az EGT, illetve Svájc befektetőire. Illetve az addigi, nemzetbiztonságilag valóban kritikusnak mondható tevékenységeket (fegyvergyártás, gáztárolás, áramvezeték, vízközmű) kiterjesztette a biztosítói tevékenységre is, illetve a viszontbiztosításra.

Hangsúlyozzuk még egyszer, a szabályozás kiterjedt mind földrajzilag (EU is), mind ágazati (biztosító is) szempontból is, amit a velünk szóba álló jogászok úgy említettek nekünk, hogy mind személyi, mind tárgyi hatályában kiterjedt. Hát, ha kiterjedt, kiterjedt – gondolhatnánk, csak volt egy döbbenetes véletlen egybeesés. November 28-án megváltoztatta Magyarország a tranzakciók szabályozását, majd november 29-én a bécsi VIG bejelentette, hogy megállapodott az Aegonnal, és megveszi a regionális biztosítóit.

Itt olvasható a bejelentés. Mindenkinek hagyjuk meg a szabad gondolkodás lehetőségét, lehet, hogy ez teljesen véletlen időbeli egybeesés volt, vagy lehet, hogy a következő kifejezések juthatnak az eszünkbe:

• Lex Aegon vagy lex VIG,
• testreszabás (angolul tailored regulation),
• kivéve a gyevi bírót eljárás.

A járvány jó ürügy volt

A hazai cégtulajdonosokban, jogászokban, tranzakciós tanácsadókban, kicsit szélesebben megfogalmazva a gazdaság magánszférájában egy éve lehetett tapasztalni egyfajta félelmet, kicsit erősebben megfogalmazva: rettegést.

Az volt a visszatérő kérdés, hogy mi van, ha a járványra hivatkozva az állam még jobban beletrappol az ő világukba, ha úgy avatkozik bele a magánszektor adásvételeinek, tranzakcióinak az engedélyeztetésébe, ha úgy vesz el cégeket, hogy az káros lesz a magyar gazdaságnak. Eleinte még félre lehetett nézni, ha a járvány elleni védekezésre hivatkozva, a kis debreceni dobozgyárral, a Kartonpackkal történt ilyesmi, az Hegyeshalomtól nyugatra senkinek nem üti meg az ingerküszöbét, az Aegon esete azonban már az EU nagyobb tagállamait, de még a londoni top befektetői köröket is elérte.

A Belügyminisztérium ugyanis élt a vétója lehetőségével, és megtiltotta a holland Aegonnak, hogy eladja a magyar biztosítóját az osztrák VIG-nek.

Mi ezzel a probléma? Hatóságok azért vannak, hogy engedélyezzenek és megtiltsanak lépéseket. Eddig tényleg rendben van, ám ha egy szektor vagy az egész nyugati gazdaság majd azt érzi, hogy Magyarországon nem kiszámítható szempontok (vagy rosszabb esetben kiszámítható, de nem piaci szempontok) alapján villannak fel a piros, illetve a zöld lámpák, akkor baj van.

• A külföldi működőtőke az ilyen piacokat messze elkerüli.
• A magyar cégtulajdonosok vagyonelemei azonnal leértékelődnek.
• Tényleg nem lehet majd senkinek céget eladni, csak a NER-nek, hiszen ha valaki beelőzné a támogatott fiúkat, majd segít a hatóság.
• Még nehezebb lesz nemzetközi finanszírozást is szereznie a kínos, belterjes hazai viszonyok között működő cégeknek.

A büszke lobbisták

Ráadásul az Aegon eladási szándékának bejelentése óta lehetett tudni, a piacon egyáltalán nem volt titok, hogy amint híre kelt, hogy a top 4-es biztosítói kör egyik tagja elhagyni készül az országot, azonnal duruzsolni kezdett egy lobbikör a kormány, így Orbán Viktor miniszterelnök, majd Varga Judit miniszter fülébe.

Eleinte a fő érv a következők volt:

• Magyarország gyengesége, hogy a biztosítói ágazatban nincsen erős „nemzeti bajnok”. Ez egy hosszú távon is a gazdasági szereplőkkel levő, a tartalékok befektetése révén is meghatározó ágazat, itt kár teljesen átengedni a piacot a külföldi lobbinak.

Aztán, amikor az indokolást kellett keresni, előjött a következő is:

• Az Aegont nem szabad hagyni csak úgy elvonulni Magyarországról. Jogilag biztosan nem számonkérhető már a hollandok közel három évtizedes hazai szereplése. De ne legyünk lúzerek, anno 1993-ban még a Hagelmayer István vezette Állami Számvevőszék is kifogásolta azt, ahogyan az Aegon hozzájuthatott a magyar Állami Biztosítóhoz. Emlékeztetőül: a Hungária Biztosító mellett a rendszerváltásnál az Állami volt „a” biztosító, bizonyos kifizetéseket és a biztosítói tartalékokat azonban az eladásnál túlságosan nagyvonalúan fizetett ki, illetve nem mért fel a privatizációs szervezet. Egy ideig egyébként félig a nevet is megtartotta a vevő, ez volt az ÁB-Aegon.

Amikor pedig kiderült, hogy az osztrákok lehetnének a vevők, ellenük is elindult némi pusmogás.

• Ennek részleteit nem ismerjük, de egyik olvasónk például utalt arra, hogy a VIG-ről elmondható, hogy van baloldali kötődése, korábban az a Wolfgang Ruttenstofer szociáldemokrata (SPÖ-s) pénztárnok volt az fb elnöke, aki ráadásul korábban az OMV vezéreként már ellenséges felvásárlást indított a magyar Mol ellen. De még Werner Faymann volt szocdem kancellárról is elterjedt, hogy a cég lobbistája.

Mindenesetre a vevőre vagy az eladóra mondott történetek inkább csak ürügynek tekinthetőek, elég régiek és elég általánosak voltak, de arra elegendőnek bizonyultak, hogy a politika megfontolja azt, hogy keresztbe fekszik a dealnek, mint a fociban a sorfalak mögé befekvő játékosok.

Alighanem ennek teremtett lehetőséget a november 28-i szabályozási változás, a magyar állam időt adott magának, hogy eldöntse, átengedi a tranzakciót, vagy belép. És persze lehet, hogy a magyar jogalkotók éppen teljesen véletlenül érezték úgy 2020. november 28-án, hogy szabályozni kellene az uniós országokból származó felek hazai biztosítói tranzakcióit, éppen akkor, amikor egy napra voltunk az Aegon döntésétől. megszületett a jogi változtatás.

Szuverenitás

A fő és legsikeresebb érv természetesen az volt, hogy a magyar gazdaság szuverenitása szempontjából fontos, hogy legyen egy magyar biztosító, hogy az unokáink már ne csak az alsóbb osztályokon dolgozhassanak majd egy bécsi biztosító központi irodaházban, hanem legyen olyan magyar biztosító, aminek itt van a döntésközpontja, amit innen irányítanak. Az Allianz központja marad Münchenben, a Generalié Milanóban és Triesztben, a Groupamáé Párizsban, de az Aegon stratégiája már Budapesten dőljön el.

A járvány negatív gazdasági hatásairól szóló kormányzati megnyilvánulásokban korábban is gyakran ehetett látni, hogy a kormány fél attól, hogy a nehéz gazdasági helyzet nyomán külföldi cégek vásárolják meg a magyar gazdaság értékes cégeit. Igaz, azt egy pillanatra se felejtsük el, hogy az Aegon nem magyar cég volt, hanem holland, és valóban nem magyar vevők jelentkeztek, hanem nemzetköziek.

A Fidesz-kormány visszatérő mantrája – hol jogosan, hol nem jogosan – a szuverenitás,

• az energiaszektor magyarítása,
• az egészségügyi eszközökben az önellátás,
• a legalább 50 százalékban hazai bankszektor,
• devizaadósság helyett önfinanszírozás,
• az önellátó mezőgazdaság, a „magyarabb” élelmiszerláncok.

Ezeket a célokat lehet kritizálni vagy megsüvegelni. Ha önellátóak vagyunk, az persze öröm, ha egy ilyen akció miatt romlik az ellátás minősége, ha drágulnak a termékek, az kevésbé öröm. Ám ennek formái vannak. Ha az állam nem piaci (megveszi), hanem hatósági (megtiltja, törvényt szab rá) eszközökkel avatkozik be, akkor rengeteg súlyos probléma merülhet fel.

Jönnek-e így vevők?

A cégek eladása, átvilágítása, megvásárlása idő- és költségigényes feladat. Ha a mindig méregdrága tanácsadókkal dolgozó és emiatt persze kellően tájékozott külföldiek megismerik a magyaros viszonyokat, azt, hogy hiába tesznek munkát egy cégvásárlásba, az a végén elhasalhat, dönthetnek. Majd

• vagy nem jönnek vásárolni,
• vagy tudják, hogy politikai előkészítéssel érdemes csak jönni.

A magyar állampolgároknak egyik sem érdeke, a kormányzati tisztviselőknek persze az utóbbi talán igen. Ha az amúgy is szigorú és időigényes, de jó esetben szakmaibb felügyeleti, versenyhivatali jóváhagyások mellé bejön Pintér Sándor és Palkovics László minisztériumainak engedélyeztetési eljárása is, ahol ráadásul már mindenki tudni fogja, hogy ez nemcsak egy elméleti veszély, hanem a gyakorlatban is van vétó, az nagy diszkontot indokol a magyar cégek értékében.

Hiszen amennyiben indokolás nélkül lehet „nem” a végeredmény, az egészen biztosan sokakat visszatart a magyar cégek megvételétől. De már a megnézésétől is. Természetesen nem a baráti kínait, oroszt vagy törököt, hanem a piaci alapon érkező osztrákot, hollandot, észak-európait. Utóbbiak kultúrája pedig jobbat tenne a magyar gazdaságnak.

Az osztrákokkal nagyon kiszúrtak

Ami pedig az Aegon és a VIG ügyét illeti, a BM vétója nagyon váratlan volt mindkét félnek. Olyannyira, hogy az Aegon és a VIG már óvatosan ugyan, de elkezdett dolgozni a közös jövőn. Kezdték megismerni egymás adatait, folyamatait, titkokat cseréltek. Most mindenki bután néz, hogy mit lehet tenni, így fogunk egymással versenyezni?

A VIG számára különösen vonzó volt az Aegon minőségi vagyonkezelési üzletága. A VIG sok országban közösen dolgozik az Erstével, de már voltak, akik mertek nagyot álmodni, és egy saját vagyonkezelési központot vizionáltak az Aegon méretes és nagyon sikeres csapatára alapozva. Ezeket az álmokat most gyorsan el kell felejteni.

Előre a medve bőrére

Persze lehet mondani, hogy minek beszélgettek, ha még nem volt engedélyezett a deal. A válasz az, hogy senki nem szeretett volna időt vesztegetni, és erre tényleg senki nem számított, hiszen a bécsiek transzparens tőzsdei cég, régóta itt vannak, mindenki ismeri őket, az MNB szakmai javaslatait volt, hogy elsőként oldották meg.

Egyelőre még, főleg a VIG-nál, mindig tartja házon belül magát az a vélemény, hogy ez csak egy ideiglenes akadály.

A hollandok kevésbé optimisták. Ők inkább úgy látják, hogy politikai lobbira sem számíthatnak, és ebben igazuk van, erős holland lobbi nincs Magyarországon, ha Sebastian Kurz osztrák kancellár felemeli a telefont, annak még van tétje.

A magyar állam képviselőinek hozzáállása a különböző ügyekhez egyedi, de nagyot azért nem tévedünk, ha az Erste és a kormányzat vagy a Heineken és a kormányzat viszonyát nézzük, hogy az osztrák cégekkel erősebb a barátság, mint a Csíki-ügyben megrángatott hollandokkal. Ahogy egyébként nagy általánosságban azt is elmondhatjuk, hogy a németek jó, a magyarok közepes, a franciák rossz elbánásra számíthatnak, ha az állam például egy energetikai, vízközmű vagy cafeteriacéget szeretne megvenni tőlük.

Hogyan tovább?

A piacon erről csak találgatások vannak. A hollandok sokáig a vétó után nem maradnak a piacon. A befektetők üdvözölték az eladás ötletét, november 29. és április 10. között harmadával 3,7 euróról, 4,6 euróra lőtt ki az Aegon-részvények ára.

A piac fantáziája nagyon széles, már mindenki olyan az Aegonra bejelentkező „magyar” tulajdonosi konzorciumot tesz össze, amelyben

az államnak vagy valamely intézményének (MFB) lenne szerepe, de helyet kaphatna benne valamely pénzügyi szereplő is, így az OTP, a Bankholding vagy a Gránit, esetleg a CIG Biztosító vagy Jellinek Dániel Indotekje.

Ugyanakkor minden ötletnél lehet hallani ellenvéleményt is, az OTP-nek már ott van a Groupama, a Gránit kicsi, a sokat szenvedett CIG Biztosító minden lépését árgus szemekkel figyeli az MNB, a cég most jön ki egy súlyos válságból, az Indotek nevét ugyan sokat halljuk, de azért az eddigi vásárlásai valamelyest ingatlanokkal, követelésekkel voltak kapcsolatosak, a biztosító profilidegen lenne. A CIG azért érdekes, mert ez a biztosító anno éppen egyfajta nemzeti konszenzussal indult, sok, részben a politikához is kötődő üzletember indította el. Itt olvasható a rendkívül erős lista Martonyi Jánossal, Járai Zsigmonddal, Szapáry Györggyel (azokat a neveket emeletük ki, akiknek állami, jegybanki funkciója is volt).

Hatalom és törvény

Azt nem tudjuk, hogy milyen az Aegon és a VIG megállapodása. Nem világos például, hogy ha meghiúsul a magyar üzlet, akkor ugrik-e az egész regionális megállapodás, vagy voltak-e jogilag kötelező carve-out feltételek. Ez azt jelenti, hogy kezelte-e a szerződés, hogy milyen árral lehet kivágni egy üzletet a nagy közös dealből. Az biztos, hogy a holland és az osztrák fél megállapodását nagyon megzavarta a vétó.

De az igazi vesztes az a magyar gazdaság, ahol sajnos jelentősen megnőtt a magyar politikai kockázat miatt indokolt országdiszkont. A nóta a régi, egy országban nem az a baj, ha az állam megtilt valamit, hanem az, ha a hatalomnak van törvénye és nem a törvénynek hatalma.