Jól bespájzolt aranyból a Magyar Nemzeti Bank, háromszorosára növelte a készletet

2021. április 7. – 11:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát. Az MNB jelen döntésével folytatta az aranytartalék 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, aminek következtében az aranytartalék nagysága alapján 2021 márciusára Magyarország a nemzetközi rangsor középmezőnyéből annak felső harmadába lépett elő – írja közleményében a jegybank.

Az MNB egy kis aranytörténeti okosítót is közölt: „Az arany a történelem során számos funkciót töltött be a különböző pénzügyi rendszerekben. Bár monetáris politikai tekintetben az arany jelentősége az 1970-es években csökkent, de tradicionális tartalékeszköz szerepe ezt követően is kiemelten fontos maradt. Az arany hitel- és partnerkockázattól mentes eszközként minden gazdasági környezetben hozzájárul az országgal szembeni bizalom erősítéséhez, aminek köszönhetően továbbra is világszerte az egyik legfontosabb tartalékeszköz az államkötvények mellett. Az elmúlt években az arany nemzetközi tartalékon belüli szerepe számos jegybank esetében erősödött.”

A mostani döntésben fontos szerepet játszott a koronavírus-járvány időszakában kibontakozó új kockázatok kezelése is. „A globálisan megugró államadósságok vagy az inflációs félelmek megjelenése tovább erősítik az arany nemzetstratégiai jelentőségét, menedékeszköz szerepét és értékmegőrző funkcióját” – írták.

Pár nappal ezelőtt írtuk meg, hogy történelmi csúcson, tíz évvel ezelőtti magasságban van Magyarország államadóssága, tavaly a GDP 80,4 százalékára szökött fel, ami egy év alatt 15,7 százalékos emelkedés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!