November óta nem kaptak kompenzációt az ingyenes internetért a szolgáltatók

2021. április 3. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

2020 novemberében tette ingyenessé a kormány az internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális oktatásra történő átállás miatt, ez eredetileg 30 napra szólt, a digitális oktatás folyamatos meghosszabbításával az ingyenes internetre való jog is érvényben maradt. A szolgáltatók viszont öt hónapja semmilyen kompenzációt nem kaptak még, írja a 24.hu, amelynek az Innovációs és Technológiai Minisztérium is megerősítette ezt.

Az ITM válaszában arról írt, hogy „a kompenzáció konstrukciójának kidolgozása a szolgáltatói érdekképviseletek bevonásával jelenleg is zajlik.”

Ez egyébként önmagában előrelépés, korábban ugyanis az ITM semmiféle említést nem tett kompenzációról, de így legalább kiderült, hogy a szolgáltatók valamikor kapnak majd valamit.

Nehéz helyzetben a szolgáltatók

A 24.hu cikke szerint van olyan szolgáltató (például a 3LAN Internet Szolgáltató Kft.), amely márciustól kénytelen volt felfüggeszteni a kedvezmények jóváírását, mert a kormány adománya miatti veszteség a szolgáltatás teljesítését veszélyeztette náluk. Az igényeket azért továbbra is befogadták, gyűjtötték, de közölték, további jóváírást csak akkor tudnak majd adni, ha megérkezik az állami kompenzáció.

Márciusra ráadásul már nem csak a középiskolások, hanem az általános iskolai tanulók szülei és pedagógusai is kérvényezhetik az ingyenes internetet, ami további kiesést okoz a szolgáltatóknál – miközben az otthoni tanulást jelentősen megkönnyíti.

Nem hibátlan a rendszer

Amellett, hogy az otthoni tanuláshoz és tanításhoz biztosított ingyenes internet rengeteg háztartásnak segít, valójában épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni a segítséget. Egy 2020-as felmérés szerint a 0. osztályosok 7 százaléka nem tud részt venni a távoktatásban, mert nincs megfelelő eszközük vagy internet-hozzáférésük. Cikkünk a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!