Nébih: Kevesebb magyar termék kerül a legnagyobb kereskedelmi láncok polcaira, mint hat éve

2021. március 17. – 17:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mára az összkínálat csupán 70 százalékát teszik ki a magyar termékek a legnagyobb kereskedelmi láncok üzleteiben, derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legfrissebb felméréséből. Hat évvel ezelőtt ez az arány még csaknem 80 százalékos szinten állt, írja az MTI.

A Nébih 2020 második felében ismételte meg azt a hat évvel ezelőtti felmérést, amelynek során a tíz legnagyobb kereskedelmi lánc kínálatát vizsgálták. A szakemberek csaknem 40 ezer termék részletes adatait rögzítették 16 olyan, hagyományos árukategóriában – például húskészítmények, tejtermékek, tojás, méz -, amelyekben a hazai élelmiszeripar el tudná látni a magyar lakosságot megfelelő mennyiségű és jó minőségű élelmiszerekkel. A felmérés szerint

a Penny Market, a Lidl és a Tesco például több mint 10 százalékkal növelte az import termékek arányát a hazai élelmiszerekkel szemben.

Kiderült az is, hogy a friss áruknál a hazai előállítók megőrizték korábbi pozícióikat, de a magasabb hozzáadott értékű élelmiszerek, például a sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcslekvárok esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el.

A közlemény szerint a magyar termékek kínálata alapján az első három helyet hazai láncok foglalják el,

  • a Reál 80,65,
  • a Coop 80,17, valamint
  • a CBA 76,95 százalékkal.

A lista utolsó három helyezettje a Penny Market 67,58, a Tesco 66,07 és a Lidl 56,09 százalékkal.

Bár a Tesco éppen ma jelentett be, hogy kivonulnak Lengyelországból, és erőiket Magyarországra koncentrálnák, a Nébih közleménye óhatatlanul is a kormány jövőbeli terveire utal. Lázár János tavaly decemberben beszélt arról, hogy a kormány tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. 2016-ban pedig Orbán Viktor jelentette ki, hogy négy területen szeretné, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön.

„Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük.”