Csányi Sándor fiát nevezték ki az OTP vezérigazgató-helyettesévé

2021. március 12. – 17:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csányi Pétert nevezték ki az OTP Bank új vezérigazgató-helyettesévé. Csányi Sándor OTP-vezér fia így közvetlenül apja keze alatt vezetheti a bank digitális divízióját. Johancsik Tibor, az OTP eddigi informatikai vezérigazgató-helyettese közös megegyezéssel távozik posztjáról a pénteki közlemény szerint, amit a 444 vett észre.

Csányi Péter 2016 augusztusa óta vezeti az OTP digitális értékesítésért és fejlesztésért felelős igazgatóságát. Karrierjét még a Merrill Lynch pénzintézetnél és a Deutsche Banknál kezdte, majd a McKinsey nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozott. Utóbbi az OTP fontos partnerének számít már a kilencvenes évek óta, egykori vezetője, Anthony Radev és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója együtt alakították át a bankot a közép-kelet-európai piac meghatározó szereplőjévé. Radev (akiről még a régi Indexen írtunk portrét) ma a Corvinus Egyetem elnöke, és a mai napig szoros viszonyt ápol Csányi Sándorral.

Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese – Fotó: OTP Bank
Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese – Fotó: OTP Bank

Csányi Péter korábban a Forbesnak adott interjújában úgy fogalmazott: „Elég hülyén nézne ki, ha az OTP versenytársánál dolgoznék”. A három idősebb Csányi-testvér közül egyedül ő dolgozik apja bankjánál, az interjú alapján pedig bőven vannak ambíciói is:

„Normális esetben egy gyerek mindig megpróbál kicsit többet létrehozni vagy elérni, mint a szülei. A mi helyzetünkben azért ez nehéz lesz, sőt nem is biztos, hogy lehetséges. De ez motiváló is.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!