Már majdnem az összes bértámogatást kifizették
2021. március 10. – 09:22
A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. Az ágazati bértámogatási programban eddig 117 ezer munkavállalójuk megtartásához kértek segítséget a járványhelyzetben tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni kényszerülő vállalkozások – mondta az MTI-nek Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Azért, hogy felgyorsítsák a kifizetéseket, a megítélt támogatások előlegként jutnak el a cégekhez. A hétfőtől hatályos veszélyhelyzeti intézkedésekkel párhuzamosan a támogatotti kör további szektorokkal bővült. A bértámogatás esetükben már a márciusi bérekre is kérhető, egészen a hónap végéig.
A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi a vállalkozások talpon maradása, az álláshelyek megőrzése, a képzett szakemberek megtartása érdekében.
A vállalkozások 44 százaléka kis-, 31 százaléka mikro-, 19 százaléka közepes és 6 százaléka nagyvállalkozás. A támogatottak közel 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik. A legtöbb munkavállalóra a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében kértek támogatást a vállalkozások.
A lezárások által a legsúlyosabban érintett szektorok bértámogatást kaptak az államtól, az őszi gazdaságmentő csomag feltételei alapján már a dolgozók bruttó munkabérének 50 százalékának megfelelő összeget kaptak a foglalkoztatók (a legkisebb munkabér 150 százalékáig), ha vállalták, hogy nem küldik ez az alkalmazottakat. Csakhogy a bonyolult bürokratikus procedúra miatt a kifizetések nagyon megcsúsztak, sokan még a novemberre járó pénzt sem kapták meg januárban. Az elégedetlenségre adott reakcióként a kormány február elején döntött úgy, hogy előre megkapják a pénzt az érintettek.