Ma már nem Ma a leggazdagabb kínai

2021. március 2. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Két év után nem Jack Ma a leggazdagabb kínai. Az Alibaba alapítója a negyedik helyre csúszott vissza, nem kis részben azért, mert az állam egyre erősebben kezdte kontrollálni az üzletember cégeit.

A Reuters a Hurun Global Rich Listre hivatkozva azt írja, hogy jelenleg a palackozott vizet előállító Nongfu Spring és a vakcinákat gyártó Beitulajdonosa, Zsong San-szan (Zhong Shansan) a leggazdagabb kínai, vagyonát 85 milliárd dollárra becsülik, amivel a világ hetedik leggazdagabbja. Kínában a Tencent tulajdonosa, Pony Ma a második legtehetősebb, míg a harmadik helyen Collin Huangot, az e-kereskedelemben utazó Pinduoduo tulajdonosát találjuk.

Jack Ma és családja, 2019-ben és 2020-ban is a lista élén állt, de tavaly az üzletember többször is összeütközésbe került az államapparátussal. Az Alibabát birtokló Ant Group vezetője októberben kritizálta a kínai bankszektort, azt mondta, a túl szigorú szabályozási rendszer megöli az innovációt. Valószínűleg erre az lehetett a válasz, hogy leállították az Ant Group tőzsdére vitelét.

Jack Ma az Alibaba nevű cégének húszéves születésnapjánFotó: Jin Liangkuai /Xinhua via AFP
Jack Ma az Alibaba nevű cégének húszéves születésnapjánFotó: Jin Liangkuai /Xinhua via AFP

De ez csak az első lépés volt, azóta életbe lépett egy antitröszt ellenes törvény, ami leginkább azt a technológiai szektort célozta meg, amiben az Alibaba számított vezető szereplőnek, majd a cég ellen decemberben monopóliumellenes vizsgálatot is indítottak.

Mindeközben a kínai üzletember ötven napra eltűnt a nyilvánosság elől, így élénk találgatások kezdődtek, hogy vajon őrizetbe is vették-e a kínai hatóságok, vagy egyszerűen csak az orrára koppintottak, hogy maradjon nyugton. (Jack Ma nagyra növéséről és eltűnéséről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)

A szorosabb kontroll ellenére sem omlott össze azért Ma birodalma, de kínai léptékben csak szerény, 22 százalékos növekedésre futotta neki, így vagyona 55,5 milliárd dollárnál megállt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!